Nagytótfalu-Bajcs

Baranya megye talán legfestőibb völgyébe települtek le itt a pálos atyák. E terület legegyszerűbben Nagytótfalu északi végétől a vókányi vasútállomás felől közelíthető meg. Több mint 3 kilométer hosszúságban nyújtózik az a fő völgy, amelybe mindkét oldalról több mellékvölgy ereszkedik alá. Mind a korabeli okleveles adatok, mind pedig a 18. század elején készült tanúvallomási jegyzőkönyvek is megerősítették, hogy ebből a fő völgyből kiágazó valamelyik mellékvölgyben kell keresnünk az egykor virágzó kolostor helyét. A terület a Tétény nemzetség birtokához tartozhatott.

A pálosok rendi krónikájában, a „Vitae fratrum”-ban csupán ezt a szűkszavú feljegyzést olvashatjuk róla: „az Úr 1283-ik évében alapította Miklós gróf, Gyula fia a bajcsi kolostort Mindszentek tiszteletére. Amikor pedig fel akarta szentelni, a Szentháromságról nevezett apátság tiltakozott ellene, ezért a szentelést más időre halasztotta.” A rend történetével foglalkozó szakirodalom jórészt 1280-83-ig terjedő időszakra tette az alapítást. Knapp Éva – aki a közelmúltban igen szisztematikus gazdálkodástörténetét vázolta fel a megye pálos kolostorainak – úgy érvel, hogy a pontos dátumot azért nem lehet meghatározni, mivel az alapítólevél a pécsváradi konvent 1289 körül kiadott átiratából ismeretes. Az „Acta Paulinorum” című összeállítás szerint 1280-ban gyűjtötték össze ide a pálosokat különböző remetetelepekről. Az alapítólevél fennmaradt egy 1410-ből való megerősítő oklevélbe foglalva is, amelyet Garai Miklós adott ki. Eszerint az eredeti oklevelet először már 1283-ban megerősítették.

Nagytótfalu és környéke az első katonai felmérés idejében (1782–1785) (mapire.eu)

Baranya megye méltatlanul feledésre ítélt monográfusának, Németh Bélának az érdeme, hogy a kissé bonyolult diplomatikai kérdést az archontológia segítségül hívásával pontosította. Szerinte Jób pécsi püspök az 1280-as években aligha lehetett jelen a tervezett felszentelésen, ugyanis ő 1279-ben már meghalt. A szintén jelen lévő egyháziak közül Jurk pécsi prépost 1255-től adatolható e méltóság viselőjeként, 1247-ben még csak kántor volt. A pécsi prépostot 1275-ben már Pálnak hívták, következésképp ezt az időpontot tekinthetjük „terminus ante quem”-nek. Tehát így azt állíthatjuk, hogy az alapítás valószínűleg már az 1255-75 közötti időszakban megtörténhetett.

1394-ben a pécsi várbeli Keresztelő Szent János templom kanonoka, János mester 20 forintért eladta a Nagyfaluban lévő egyik telkét malommal és más tartozékokkal együtt. Ez ma Siklósnagyfalu, amely már egy 13. század végi határjárásban is szerepel. 1410-ben arról szerzünk tudomást, hogy a kisharsányi Garai birtokokkal is szomszédos a kolostor. Garai János nádor ekkor oklevelében bizonyítja, hogy személyesen megjelent a kolostornál és hét hold termőföldet adományozott, amelyek a hegyek fölött terültek el. A harsányi hegy nyugati lejtőjén szántók és erdők váltakoztak egymással. Valószínűleg irtással még újabb szántókat nyertek az itt elterülő erdőségekből. Utóbb a hegy déli felén szőlőművelés folyt, ide is nyilván az erdő kiirtása után telepítettek szőlőt.

