Egy hamis oklevél

A 17. század közepén Bánfalvára visszatelepedett pálosok egy hallatlan, merész követeléssel léptek fel. Ezek itt nagy szegénységgel küzdöttek, és eleinte csak a körülöttük levő szép erdőkben akartak a fával szabadon gazdálkodni. De mikor a város ezt meg nem engedte, egy vakmerő kísérlettel egyszerre akartak meggazdagodni. Hamis oklevelet készítettek, amint erre a középkor óta, sajnos, nem egyszer vetemedtek kapzsi és hatalomra vágyó egyházi emberek.

Gieskircher Ferenc, a bánfalvi pálosok priorja és Fedoróczi Péter procurator 1653. április 5-én Szombathelyen egy alapítólevelet mutatott be a vasvári káptalan előtt, és erről egy hivatalos kiadványt (transsumtio, átirat, másolat) kértek. E szerint a soproni magistratus 1482. évi július 15-én arra kötelezte volna magát, hogy Bánfalván Szent Farkas temploma mellett zárdát épít és tart fenn a pálosok részére és ezen kívül egy házat a mellette levő gyümölcsös kerttel, valamint három szőlőt ad át nekik szabad birtokul örökre; továbbá a két szomszédos erdős halmot is rendelkezésükre bocsátja és az építésre annyi fát ad, amennyi szükséges. Mind ezeken felül végre Sopron a városi pénztárból évi 100 imperialist, (sic!) fizet nekik, amit ha elmulasztana, akkor 100 ducatust (sic!) fizet szigorú bírságul.

Jóllehet az oklevél a benne előforduló vastag anachronismusokkal és képtelen feltételekkel igen ügyetlen hamisítvány volt, azért a pálosok mégis felléptek vele és követelték a 100 imperialist (birodalmi tallért) és a többi járulékot. A várost a felháborító merénylet bármennyire bosszantotta is, nem tehetett egyebet, mint hogy a káptalantól május 28-án ő is másolatot vett a hamisítványról, és a vármegye előtt november 10-én protestált. De ennek ellenére is a vármegye már 1654-ben bíróilag felszólította a várost, hogy a pálosoknak a pénzt fizesse meg. És csak az alispáni hivatalban történt változás (Horváth után Bezerédy) miatt húzódott a dolog 1656-ig. Ebben az évben május 2-án királyi rendelet is jelent meg és ezzel vette kezdetét a hosszú per. A jó atyák, mivel a város szerintük 1552 óta nem fizetett, tehát több mint száz évre a 100—100 arany (ducatus) évi bírságot is követelték. Ezért már érdemes volt oklevelet koholni. De hát okosabban csinálhatták volna…  

Tiltakozásában a város prókátora méltán mondja, hogy az 1482-re datált hamisítványban az imperiális (tallér) és ducatus szavak használata anachronismus, mert az első tallért csak 1518-ban Csehországban Joachimsthalban verték, innen is nyerte Thaler vagy Vallense nevét. Imperialisnak (thalleri imperiales) pedig csak 1525 óta nevezték a tallért, amióta azt az imperiumban a német fejedelmek (electores et príncipes) is nagyobb mennyiségben kezdték veretni és forgalomba hozni. 1482-ben tehát ezt a szót és pénznemet még nem ismerték. A ducatus pedig velencei és genuai szó. Ducatus nevű aranypénzt a velencei dux (dogé) veretett, innen ered a neve. Ez a pénz csak Ulászló királynak 1513. évi VI. decretumával lett Magyarországban érvényes, tehát 1482. a pálosok még ducatusokat sem kaphattak. De azért a beállott pápista világban, mikor püspökök voltak a bírák és kancellárok, az ilyen pert is bátran lehetett az eretnekek ellen folytatni.

