A remetéskedés a 12. században sem veszett ki a hazai tájakról, jóllehet ebből a korból egyetlen magányba vonult neve sem maradt fönn. Ugyancsak névtelenség lett a sorsa azoknak a remetéknek is, akik számára a pécsi püspök készíttetett otthont 1225-ben. A Patacs fölötti hegyen, az egykori földvár területén, amely egyébként Üröghöz is közel esik, monostort emeltetett a környék remetéi számára, birtokadománnyal gondoskodott róluk és rövid szabályzatot adott számukra.

Nem voltak az egyházi rend részesei azok a remeték sem, akik a veszprémi püspökség területén, a Pilis rengetegeiben meghúzódva, szorgos tevékenység mellett remetéskedtek. Ezek a közösségek az első két-három évtizedben még nem mondhattak magukénak olyan kiváltságos egyéniséget, aki képes lett volna a magyar remeték egyetlen közösséggé kovácsolására. Ez a feladat – a rendtörténet szerint – az esztergomi születésű Özsébre hárult, akit az utókor a pálos rend alapítójaként tisztel. „Miután érdemei miatt hamar esztergomi kanonokká lett, … vendégszeretete folytán… a magányos helyek barlangjaiban szétszórtan lakó, s emiatt remetéknek nevezett férfiak gyakran eljártak házába … (Özséb úgy döntött, hogy elhagyja a világot, az otthont, a vagyont, önmagát és övéit, hogy egészen alázatosan az Urnák katonáskodjon az Ő táborában.” Az egyetlen életrajz közli, hogy Özsébnek társai akadtak, akik „elhatározták, hogy vele mennek és együtt laknak.” A tatárok váratlan támadása azonban megakadályozta őket tervük kivitelezésében.

Révfülöp, Fülöpi templomrom

Özséb néhány évig késleltette a remeteségbe vonulást, az újjáépítésnek szorgos munkása lett. Két ifjú, Benedek és István csatlakozott hozzá és 1246 táján megtörtént a „kivonulás” a közeli Pilis hegység rengetegébe. A mai Kesztölc falu határában, az ún. „hármas barlang” mellett néhány év múlva, talán 1250-ben kicsiny monostort és templomot emeltek a Szent Kereszt tiszteletére. Özséb a köré önként szerveződött közösség számára olyan jogi keretet igyekezett találni, ami sajátos életvitelükkel teljesen összhangban állt, ugyanakkor rendezte kapcsolatukat a területileg illetékes és felelős egyházi vezetővel.

A IV. Lateráni (XII, egyetemes) Zsinat (1215) hatására és a számtalan megélt tapasztalat egybevetésével az ordo (rend) szerzetesrendi jelentése ezekben az évtizedekben lassan tisztázódott. Az egyházi törvények értelmében minden újonnan szerveződő közösségek vagy Szent Benedek, vagy Szent Ágoston Reguláját követve, valamely, már meglévő rendi közösséghez kellett csatlakoznia. A remeték, talán maga Özséb társai nevében, IV. Orbán pápa (1261-1264) „lábai elé járulva kérték: kegyeskedjék megengedni, hogy a remeteéletből a Szent Ágoston szabályai szerinti életre térhessenek át.” A pápához fordulást az 1215-ös zsinati rendelkezés mellett IV. Sándor (1254-1261) azon döntése indokolta, miszerint a kisebb remeteközösségeket egyetlen rendbe kell egybeolvasztani, az ágostonos Regula alatt. Ez a szabályzat meglehetősen tág kereteket adott és a remetéskedést nem gátolta. Özséb a pápához intézett kérésével elébe akart menni az esetleges beolvasztási kísérletnek. Ennek a kérésnek az a lényege, hogy a remeték Szent Ágoston Reguláját szeretnék követni önállóságuk megtartása mellett. 

