Vörösmárvány síremlék a kolostor kerengőfolyosóján – Fehéregyház – Boldogasszony kolostor

A figurális síremlék töredéke az óbudai egykori Viktória-téglagyár területén feküdt középkori kolostor (fehéregyházi pálosok?) kelet-nyugat irányú (kerengő-)folyosóján került elő 1884-ben, a Henszlmann Imre, Némethy Lajos, Tholt Titusz vezette ásatások során. A vörösmárvány lelet magassága 33 cm, szélessége 56 cm, hossza 84 cm, a 15. század harmadik negyedéből származik…

Mátyás király ígérete – Fehéregyház, Alba Ecclesia – Boldogasszony kolostor  

Béla király névtelen jegyzője, Anonymus (1200 körül) szerint, amikor (907-ben) Árpád elköltözött ebből a világból, akkor egy kis patak forrása felett, amely kőmederben folyt le Attila városában, ott építettek egy kis kápolnát, ahol őt tisztességesen eltemették. Sírja mellett Szent István király 1022 körül engesztelésül a Boldogságos Szűz tiszteletére templomot építtetett, melyet Alba Ecclesianak, a körülötte alakult kis településsel együtt Fejéregyházának neveztek. Egyúttal plébániatemplomként is szolgált, és mivel az óbudai prépost alá került, a veszprémi egyházmegye hatásköréből az esztergomi érsek joghatósága alá jutott.

A tatárok Óbuda városát, a várat és a templomot is elpusztították. Erzsébet királyné (Károly Róbert hitvese) a templomot helyreállíttatta, mely búcsújáróhellyé vált. 1480-ban Mátyás király arra hivatkozván, hogy a prépostság nem gondoskodik eléggé a templomról, amely pedig már hosszú idő óta búcsújárás színhelye, valamint a moldovai hadjáratkor, amikor a sebesült Mátyás maga is kis híján ott veszett, megfogadta: ha győz és életben marad, a pálosoknak adja és kolostorrá építteti át a legendás óbudai Fehéregyházát. Ígéretét pápai engedéllyel 1483-ban beváltotta.

1493-ban II. Ulászló az engedély megerősít és a plébánia megszüntetését kérte a pápától. Nyolc pálos szerzetes vezetésével épült új monostor a templom mellé, és a prépostság épületét is gyökeresen átépítették. II. Ulászló a pálosoknak adta a Bányaháza hőforrást is. Gyöngyösi Gergely 1520 körül keletkezett rendtörténetében szerepel, hogy “Tamás testvér, a fehéregyházi kolostor boldog emlékű perjele, akik az alapoknál kezdte el a monostor építését, igaz szerzetes és minden tettében okos ember volt. Ugyanott halt meg boldogan, az 1518. esztendőben.” A monostort valószínűleg 1526-ban hagyták el a szerzetesek a török elől menekülve. 1529-ben a törökök Bécs felé vonulva feldúlták.

A kolostor kutatása 

A kolostor pontos helye sokáig nem volt egyértelmű. Az Árpád sírjánál levő Bánya hőforrásként említett forrás helyét a mai Budapest Bécsi út 267. számnál keresték. V. Kovács Sándor – Budapest III. kerületébe, Óbudára helyezte a Boldogságos Szűz (Alba Ecclesia, Alba Maria, Pilis megye) monostorát. Vértesy György a Fehéregyházát, a magyarok első Szűz Mária nevét viselő Egyházát a pilismaróti térségben kereste. Wekerle László a Kapuczinus-dombon kereste Árpád sírját, ahol talált is, de csak egy római villa maradványait. Ezt követően azonban határozottan a Viktória-téglagyárnál található romokban jelölte meg Árpád sírját, és több cikket, röplapot írt a kérdésben. Szerinte az ott megtalált rom egy Árpád-kori templom, amelyet belefoglaltak egy későbbi, XV. századi templom szentélyébe, és amelynek hajójában nyolc egymás melletti keletelt sír található, amellyel szemben egy darab sír volt, amely köré mintegy a templomot építették.