1430-ban Garai János özvegye a kolostornak adja Tótfaluban lévő összes szőlejét, amelyet férje végrendeletében hagyott rá. 1446-ban Haraszti Imre és felesége Orsolya adományozza a Haraszti falu területén lévő szérűskertet, egy „Tors” nevű erdőt és „Sédföld” falut. Ez utóbbi hibás olvasat lehet Süllőd helyett. E település Siklósnagyfalu határának délkeleti részén fekhetett, névemléke a ma szomszédos Old és Kásád névanyagában maradt fenn. Az említett erdő szintén ide lokalizálható. Old északi, Nagyfalu felé eső részén „Tors”, illetve a 19. századi térképeken „Törzs”; Nagyfalunál pedig „Törzsök-híd”, illetve „Törzsök-hidi ut” formában maradt fenn. Ód Tamás, Csörög várkapitánya 1457-ben a kolostornak adja nagypeterdi birtokrészét saját házával, piacával és annak vámjával együtt. Erre utóbb királyi megerősítést is nyernek a pálosok. 1459-ben a Garai László, Tavasz János, Fülöp, Balázs és Tamás továbbá Márton diák atyjának Sáray Jánosnak Villányban található birtokrészeit kapják. A Mindenszentek kolostorát említi egy 1462-ből való oklevél, ekkor Bajcs már nem faluként, hanem mint mezőváros szerepel. Felfalu is birtokukban volt ekkor, amely később Siklós várához tartozott. „Ma Rácz Bója pusztán kereshetjük” – írja róla Csánki Dezső. Sokkal valószínűbb ennél, hogy Siklósnagyfalu területén lehetett a „Puszta” nevű helyen. Bizonyos, hogy e névalak elpusztult középkori falura utal, a kérdés csupán az, hogy ez Felfalu vagy Gibár-e?

1465-ben a bajcsi kolostor villányi birtokrészeit Garai László özvegye és fiai elfoglalták. Ez meglehetősen gyakori kegyúri magatartás volt a középkorban. A rend népszerűsége továbbra sem csökkent az adományozók körében. Ezt igazolja, hogy 1472-ben Porkoláb Bálint, Garai Jób ajtónállója végrendeletében a kolostorra hagyja a győrösi (azaz Gyürüs) birtokrészét, Telekrenddel, Rögzöddel, a révvel és a gázlóval együtt a Dráva folyón, valamint egy Cser nevű erdőt három malommal és szőlővel. Rend falut már 1264-ben említik, valahol a mai Újbezdán körül fekhetett. Csánki szerint Siklós, Beremend és a Dráva vidékén kereshetjük. Gyürüs ma puszta Alsószentmárton déli részén, ahol később a Kozári család is birtokol.

Az általunk ismert utolsó nagyobb birtok, amellyel a bajcsi pálosok gyarapodnak Vék falu volt. Ezt Perényi Imre özvegye adta a rendnek 1525-ben naponta mondandó szentmisékért. A szerzetesek itt zárt gazdasági egységet kaptak, falusias jellegű településsel. Az oklevél szerint művelt szántók, művelésre alkalmas de még be nem fogott területek: rétek, legelők, erdők, berkek és az előhegy szőlői is itt helyezkedtek el. A halászó helyeket, malmokat, folyókat az oklevél külön is kiemeli. Vék falu nem Bajcs közelében feküdt, mint ahogy azt Knapp Éva feltételezte, hanem sokkal délebbre, ma már horvát területen: Csabagát és Bodolya között a Karasica partján. A Mays nemzetségbeliek birtokaként már 1215-ben említik ezt a települést, ma helynévként él csupán Baranyabántól északkeletre: „Remetin Veka”, illetve Kisfalud mellett „Veka”. Bodolya Mohácstól délre található, a 13. század végén Véki Pál fiaié volt. A szigetvári számadásokban, 1561-ben Gyöntért és Tótfalut említik, mint a bajcsi szerzetesek birtokát. E két helységet később 1563-ban Bácsmegyei Simonnak adták bérbe. Göntér középkori forrásban nem merül fel, Nagytótfalu mellett pusztult el. A török adódefterekben a pálosok hajdani birtoklására utalva már „Remetetótfalu”-nak jegyzik föl a települést.

A törökök kiűzését követően a pálosok olyan későn próbálták meg érvényesíteni itt az igényeiket, hogy akkorra már birtokaikat másoknak ítélték oda. 1617-ben Zaik János atyja Bajcs birtokainak bitorlása ellen tiltakozik. A 18. század folyamán vizsgálatokat tartottak Bajcs, Nagyfalu, Gyürüs, Körtvélyes, Telekrend és Vék határainak a megállapítására, anélkül, hogy a szerzet akár Bajcsot, akár hajdani birtokait visszakaphatta volna. Mint ahogy azt Németh Béla joggal megállapította: a „kormányzat határozottan ellenezte a Pálosok további gazdagodását, mert hisz Bajcsot a Német-Bólyi levéltár tanúsága szerint még 1791-ben is, mint prédiumot igen jól ismerték.” Arról, hogy a kolostor jelentős és ismert hely lehetett a középkorban, mi sem tanúskodik jobban, mint az Érdy-kódex. Benne a „Remete Szent Pál kihozása” című részben az ország különböző helyeiről felsorolt 14 pálos kolostor között megemlítik Bajcsot is.