A pápa a veszprémi püspökre hárította a kérdés eldöntését. Pál veszprémi püspök (1259-1270) a kérés lényegének teljesítésétől elzárkózott, mert nem találta elégségesnek a remeték vagyoni alapjait. Az oklevél, amely erről tudósít, már hét remeteség nevét említi, s ezek közül több hosszú időn át fönnállt. A főpap szerint a közösségek nem rendelkeztek elég jövedelemmel ahhoz, hogy az ágostonos szabályok szerint éljenek. Csakis a már meglévő és most megerősített remeteségben lakhatnak, az általa adott életviteli szabályok szerint. Újakat nem szervezhetnek. Az istentisztelet tárgyában azt a rendet tartsák, amelyet Szent Ágoston Regulája szerint a székesegyházak kanonokjai szoktak megtartani.

Pál püspök oklevelében Insula Pilup a vizitáció első állomásaként szerepelt. A szakemberek számára sokáig nagy talánynak bizonyult, hogy Insula Pilup hol lehetett, mit rejt a névben szereplő “Pilup” tulajdonnév, amely egyébként írott forrásokban nagyon ritka, és az “Insula”, vagyis sziget, mely szigetet jelöli. Több kutató gondolt arra, hogy íráshibáról lehet szó, a legtöbben azonban úgy vélték, hogy a Pilup szó a latin Philippus (magyarul Fülöp) hibásan írt alakja, mely kedvelt név volt a 13. században Magyarországon. Az “insula”, vagyis “vízzel határolt földdarab” jelentése pedig a szó szoros értelmében volt értelmezendő. Ezek alapján az egyetlen szóba jöhető település a Balaton-parti Révfülöp lett. De hogy jön ide a “sziget”? Egyes feltételezések alapján a magyarázatot a Balaton középkori vízállása adja meg, mely szerint Révfülöp Sziget nevű része egykor valóban sziget volt. A vasút mellett, ahol ma a révfülöpi templomrom áll, először Rómer Flóris mérte fel, aki 1861-ben készített helyszíni feljegyzései alapján, 15 évvel később tanulmányában ismertette a maradványokat: “egy kissé kiemelkedő szigeten állott, melynek környéke mai napon rétséggé változott.”

Valamit azonban jó tudni. Révfülöp területén Árpád-kori település létezett, első hiteles említését (villa Pilip) 1211-ből a tihanyi apátság birtokösszeírása őrizte meg. Az Árpád-korban a tihanyi apátság mellett az Atyusz-nemzetség volt a település másik földesura. A nemzetség egyik tagja, bizonyos Sol ispán három végrendeletet hagyott maga után. A három testamentumból kettőben a pilupi birtokról is szó esik. Az első végrendeletében közvetlenül a pilupi adomány előtt annyi áll, hogy Sol ispán két szőlőt Szent Ilona szerzeteseinek adott… Emlékezzünk csak Pál püspök 1263-as oklevelére? Vizitációjának első állomása: “Insula Pilup Sanctae Helenae”. Vagyis Fülöpsziget Szent Ilona kolostor… A Szent Ilona egyház helyét közelebbről nem jelölték meg a végrendeletben. A remeteség alapításáról semmilyen információ nem áll rendelkezésre, az intézmény kapcsolata a környéken birtokos Atyus nemzetséggel biztosra vehető. Révfülöpön a középkori falu temploma mellett még egy középkori rom található, mégpedig a településtől nyugatra, a 49-es vasúti őrház mellett. A mostoha terepviszonyok miatt eddig még nem kutatták, pedig már a 19. század közepén feljegyezték, hogy ezen a helyen alacsony vízálláskor a Balaton vizéből épületmaradványok bukkannak elő…

 2005-ben jelent meg Solymosi László tanulmánya, a “Pilissziget vagy Fülöpsziget?” című, amelyben Pál, veszprémi püspök 1263-ban írt oklevelében említett Insula Pilup Sanctea Helenae pálos kolostorának helyét fejtegette. Így jutott el Révfülöpig. Egy évvel később Holler László “A veszprémi püspök egy 1263. évi okleveléről” című tanulmányában is arra jutott, hogy az első 8 kolostor között Insula Pilup valójában Fülöpsziget, vagyis Révfülöpről van szó. Ám már sokkal korábban is eszébe jutott ez a lehetőség valakinek. Dr. Rejőd Tiborc “A fehér barát” 3. évfolyam 1. számában, 1940-ben jelentetett meg egy cikket A fülöpszigeti pálosszentély romja címmel…