A tetszetős elmélettel számos probléma volt, ahogy arra Garády Sándor is rámutatott 1937-es cikkében, amelyben leírta, hogy Wekerle művészeti hozzáértése a nullához konvergált, ezért adata, hogy a téglagyári romok valójában egy Árpád-kori szentélyre épültek volna, nem megbízhatóak. Az ott talált csontokat pedig jórészt az alatta lévő római kori temetőből ásták ki az előző ásatások során, (női csontvázak voltak az antropológiai vizsgálatok alapján), és csak utólagos testhelyzetük volt ilyen. Tholt Titusz nem fogadta el Wekerle véleményét, és ásatásaival, a téglagyári romokhoz közel, 1882-ben egy X-XI. századi romot tárt föl, amelyet Henszlmann Imre határozott meg Árpád-korinak. 

A téglagyári romoknál a következő ásatás 1884-ben volt, és bár Wekerle megvádolta Henszlmann Imrét, hogy véleményét úgy mondta ki, hogy nem járt az ásatásokon, ez valójában nem volt igaz, Henszlmann ezen az ásatáson már járt, csak az 1869-es, és 1877-es ásatásokon nem vett részt, igaz, a tekintélyesebb romokat ezek hozták a felszínre. Az 1877-es ásatásról szinte alig van adatunk, azt viszont tudjuk, hogy a romokat 1881-ben egy Szantner Mátyás nevű óbudai polgár vette meg, hasznosítandó a kőanyagot. A Csákánnyal, majd lőporral történő kőkitermelés azonban elég nehézkesen ment, így lemondott róla. Az 1884-es ásatásokon számos régészeti lelet, egy XV. századi sírkőmaradvány, XIV. századi boltívek, bordák, valamint XVI. századi pénzek kerültek elő. Az ásatásra azonban igen kevés idő állt rendelkezésre, mindössze két hét, befejezni már nem is tudták.

1893-ban a téglagyár területén ismét voltak építkezések, ami valószínűleg újabb ásatásokat jelentett, de erről sokat nem tudunk, csupán Foerk Jenő említi meg őket 1911-ben készült publikációjában. 1911-ben aztán újabb ásatások folytak, mivel a téglagyár új körkemencét készíttetett, és a talajt 2-2,5 méterrel lejjebb süllyesztette. Foerk Jenő, aki az ásatást publikálta, már azt írta erről az ásatásról, hogy a templom, és a kolostor falai teljesen eltűntek, egyedül az általa készített felmérési rajzon tűnik új, hogy a templomfal egy kis szakasza még megtalálható volt.

Lényegében tehát a Fehéregyházaként azonosított templom és pálos kolostor eltűnt, áldozatul esve a téglagyári tevékenységnek. A romok azonosítása körül számos vita dúlt. Wekerle László a pozsonyi csata évfordulóján kiadott munkájában kitartott álláspontja mellett, hogy ez a rom Fehéregyháza maradványa, de azt már elvetette, hogy magát Árpád sírját megtalálták volna. Tholt Titusz, vagy Wekerle László azonosításait a különböző szőlőhegyi utak középkori azonosítására ma már az is megnehezíti, hogy a filoxéra kinyírta az óbudai szőlőtermesztést, és ezt követően a terület elkezdett beépülni, a dűlőutak jó része pedig kiment a használatból.

1911-ben aztán Hetényi Imre és Szombathelyi György a saját szakállára kezdeményezett ásatásokat, hogy megtalálják az oklevelekben említett Via magna Strigoniensist, amely Fehéregyháza mellett haladt el. Mint írták, az óbudai szőlőhegyekből nézve nyaranta egy sárga csíkot lehetett látni a vetésben, amely az egykori utat jelezhette. Az ásatásuk szerencsével járt, mert a téglagyár területén rábukkantak a római korban épített útra, amelyen azonban számos középkori pénzleletet, sőt, még XVIII. századi kegytárgyakat is találtak. Az út pedig a téglagyári telken vezetett el.

