Mindennapi életünkben az idő az események látszólag folyamatos sorrendjének érzékelésére utal. Az órák, illetve az idő mérése szinte az emberiséggel egyidős, hiszen már az ősidőktől kezdve használtak valamilyen eszközt a múló idő megállapítására. Eleinte még csillagászati jelenségekhez viszonyították az időt, és a nap mozgása segítségével készítették el az első napórát. Később a technológia fejlődésével megjelentek az első mechanikus órák, amik már a nap bármely szakában használhatók voltak, és napjainkban már miniatűr elektromos szerkezetek segítségével tudjuk megállapítani, hogy mennyi is a pontos idő. A 21. században természetes az idő mérése, és fontos szerepet játszik mindennapjainkban, teljesen általánossá vált, hogy a pontos időhöz igazítva éljük mindennapjainkat. A nappalid falán ott ketyeg egy fali óra, vagy épp a csuklódon van karóra, ahonnan meg tudod állapítani a pontos időt. De ha ezekkel nem is rendelkezel, a mobiltelefonod – ami ma már mindig veled van – tájékoztat a pontos időről. Az időmérés olyan kritikus jelentőségű a modern társadalmak működése szempontjából, hogy azt nemzetközi szinten egyeztetik. Hétköznapjainkban az egy napnál rövidebb idő általánosan használt időmérő eszköze az óra, annál hosszabb időhöz naptárt használunk. De mi a helyzet a régi időkkel? Milyen eszközök álltak rendelkezésre időmérés gyanánt? Van arra adat és tárgyi bizonyíték, hogy a középkori pálos kolostorokban milyen időmérő eszközt használtak…? Szerencsére igen.

Az idő mérésének jelenlegi rendszere a sumér civilizációig nyúlik vissza. E mérési rendszer a megszokott tízes alap helyett hatvanas alapot használ: 60 másodperc van egy percben, és 60 perc van egy órában, valamint 360 nap (60×6) egy évben (néhánnyal kiegészítve). Az idők során meglehetősen sokféle időmérési eszközt készítettek. Az ókor legpontosabb időmérési eszközei az először Egyiptomban talált vízórák (klepszidra) voltak. A napóra egy álló pálcát használ, melynek árnyéka órára kalibrált beosztásokra vetül. Ez az eszköz mindig a helyi időt mutatja. A homokóra homokszemek folyását használja az idő múlásának mérésére. A középkor apátságaiban, kolostoraiban és zárkáiban világszerte gyertyákat, tömjénfüstölő pálcákat használtak. A vízórák, s később mechanikus órák is elterjedtek. Mint látjuk, már az ókorban is fontos volt az idő mérése, a középkori szerzetesrendek kolostoraiban sem volt ez másképp. Pálos kolostor feltárása és kutatása során 2 esetben találtak erre bizonyítékot.

Kézi napóra 1640-ből
(Fotó: Bartha Lajos: Reneszánsz csillagászati műszerek Magyarországon)

A kézi napórát a Somogy megyében állt szentpéteri kolostorban, egy verem hamus rétegében találták meg. A falutól nyugatra lévő Klastrom dűlő területén először Dravecky Balázs, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régésze végzett néhány napos feltárást 1966-ban, 1967. szeptember 11-16. és november 20-29. között pedig Müller Róbert régész irányításával történtek ásatások a helyszínen. A feltárás célja Pogányszentpéter múltjának jobb megismerése, és az 1967-es, Múzeumi Hónap keretében megrendezett „Pogányszentpéter története” című kiállítás régészeti adatokkal való gazdagítása volt. Ekkor került elő a napóra is. A 23 x 21 x 8 mm-es méretekkel rendelkező zsebnapóra csontból készült, és két részből állt. Az alsó vastagabb, a felső lap elülső oldala pedig rövidebb. A két részt az egyik rövidebbik oldalon, két egymásra merőleges, egymásba kapcsolódó sasszeg alakú bronzszem fogja össze, így az óra szétnyitáskor nem esik kétfelé. A másik rövid oldal külső élein egy bronzszeggel felerősített hegyesszögű kampó, illetve egy körben végződő összehajtott bronz U-szeg segítségével volt zárható a napóra. Ugyanilyen kampó és hozzátartozó szeg található a fedőrész felső lapjának másik végén és az óra alsó felének hátsó rövid élén. Ezzel lehetett az órát szétnyitott helyzetben rögzíteni.

Az óralapok belső oldalai szépen megmunkált számlapok. Nyitott állapotban a két lap által bezárt szög 91 fok. A horizontális számlap kettős kör alakú és 5-12-7-ig van számozva. Az órákat jelölő bekarcolt vonalak a számokon futnak keresztül, és meghosszabbítva a belső kör alsó felén lévő lyukban metszik egymást, amely az árnyékvető fonál alsó végpontja. A 12-esen áthaladó vonal mélyebben karcolt, és a lyukon keresztül meghosszabbították a lap széléig. A körök esztergályozottak, akárcsak a számlap közepén lévő 8,5 mm átmérőjű bemélyedés, melyben 7 mm hosszú mágnestű mozgott. A vékony tű közepén kiszélesedik, északot mutató vége hegyes, a másik (déli) a tű irányára merőlegesen végződik. Az iránytűt egy köralakú üveglap fedte, amely korrodálódott. Az üveget egy bronzgyűrű segítségével rögzítették.

1501-ben már, a toronyban gép-óra is működött, melynek faragott kő-óraszámlapja a templom folyosóján ma is látható (palospiaristatemplom.webnode.hu)

Hordozható napórák már az ókorban is voltak, de a római birodalommal együtt eltűntek, és csak a 15. században találkozunk ismét velük. Az iránytű alkalmazása nagymértékben hozzájárult a hordozható, ún. „zsebnapórák” elterjedéséhez az 1460–70-es évektől. Bár a hordozható napórák egyes típusai kompasz nélkül is használhatók, a 15. század végétől igen népszerűvé váltak azok az árnyékórák – többnyire összecsukható doboz formában –, amelyeknek égi pólusra irányuló árnyékvetőjét iránytű segítségével kell észak felé beállítani. Ernst Zinner német csillagászattörténész az „iránytűs napóra” feltalálását Peuerbachnak és Regiomontanusnak tulajdonítja. Tény, hogy a ránk maradt, illetve általuk tervezett műszerek a legrégebbi csillagászati eszközök, amelyek kompasszal vannak ellátva.

Sátoraljaújhely pálos kolostorának, a torony gép-órájának gótikusan számozott márványlapját 1501-ben szerelték fel. Az óralap önmagában is komoly értékű emlék, a koraiak közé tartozónak tekintendő. (Más források szerint Magyarország legrégebbi kőóralapja.) Jelenleg a kolostor gótikus kerengőjében látható.



Forrás: 
Halis István: Nagy-Kanizsa város története. Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)
Müller Róbert: A pogányszentpéteri ásatás
Joó Tibor: Adalékok a sátoraljaújhelyi volt pálos-piarista templom, kolostor és berendezései történetéhez
Bartha Lajos: Reneszánsz csillagászati műszerek Magyarországon
Károly Karlovits: Az Időmérés története

Borítókép: Napóra (háttérkép)