Lővei Pál a Budapesti Történeti Múzeum újvilágkerti barakk raktárában figyelt fel egy addig publikálatlan zárókőre 1991-ben. A mészkőfaragvány a Budapest, II. kerületi Lövőház és Fényutcai sarokház bontásából származik, az épület falában másodlagosan használták fel építőanyagként, együtt egy másik, Remete Szent Pál alakjával díszített, többször is közölt és eddig a múzeum történeti kiállításán is szerepeltetett zárókővel. A raktárban újonnan “felfedezett” zárókő az Újlaki-család címerét ábrázolja…

A téglalap alaprajzú, bordás keresztboltozatú téregység boltozatához tartozott zárókő lefelé néző, kerek lemezét teljesen kitölti a domborművű, elég gyenge színvonalú faragótudást tükröző, heraldikus díszítés: háromszor vágott pajzs, fölötte jobbra néző, csőrös sisak,előtte és mögötte indaszerű, szabdalt szélű takarófoszlányokkal. A sisakdísz széttárt szárnypár között hosszú hajú, koronás fej. Lővei a címerábra alapján először Lévai Cseh Péter címerére gondolt, az ő háromszor vágott pajzsa fölött azonban a sisakdísz két bölényszarv van. Azonban olyan család, amelynek mind címerpajzsa, mind sisakdísze megfelel a budai faragványon láthatónak, ez a nevezetes Újlaki-család. A háromszor vágott pajzs megjelenik Újlaki Miklós boszniai király újlaki síremlékén, a figura lábánál, egy újlaki eredetű, négyelt címerpajzs második mezejében, valamint Újlaki Lőrinc herceg sírkövén is. Az utóbbin a bal felső sarkon lévő, négyelt pajzsban az első és a negyedik mező vágásos, a másik kettő szembeforduló oroszlánokat ábrázol: az első a régebbi, a második az újabb Újlaki-címer. A pajzs fölötti, jobbra néző, csőrös sisak sisakdísze széttárt szárnypár között koronás fej — az itt húzódó törés ellenére is biztosan kivehető. A kitárt sasszárny közötti, koronás női fej jelenik meg az Újlakiak és a velük rokonságban álló Raholcaiak, Gordovai Fancsok pecsétein is. A budai címer tehát az Újlaki-rokonság valamelyik tagjához köthető, nagy valószínűséggel magukhoz az Újlakiakhoz.

A bordaprofil alapján legkorábban Zsigmond-korinak tarthatják, ezt a sisaktakaró formái annyiban pontosíthatják, hogy az 1410-es éveknél nem keltezhető korábbra, de akár évtizedekkel is lehet későbbi. Származási helyére nézve támpontot az jelenthet, hogy feltételezhető (de nem biztos), hogy a vele együtt előkerült másik zárókővel közös az eredete (méreteik és körlemezük oldalprofilja mindenesetre majdnem azonos; a másik zárókő bordaindításait azonban másodlagosan lefaragták). Ez utóbbit a Szent Pál-ábrázolás alapján a budaszentlőrinci pálos kolostorból szokás eredeztetni, ahonnan a címeres zárókő bordaindításaihoz méretben és profilban igen hasonló bordák is előkerültek. Annál is inkább, mert egy harmadik zárókő, amely levélköteget ábrázol, és amelynek lelőhelye a budaszentlőrinci pálos kolostor, mérete és körtelemeze közel azonos. Ha a két faragvány valóban együvé tartozik, a címer datálása kihathat az eddig 14. század véginek tartott, Szent Pált ábrázoló zárókő keltezésére. Annál inkább meggondolandó ez, mert az utóbbihoz igen hasonló stílusú és ábrázolású oszlopfejezetek ismertek a 15. századból a dalmáciai Novi (Novi Vinodol) Szűz Mária pálos kolostorának 1916-ban földrengés összedöntötte templomából.

Akár összetartozik azonban a két budai kőfaragvány, akár nem, Lővei szerint származási helynek nem feltétlenül kell kizárólag a budaszentlőrinci kolostort tartanunk: Budán a szentlőrinci kolostornak is volt „Szent Pál testét őrző” háza, de az örményesi és a csatkai pálosoknak is adományoztak itt épületeket, az utóbbiaknak éppen az Újlaki-ős Kont Miklós nádor családja. Valamennyi épület a mai Táncsics Mihály utca déli részére lokalizálható, nem kizárt, hogy ezek egyikéből származnak a zárókövek. Az Újlaki-címer — a csatkai kolostort magát is alapító Kont Miklósra vagy a házat adományozó családtagokra utalóan — utólag, már a pálosok birtoklása idején is felkerülhetett valamelyik helyiség boltozatára.



Forrás: Lővei Pál: Néhány címeres emlék a 14-15. századból