Egy középkori sírkő megtalálásának eseménye nagy jelentőséggel bír, főleg, ha rögtön egyértelművé válik, hogy kinek készült, ki nyugodott alatta. Az írott források is sokat segítenek abban, hogy egy ásatás során előkerült darabot beazonosítsanak, és az adott helyszínhez köthessék az illetőt. Ám amikor egy teljesen lepusztult, tanulmányozhatatlan gótikus sírkő kerül elő egy templom sárkaparó rácsa alól, majd egy másik töredék bukkan fel ugyanabból az anyagból, feliratokkal, csak épp az ország másik részében, az már elég rejtélyes történet. Nyomozás a darabok származási helye után, úgy, hogy még nem is sejtheti senki: ez a két kő összeillik, és egy ember sírköve…

Kanizsai Miklós tárnokmester gótikus sírkövének töredéke az örményesi pálos kolostorból (Forrás: wikibooks.org)

Zala megyében már régóta ismert volt egy középkori Kanizsai-sírkőtöredék, amelynek mezője ugyan üres, de a köriratában olvasható “nicolvs de Kanisa condam mag(iste)r” egyértelműen meghatározta, hogy az 1427/28-ban elhunyt Kanizsai István ajtónállómester bátyjának, Kanizsai Miklós tárnokmesternek (+1404) a 15. század elejéről származó, vörös márványból készült sírlapjáról van szó. Ezt a darabot a zalaszentgróti római katolikus templom déli oldalkápolnájában egy Csáky „grófocska” (nyilván gyermek) sírja felett használták fel másodlagosan, kriptafedlapként, ott látta és írta le Rómer Flóris 1863-ban. 1980 táján a padlóból felszedték, és a főoltár mögött a szentély falához támasztották. 1995-ben tartós letétként a nagykanizsai Thúry György Múzeumba került. Erről a faragványról már a 20. században az a vélekedés terjedt el, hogy a kisszentgróti ferences templom romjai közül vitték a 18. század közepén a zalaszentgróti templomba. Eredeti származási helyeként Németh József az örményesi pálos kolostort adta meg, majd pedig a Kanizsaiak, vagy maga Kanizsai Miklós által alapított két pálos kolostor – Örményes, 1378 előtt, valamint Szentpéter, 1381 előtt – valamelyike merült fel lehetséges származási helyként.

Az Osl nemzetségbeli Kanizsai családból való Miklós pontos születési helye és ideje nem ismert. 1385-ben magyaróvári várnagy volt, majd 1387-től 1393-ig vasi és soproni ispán és egyúttal 1388-tól 1393-ig zalai ispán, 1388-tól 1398-ig tárnokmester, 1398-1400 között vasi, zalai és soproni főispán. Testvérével, Kanizsai Jánossal együtt Zsigmond magyar király híve volt, a Dunántúlon hatalmas birtokokhoz jutott. Zsigmond király kegyeit azonban János nevű testvérével együtt már 1398-ban elvesztette, mivel mindketten Nápolyi Lászlóhoz csatlakoztak. Bár kegyelmet kapott, birtokait is megtarthatta, de a közéletből eltűnt. Kanizsai Miklós alapította az örményesi pálos kolostort, ahol – mint tudjuk – eltemették.

Az örményesi kolostor története 1378-tól ismert hiteles forrásból, amikor az örményesi perjel Eleket elcserélte egy másik birtokért. Az alapítás azonban már korábban történhetett, talán már a 13. század végén. 1378 után a 14. század végéig folyamatosan követhető a kolostor története. 1388-1503 között olyan jelentős birtokadományokkal gyarapodott, hogy a rend egyik legjobban ellátott kolostora lett. Kegyura mindvégig a Kanizsai család volt. Sőt, a Documenta Artis Paulinorum szerint e Boldogasszonyról nevezett örményesi kolostort ez a Kanizsai család is alapította 1378 előtt, első lakói pedig valószínűleg az Elek-Szigete kolostorból települtek át. Más források konkrétan megnevezik az alapítót, amely szerint a kolostort “Kanizsai Miklós tárnokmester, Zala, Vas és Sopron vármegyei főispán alapította 1390 körül a Boldogságos Szűz tiszteletére, a pálos szerzetesek számára.”

Az örményesi kolostorban eltemetett Kanizsai Miklós sírkövének összeillesztett darabjai (Lővei Pál rajza) (Forrás: wikibooks.org)

Kanizsa területe – amelyhez az örményesi rendház is tartozott később – a 13. század közepétől, amikor a forrásokban felbukkan, nagyrészt két jelentősebb birtokos kezén van. Károly Róbert 1323. évi adományozása révén került az Osl nembeli Lőrinchez, amikor a Kanizsai család alapítójának adta Kanizsaszeg várát és tartozékait. Lőrinc, aki a király pártjára állt, 1319-ben foglalta el a várat Károly Róbert számára. Lőrinc fia, Kanizsai Miklós alapította tehát egyes források szerint az örményesi pálos kolostort. Tudjuk, hogy miután egészségi állapota miatt hivataláról leköszönt, Kanizsára vonult vissza és itt hunyt el 1404 márciusában. Az általa emeltetett örményesi kolostorban lett eltemetve. Innen tudjuk tehát, hogy Kanizsai Miklós tárnokmester sírkőtöredéke került elő a zalaszentgróti templomból. Ám a történetnek még nincs vége.