Alba Ecclesia, vagyis Fehéregyháza lokalizálásával kapcsolatban még számos elmélet született, és megannyi vita kiindulóforrása volt. És bár ennek a pálos monostornak történetét a rendtörténeti írásokból ismerjük, romjait minden valószínűség szerint a Henszlmann-féle feltárás során találták meg a Viktória téglagyár terültén. Itt került elő a vörösmárvány síremlék töredéke is…

A vörösmárvány síremlék 

Szarkofágfedlap töredékes, alsó (lábfelőli) része, a bal sarokkal. Oldala széles lemezzel, kis rézsűvel és erős homorlattal profilált. A keret nélküli mezőben domborművű ábrázolás: hasán fekvő, balra illetve felfelé néző, tátott szájú oroszlán, sematikus sörényábrázolással, hátára felcsapott, bojtos farokkal (két hátsó lába hiányzik). Az állat hátára felülről drapéria – köpeny alsó szegélye – borul, rajta vitézi figura páncélsarús jobb lábfeje. Az oroszlán feje mellett két, bojtban végződő, csavart zsinór, valamint sima, ívelt helyzetű szalag részlete. A páncélsarú homorúan ívelt, hegyesedő orrának párhuzamai a 15. század utolsó harmadának bárói síremlékeiről ismertek (Szentgyörgyi és Bazini György, Pozsonyszentgyörgy; Ernuszt János, Buda; Újlaki Miklós, Újlak; Szapolyai Imre, Szepeshely; Bátori István, Nyírbátor; Kinizsi Pál, Nagyvázsony); mind korábban, az ifjabb Stibor budai síremlékén, mind az 1500 utáni síremlékek páncélos figuráinál lekerekített orrmegoldás található.

Az oroszlán hason fekvő tartása, az alapsíkra fektetett feje kiválik a 15. századi síremlékek oldalnézetű oroszlánábrázolásai közül, és a fedlap és a fekvő figura logikájának következetes átgondolásáról tanúskodik (hasonlóan ifjabb Hunyadi János – gyulafehérvári szarkofágjához, valamint az 1483-ra keltezhető, visegrádi falikút oszlop tartó állataihoz). A köpeny oroszlánra boruló aljának megoldása a Szentgyörgyi-sírkőhöz közelíti (egy további párhuzama – az oroszlán felcsapott faroktartásával együtt – a budapesti Halászbástya déli alsó bejárata fölött befalazott sírkőtöredéken található), más síremlékek angyalok tartotta drapériái eltérő megoldásúak. A lágy drapériakezelés néhány 1460-70 körüli főpapi sírkőhöz (Szécsi Dénes, Györgyi Bodó Miklós) kapcsolja.

A páncélos figura egyértelműen az elhunyt világi voltára és bárói rangjára utal. A bojtokra adható legvalószínűbb magyarázat – miszerint főpapi rangjelvény részei – ennek csak akkor nem mond ellent, ha az elhunyt személy a vránai perjeli cím birtokosa volt. Ebben az esetben – a fentebb vázolt időhatárokat figyelembe véve – az illető személy a Hunyadiak közeli rokonával, Szentgyörgyi Székely Tamás vránai perjellel azonosítható, aki a perjeli címet 1446-tól 1461. évi haláláig viselte (Reiszig 1925, 165, 176.; esetleg számításba jöhet még a tisztségben őt csak rövid időre követő, 1468-ban elhunyt Hídvégi Székely János – uo. 178.; a következő perjel, a talán 1512-ben elhunyt Beriszló János – uo. 178, 195. – személye a töredék stílusjegyei alapján kizárható.).

Forrás:
Némethy Lajos: A clarissák ó-budai zárdájáról
Divald Kornél: Budapest művészete a török hódoltság előtt
Garády Sándor: Az óbudai Fehéregyháza
Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4) Marosi Ernő : Zsigmond kori szobrok a budai várból, Lővei Pál
Dr. Aczél László Zsongor OSPPE: A PÁLOS REND BUDAPESTI JELENLÉTE
DAP I.

Metszet, alaprajz és rajzok:
toriblog.blog.hu
Borítókép: Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4) Marosi Ernő: Zsigmond kori szobrok a budai várból (Budapest, Budapesti Történeti Múzeum, ltsz.: 1149.)