A fülöpszigeti pálosszentély romja

A nagy magyar tó partján, ahogy ma beleillik a táj festői összhangjába, olyan lehetett egykor keletkezése a magyar lélektörténelem együtteséből. Vannak az okmányokon kívül egyéb adottságok, melyekből, csak a meglátás tudja felfedni egy régi rom titkát. Ez az ősi templomrom a mai Révfülöpön, áhítatos lelkek műremeke volt s megmaradt kövei ma azokról beszélnek, akik e helyre állították, akik ma is álló gyönyörű román kapuját faragták, s bedűlt boltívei alatt a Magyarok Nagyasszonyának zsolozsmáit zengték. Pálosok voltak ők, az egyetlen magyar eredetű szerzetnek papjai és Szűz Mária ékességeinek dalos hirdetői.

A fülöpi templomrom

Valamikor Boldogasszonyfalvának hívták a községet, melynek tóparti része volt a fülöpi sziget. Utóbbinak elnevezése Szent Fülöp apostollal kapcsolatos, aki a szittyáknak volt első térítője. A közeli Ábrahámhegyen ma is áll egy kápolna, melynek védszentjei Jakab és Fülöp apostolok. A mongol eredetű szittyák Árpád népének rokonai s így az apostoli hittérítő tisztelete bizonyára ősrégi magyar ájtatosság. Íme két adottság. Mindkettő oly közel fekszik a pálos lélekhez. Boldogasszonyfalva alatt és Szent Fülöp révje mellett hogyan hiányozhatott volna a magyar szerzetnek szentélye? S a harmadik adottság: a nagy magyar tó, melynek hullámai akkor szigetként körülnyaldosták azt a földet, hol ma a szentély romja áll. Oda járhattak pihenni a tudós pálos szerzetesek, s onnan indulhattak hithirdető útra a buzgó pálos lélekhajósok, a zalai dombokra is, a somogyi dústermő földekre is.

Ha ott állok a szentély romja mellett, a történelem ihlete jár körülöttem. Fehér szellemek suhannak át a remek román ív alatt, s mikor az ősi kövek a nap sugaraiban felhevülnek; mintha a régi imádságos élet melegedne vissza a fülöpi szigetre. Lelkemet meleg vágy járja át: vajha az ősi falakból új lelkesedés újra szentélyt emelne, melyben a hazánkba visszatért fehér barátok ajkáról felcsendülnének a Szeplőtelen Szűz zsolozsmái! Az új templom falai minden régi követ drága emlékként megtartanának késői utódok számára!”

Dr. Rejőd Tiborc tehát már 1940-ben rájött a nagy “pálos rejtély”-re, mi szerint a Pál püspök által felsorolt első 8 kolostor első helyét elfoglaló Insula Pilup Révfülöppel azonos. A kérdés az maradt csupán, hogy a jelenleg a falu középkori templomának hitt rom-e a pálosok egykori temploma, vagy a ma már a Balaton vízszintje alatt található, vasúti őrháznál található rom? Ez a rejtély még rejtély, a kérdés még megválaszolatlan marad….

Forrás:
Török József: A Pálos rend hatszáz éve hazánkban és Európában
Holler László: A veszprémi püspök egy 1263. évi okleveléről
Solymosi László: Árpád-kori remeteség Révfülöpön – Tudományos nyomozás
A fehér barát 3. évfolyam 1. szám (1940. március) Dr. Rejőd Tiborc: A fülöpszigeti pálosszentély romja
Érdekes cikk Insula PiluprólRégi pálos kolostorok II. – Insula Pilup
 




Nagyobb térkép