A pálosok perüket tovább vitték, és mindent elkövettek, hogy meg is nyerjék. De természetesen a város sem pihent és kereste igazát. A vasvári káptalannak 1663. február 9-én kelt hivatalos tanúsítványa szerint maga Zolnay Ferenc prépost és Enyedy János káptalani jegyző is kihallgatásuk folyamán bevallották, hogy a Griesberger Ferenc pálos prior és Fodoróczi Péter pálos procurator által bemutatott oklevelet gyanúsnak találták, A prépost azért, mivel Sopron városának pecsétje olyan volt rajta, mint ha más oklevélről vették volna le s tiltott módon függesztették volna erre; az írás pedig és a papiros az 1482. évhez képest nagyon is újnak látszott. A prépost ezt a gyanúját Griesberger és Fodoróczi előtt ki is fejezte, de az utóbbi azt felelte: a káptalan csak adjon róla másolatot, egyébként pedig annyit érjen, amennyit érhet. Enyedy káptalani jegyző is a tintát és a kézírást a kelethez képest igen újnak és a pecsétet erőszakos módon ráillesztettnek találta.

Ezen hivatalos káptalani bizonyítvány ellenére is azonban I. Lipót, kinek Szelepcsényi püspök volt most is a kancellárja, 1665. november 28-án szigorú rendeletet adott ki a soproniak ellen, melyben ezeket bizonyos birtokterületeknek átengedésére és az 1552. év óta nem fizetett, tehát már 112 évre járó évi 100 birodalmi tallérnak megfizetésére kötelezte s a vasvári káptalant bízta meg a rendelet foganatosításával. És a káptalan, mely csak kevéssel előbb bizonyította, hogy az alapító levél igen gyanús, most mégis vállalkozott a végrehajtásra.

Oklevél
Oklevél

Hegyessi Márton kanonok, a káptalan küldöttje december 20-án jelent meg Sopronban, és itt Grad György polgármester házában adta át a rendeletet. Grad a közeli karácsonyra hivatkozva kért halasztást, december 28-án pedig személyesen ment el Szombathelyre s ott a káptalan előtt kijelentette egész Sopron városa nevében, hogy ők arról az alapítványról semmit sem tudnak. A káptalan erről 1666. január 4-én küldött jelentést a királynak.

Szerencséje volt a városnak, hogy ő felsége már 1656. május 2-án kelt rendeletében az alapító levélnek az eredeti példányban való bemutatására kötetezte a barátokat, amitől ezek természetesen vonakodtak, mert nem akartak szégyent vallani. Erre maga Wesselényi nádor, aki bizonyára jobban ismerte az ügyet és nem akarta a pálosokat országos botrányba keverni, közbenjáróul lépett fel. Ö vette rá a soproniakat is, hogy némi engedménnyel hajlandók voltak egyességre lépni. Bánfalván 1666. május 17-én kötötték meg az egyességet, de kifejezetten csak Wesselényi nádor és más főurak kedvéért, amint ezt a szerződésbe is belevetették. A pálosokat itt Joanovich Pál, a rend generálisa és Berzeviczy Lajos bánfalvi prior képviselte Sopron városát pedig Grád György polgármester s Natel, Zuana, Sowitsch sat. tanácsosok és Serpilius János jegyző. Sopron évi 50 öl tűzi fát adott (eddig is kaptak, amennyi kellett), s eddigi birtokterületüket is valamivel kibővítvén, a határt földből hányt 32 halommal pontosan kijelölték s egy beneficiumot is biztosítottak a pálosoknak, amelyet Berzeviczy prior most is élvezett. Ennek ellenében pedig a pálosok minden egyéb s különösen az 1482. kelt adománylevélre alapított követelésükről is lemondtak.

Ha nyilvánvaló hamisítvány nem lett volna az alapító levél, a jó páterek ily olcsón bizonyára nem mondtak volna le 113 évre visszamenő s ugyanannyi száz tallérra és ugyanannyi arany forint büntetéspénzre emelkedett követelésükről. A soproniak pedig a palatínus kedvéért, akire sok más ügyben is szükségük volt, mint circumspectus polgárok, meghoztak ily csekély áldozatot. Az erkölcsi diadal e peres ügyben a soproniaké volt. De a nádor oly látszatot adott a dolognak, hogy a pálosok sem vallottak szégyent. Az összes okmányok ebben az ügyben szomorúan érdekes bizonyságai annak, hogy egyházi emberek állítólagos szent célok érdekében mily könnyelműen választottak tiltott eszközöket…

Forrás:
Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. kötet. A reformáció kezdetétől az 1681-ik évi soproni országgyűlésig. Sopron 1917.MÁSODIK KORSZAK. Az első virágzás kora.XI. A régi nagyság utolsó évei. I. Lipót kora a Szelepcsényi-féle törvénykezésig.1657—1674.