A soproni Fabricius-ház középkori régészeti kiállításán, az első terem bejárata mellett, egy vörös márványból faragott, töredékes sírkő vonta magára a figyelmet. Az egykori sírkőlap jobb felső sarkát hordozó töredék keretsávján gótikus minuszkulás körirat fut, az eredeti sírkő feliratának elejével és végével: + Anno domi[ni]… [f]undator huus cenoby. A kerettől enyhén mélyülő mező felső részén domborművű ábra látható: jobbra dűlő, kisméretű címerpajzsban (talprésze letörött) bal haránt helyzetben madárlábon álló, balra néző sasszárny – ez az Osl nemzetség, ezen belül a Kanizsai család címere.

A darabot már Csipkés Kálmán a Kanizsai családhoz kapcsolta, de Tompos Ernő a hasonló címert használó, rokon Ostffy családhoz kötötte. A múzeumi hagyomány szerint Csornáról származik. A feliratának végén szereplő, kolostoralapításra utaló szövegrészt azonban a csornai premontrei prépostságra még annak ismeretében sem igen lehetett vonatkoztatni, hogy a Kanizsaiak – más rokon családokkal együtt – a még a 13. században alapított intézménynek kegyurai voltak, és azt a címerdísz jellege alapján a sírkővel kapcsolatba hozott, 1427/28-ban elhunyt Kanizsai István ajtónállómester és testvérei maguk is adományokkal gazdagították. Kanizsai István valóban alapított azonban kolostort, mégpedig a ferencesek számára, Kismartonban (Eisenstadt, ma Ausztria), így a faragvány kismartoni eredetét tételezték fel, és Csornára való átszállítását ahhoz az eseményhez kötötték, hogy 1445-ben a család Kismartont elvesztette.

Vikár Tibor helytörténész jóvoltából néhány éve került a zalaegerszegi Göcseji Múzeumba Tiborcz István zalacsányi plébánosnak Deák József kehidai plébános 1837–1838-ra vonatkozó irataiból szerkesztett kézirata Kehida, Csány, Örményes és környékük múltjáról. A tanulmánykötethez készült sírkőtanulmányban megtalálható volt egy sírkőtöredék rajza is. Egy pillantás elég volt az ábrára ahhoz, hogy kiderüljön: a kalandos sorsú soproni–csornai–kismartoni kőfaragvány eredeti lelőhelyéről tudósít az iromány. A töredéket a leírás alapján néhány nappal 1837. november 6. előtt szállították, sok más kővel együtt, Örményesről Kehidára, Deák Antal udvarára. Nem tudjuk, hogy mikor került Sopronba, talán a Deák családdal jó kapcsolatban álló, soproni történész Paúr Iván útján. Idővel az örményesi pálos kolostorból való származása elfelejtődött.

Az örményesi pálos kolostor kőleletei (Fotó: Göcseji Múzeum gyűjteménye (hungaricana.hu)

A töredék eredetének meghatározását követően azonnal felvetődött annak lehetősége, hogy a most már bizonyítottan azonos környékről előkerült két töredék esetleg összetartozhat. A keret egyező szélességi mérete, az egyforma betűfaragás, a kereten a perem mentén végigfutó, vésett vonal ezt valóban igazolja is. A valamikor szabályosan feldarabolt kőlap két töredéke között a jobb hosszoldal feliratának feltételezhető kiegészítését figyelembe véve egy mintegy 30 cm széles sáv hiányzik. Míg a soproni töredék egyik oldala letört, addig a zalaszentgróti darab a kőlap teljes 123,5 cm-es szélességét mutatja. Így a sírkő eredeti befoglaló mérete kb. 225×123,5 cm lehetett, a kőlap legnagyobb vastagsága kb. 17 cm. A kereten mélyített sávban domborúan faragott, gótikus minuszkulák alkotta körirat, a Rómer Flóris által még látott, ma már kivehetetlenné kopott részleteket is figyelembe véve, a rövidítések feloldásával így alakul: + Anno domi[ni] … / … martii obiit mag(iste)r . nicolvs + / de Kanisa condam mag(iste)r + / thauarnicorvm Regalis … [f]undator huus cenoby. A felirat vége tehát az örményesi pálos kolostor Kanizsai Miklós általi alapítására utal…



Forrás: Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története, Budapest, 1938.
Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon. Budapest, 2003.
Lővei Pál: Kanizsai Miklós tárnokmester sírköve
Wikipedia.org
Képek: hu.wikibooks.org, hungaricana.hu