Enyere első említése 1256-ból való. A 13. század második felében már jelentős településként említették, amely határos volt Szentgróttal, Óhíddal és Sümeggel, a helyi birtokosok földje a Marcal folyóig elnyúlt. A pálosok egykori, enyerei kolostorának helye a mai Óhid községtől nyugatra, a szőlőhegyen, a mai kút és emlékkereszt közelében volt helye pontosan nem azonosítható. A monostor a Marcalba torkolló Enyere-patak forrásfője fölött a Barátoki dűlő szőlővel beültetett helyén állt. Az alapításról fennmaradt oklevél így számol be az eseményről:

“1339. évben Tamás mester Imrének fia, János ennek a fia és Péter Andrásnak fia, Tamásnak testvérei, mindnyájan Enyere-i nemesek kápolnát építettek a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére és azután ide telepítették a remetéket. Nekik adományozták János Jurle-i prépost és konventjének oklevelében Theuteusenyere helységben két egész tanyát a végső telek mellett és földet a művelésre, rétre, legelőre és erdőre valókat, határaikkal körülírva. Később azonban 1358. évben Gergely Thorna-i perjel és az Enyere-i Boldogságos Szűz templomának helynöke csere útján adott az előbb említett Péter mesternek András fiának népiesen nevezett Thwkwsenyere helység végén az említett telek mellett egy területet, vagyis szesziót, továbbá földjeiből Apsa-nak nevezett szántóföldet, Mark erdő szegletnél nyolc hold szántóföldet, amelyet népiesen Maarkerdewshegye-nek hívnak és még két tanyát. Ezzel szemben Péter mester 40 hold szántóföldet adott a testvéreknek a remeték templomához vezető út mentén. Más földekkel egészben összefoglalva szám és mennyiség szerint 70 hold szántóföldre terjed, ezen földektől délre fekvő rétekkel együtt. Megvan a zalai Szent Adorján konvent oklevele.”

Guzsik helyszíni felmérése (Guzsik Tamás — Fehérváry Rudolf: Eltűntnek hitt pálos kolostorhelyek Zala megyében)

A pálos szerzetesek 1358-ban cserével 40 hold szántóföldet szereztek, így szántóföldjük a monostor körül 70 holdra növekedett. Enyerén 2 szőlő bortermésének hatodrészét már az alapítástól kezdve élvezték, 1410-ben egy özvegy a szomszédos Türjén hagyott rájuk szőlőt. 1455-benMarczali Jánostól megkapták a lakatlan Nyavalyád birtokot északra, Hetyefő szomszédságában. 1467-ben az enyerei plébános szőlőjéről javukra végrendelkezett. 1471-ben a Marcal vizén Kisvásárhelynél malmot kaptak, 1524-ben pedig Karmacs mellett Keresztúron szőlőket és rétet. A közeli Sümeg várát 1562-ben a törökök bevették, legkésőbb ekkor hagyták el a szerzetesek klastromukat. 1578-ban a generális perjel bérbe adta jószágaival együtt. 1786-ban még láthatók voltak a monostor düledező falai, ma már az alapfalak sem ismerhetők föl. Okleveleinek egy része fönnmaradt.

A 19. század század kutatója, Pesty Frigyes is csak „mélyen kiásott gödröket és elszórt kődarabokat” talált. A20. században, 1939-ben (Nagy L.), illetve 1966-ban (Bakay —Füzes) helyszínelték újabb eredmény nélkül. A helybeli tulajdonosok földjén (Somogyi Zsigmond, Szántó József) került elő néhány épített részlet (pincemaradvány, falcsonk), ezeket azonban azóta megsemmisítették. Ma csak szórványos téglatörmelék látható a területen. Még a korábban hagyományban őrzött falmaradványból sem látható semmi. Hasonló eredménnyel, illetve eredménytelenséggel zárult Guzsik Tamás és Fehérváry Rudolf 1978-as helyszíni szemléje is.

Forrás:
Guzsik Tamás — Fehérváry Rudolf: Eltűntnek hitt pálos kolostorhelyek Zala megyében
Molnár István: A magyarországi pálosok „Zöld Kódex”-ének Veszprém megyei regesztái