Németh Béla napjainkig kiadatlan, értékes községtörténeti adattárában így határozza meg a bajcsi kolostor helyét: „Nagytótfalutól éjszakra jön a pákai szöllöhegy, e felett a Kecskéshát. A Trinitás és Palkonyai határérintkezési pontján egy rét huzodik Kecskehát felé, melytől délnyugotra szöllöterület van ez a bajcsi rét, és bajcsi szöllö-dülök.” Németh Bélát a saját meghatározása nem nyugtatta meg kellőképpen. Sőt olyannyira nem, hogy utóbb 1899-ben külön cikket szentelt Bajcsnak, amelyben még pontosabban próbálja meg beazonosítani az elenyészett kolostor helyét. Az is kiderül ebből az írásából, hogy személyesen járt a helyszínen és az ott birtokos szőlősgazdáktól is informálódott. Ekkor már több rácpetrei és németpalkonyai lakos szerez itt szőlőterületet. Az utóbbiak ezt a helyet már saját nyelvükön, németül „Klosterberg”-nek kezdték elnevezni. Németh Béla így pontosítja a kolostor helyét: „Ha a Vokányi vasúti állomástól a Villány felé vezető vasút mentén két kilóméterre haladunk, tágas völgy nyilik dél felé a hegységbe, mely lassan nyugotnak elgörbül, a völgy nyugati részén levő hegy a Gombáshegy, ennek déli oldalait nevezik Klosterbergnek, a völgyben még 1 és ¼ kilóméterre kell haladnunk, míg görbülethez érünk, itt egy szakadékban egy emelkedettebb völgylapulaton, valóban regényes vidéken feküdt a bajcsi kolostor.”

A kolostor helyét Patton Gábor próbálta meg lokalizálni. Az 1990–es évek közepén folytatott itteni bejárásaik alkalmával a „Kecskeháti-erdő”-től északra húzódó mellékvölgyeket nézték át, negatív eredménnyel. 2002-ben már némileg szűkült a kör. Szisztematikusan, gyakorlatilag négyzetméterről-négyzetméterre haladtak előre. Németh Béla kéziratos munkája is ekkor került a kezüke, amely megerősítette a korábbi feltevéseket. Találtak egy homokkőből készült kutat, amely ma is használatos juhok itatására. Innen egy kis patakocska csörgedezik le a fő völgy, vagyis a „Bajcsi rét” irányába. Ezt szintén a kolostor ittléte mellett szóló érvként regisztrálták. Körülötte, ahogy Németh fogalmazott az „emelkedettebb völgylapulaton” valóban több épületnyomot észleltek. A ritkás akácerdővel borított térségben viszont nem találtak a felszínen középkori téglákat, csak újkoriakat. Ezek és az elszórt kődarabok újkori présházak maradványai, amelyek építéséhez a kolostor kőanyagát felhasználták.

Az utolsó terepbejárásuk során sem volt a növényfedettség kedvező, április végén ugyanis az aljnövényzet már növekedésnek indult. Ekkor még precízebben próbálták meg átvizsgálni ezt a területet. Itt a Gombás-hegy aljában egy kb. 200 méter hosszú szakaszon a fő völgyre, vagyis keletre néző kiterjedtebb objektumra lettek figyelmesek. Ennek kontúrjai nagyjából egy kolostor átlagos méretét mutatták. Egybefüggő volt, tehát biztosan nem lehetett újkori présház-, illetve pincemaradvány. A feltételezhető templomának a szentélye pedig keletre irányult. Sajnos itt sem találtak középkori tégladarabokat. Igazi választ egy próbaásatás adhatna. De bízunk benne, hogy még a közeljövőben, kedvezőbb növényfedettség mellett immáron perdöntő felszíni bizonyítékokra is lelhetnek a szakemberek…

Forrás: Patton Gábor: A bajcsi pálos kolostor Baranya megyében