A pálosok és az idő – Napóra a kolostorban

Kézi napóra 1640-ből
(Fotó: Bartha Lajos: Reneszánsz csillagászati műszerek Magyarországon)
Kézi napóra 1640-ből
(Fotó: Bartha Lajos: Reneszánsz csillagászati műszerek Magyarországon)

 

Mindennapi életünkben az idő az események látszólag folyamatos sorrendjének érzékelésére utal. Az órák, illetve az idő mérése szinte az emberiséggel egyidős, hiszen már az ősidőktől kezdve használtak valamilyen eszközt a múló idő megállapítására. Eleinte még csillagászati jelenségekhez viszonyították az időt, és a nap mozgása segítségével készítették el az első napórát. Később a technológia fejlődésével megjelentek az első mechanikus órák, amik már a nap bármely szakában használhatók voltak, és napjainkban már miniatűr elektromos szerkezetek segítségével tudjuk megállapítani, hogy mennyi is a pontos idő. A 21. században természetes az idő mérése, és fontos szerepet játszik mindennapjainkban, teljesen általánossá vált, hogy a pontos időhöz igazítva éljük mindennapjainkat. A nappalid falán ott ketyeg egy fali óra, vagy épp a csuklódon van karóra, ahonnan meg tudod állapítani a pontos időt. De ha ezekkel nem is rendelkezel, a mobiltelefonod – ami ma már mindig veled van – tájékoztat a pontos időről. Az időmérés olyan kritikus jelentőségű a modern társadalmak működése szempontjából, hogy azt nemzetközi szinten egyeztetik. Hétköznapjainkban az egy napnál rövidebb idő általánosan használt időmérő eszköze az óra, annál hosszabb időhöz naptárt használunk. De mi a helyzet a régi időkkel? Milyen eszközök álltak rendelkezésre időmérés gyanánt? Van arra adat és tárgyi bizonyíték, hogy a középkori pálos kolostorokban milyen időmérő eszközt használtak…? Szerencsére igen.

Az idő mérésének jelenlegi rendszere a sumér civilizációig nyúlik vissza. E mérési rendszer a megszokott tízes alap helyett hatvanas alapot használ: 60 másodperc van egy percben, és 60 perc van egy órában, valamint 360 nap (60×6) egy évben (néhánnyal kiegészítve). Az idők során meglehetősen sokféle időmérési eszközt készítettek. Az ókor legpontosabb időmérési eszközei az először Egyiptomban talált vízórák (klepszidra) voltak. A napóra egy álló pálcát használ, melynek árnyéka órára kalibrált beosztásokra vetül. Ez az eszköz mindig a helyi időt mutatja. A homokóra homokszemek folyását használja az idő múlásának mérésére. A középkor apátságaiban, kolostoraiban és zárkáiban világszerte gyertyákat, tömjénfüstölő pálcákat használtak. A vízórák, s később mechanikus órák is elterjedtek. Mint látjuk, már az ókorban is fontos volt az idő mérése, a középkori szerzetesrendek kolostoraiban sem volt ez másképp. Pálos kolostor feltárása és kutatása során 2 esetben találtak erre bizonyítékot.

A kézi napórát a Somogy megyében állt szentpéteri kolostorban, egy verem hamus rétegében találták meg. A falutól nyugatra lévő Klastrom dűlő területén először Dravecky Balázs, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régésze végzett néhány napos feltárást 1966-ban, 1967. szeptember 11-16. és november 20-29. között pedig Müller Róbert régész irányításával történtek ásatások a helyszínen. A feltárás célja Pogányszentpéter múltjának jobb megismerése, és az 1967-es, Múzeumi Hónap keretében megrendezett „Pogányszentpéter története” című kiállítás régészeti adatokkal való gazdagítása volt. Ekkor került elő a napóra is. A 23 x 21 x 8 mm-es méretekkel rendelkező zsebnapóra csontból készült, és két részből állt. Az alsó vastagabb, a felső lap elülső oldala pedig rövidebb. A két részt az egyik rövidebbik oldalon, két egymásra merőleges, egymásba kapcsolódó sasszeg alakú bronzszem fogja össze, így az óra szétnyitáskor nem esik kétfelé. A másik rövid oldal külső élein egy bronzszeggel felerősített hegyesszögű kampó, illetve egy körben végződő összehajtott bronz U-szeg segítségével volt zárható a napóra. Ugyanilyen kampó és hozzátartozó szeg található a fedőrész felső lapjának másik végén és az óra alsó felének hátsó rövid élén. Ezzel lehetett az órát szétnyitott helyzetben rögzíteni.

Az óralapok belső oldalai szépen megmunkált számlapok. Nyitott állapotban a két lap által bezárt szög 91 fok. A horizontális számlap kettős kör alakú és 5-12-7-ig van számozva. Az órákat jelölő bekarcolt vonalak a számokon futnak keresztül, és meghosszabbítva a belső kör alsó felén lévő lyukban metszik egymást, amely az árnyékvető fonál alsó végpontja. A 12-esen áthaladó vonal mélyebben karcolt, és a lyukon keresztül meghosszabbították a lap széléig. A körök esztergályozottak, akárcsak a számlap közepén lévő 8,5 mm átmérőjű bemélyedés, melyben 7 mm hosszú mágnestű mozgott. A vékony tű közepén kiszélesedik, északot mutató vége hegyes, a másik (déli) a tű irányára merőlegesen végződik. Az iránytűt egy köralakú üveglap fedte, amely korrodálódott. Az üveget egy bronzgyűrű segítségével rögzítették.

Hordozható napórák már az ókorban is voltak, de a római birodalommal együtt eltűntek, és csak a 15. században találkozunk ismét velük. Az iránytű alkalmazása nagymértékben hozzájárult a hordozható, ún. „zsebnapórák” elterjedéséhez az 1460–70-es évektől. Bár a hordozható napórák egyes típusai kompasz nélkül is használhatók, a 15. század végétől igen népszerűvé váltak azok az árnyékórák – többnyire összecsukható doboz formában –, amelyeknek égi pólusra irányuló árnyékvetőjét iránytű segítségével kell észak felé beállítani. Ernst Zinner német csillagászattörténész az „iránytűs napóra” feltalálását Peuerbachnak és Regiomontanusnak tulajdonítja. Tény, hogy a ránk maradt, illetve általuk tervezett műszerek a legrégebbi csillagászati eszközök, amelyek kompasszal vannak ellátva.

Sátoraljaújhely pálos kolostorának, a torony gép-órájának gótikusan számozott márványlapját 1501-ben szerelték fel. Az óralap önmagában is komoly értékű emlék, a koraiak közé tartozónak tekintendő. (Más források szerint Magyarország legrégebbi kőóralapja.) Jelenleg a kolostor gótikus kerengőjében látható.

Forrás:
Halis István: Nagy-Kanizsa város története. Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)
Müller Róbert: A pogányszentpéteri ásatás
Joó Tibor: Adalékok a sátoraljaújhelyi volt pálos-piarista templom, kolostor és berendezései történetéhez
Bartha Lajos: Reneszánsz csillagászati műszerek Magyarországon
Károly Karlovits: Az Időmérés története