Kelet-Magyarország pálos kolostorai » Göncruszka, Szent Katalin kolostor

A 3. katonai felmérés térképe szerint (az 1. és 2. felmérés nem ábrázolta) Göncruszkától keletre, mintegy 5 km távolságban, a szőlőhegyek felett találhatók a hajdani kolostor maradványai. Ezt erősíti a Sziklay-Borovszky által készített vármegyei monográfiák Abaújról szóló kötete, melyben a következő szerepel: „a ruszkai hegyen, a régi országút mentén elterülő erdőben egy pálos kolostor romjai láthatók, melyek közül egy Somoskút nevű forrás csergedez elő.” Genthon István a göncruszkai pálos kolostor kapcsán a fent ismertetett helyet mutatta be és hozzá tette, hogy ott „alaktalan kőhalmaz látható”. Valószínűleg ezek alapján a DAP szerzői is erre a helyre lokalizálták a kolostort. Guzsik Tamás és Fehérvári Rudolf beszámolója szerint a felszíni nyomai ma már nem látszanak. Fent említett Somoskút ma Klastromkút megjelöléssel a Borsó-hegy lábánál szerepel a turista térképen és az 1:10 000-es felmérésen. A helybeliek ezt a helyet ma is kastromkert “-nek hívják.

A göncruszkai kolostor területén talált leletek (Belényesy Károly: Pálos kolostorok az Abaúji-Hegyalján (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 3. Miskolc, 2004)

Alapítása ismert: 1338-ban Domonkos és testvérei, Lőrinc és János, valamint Dénes fia János nagybátyja a remetéknek adta át a Szent Katalin egyházat egy szőlővel és malommal a templommal szemben. 1388-ban a jászói konvent beiktatta a remetéket egy fél malom birtokába a Hernád folyón, Vilmány határában. 1418-ban Ruszkai János fia Bertalan egy darab földet adott pálosoknak a ruszkai birtokából és ezt a jászói konvent hitelesítette. 1421-ben Makrai Benedek az egri püspökség kormányzója két malomhelyet ítélt a kolostornak Hejce falu közepén. 1424-ben a Szent Katalin kolostor szerzetesei megtiltották a Bebek család urainak birtokaik elfoglalását és használatát. 1458-ban Olnodi Czudar Jakab, Kertel és Tófüz puszták felét a kolostornak adományozta egy naponta mondandó, vagy éneklendő könyörgésért. 1461-ben Mátyás király Vilmányhoz közel a már 1388-ban említett malom másik felét adta a remetéknek. 1465-ben Szapolyai Imre megengedte, hogy a monostor újjáépítse malmát az Aranyos folyón, Szántón. 1482-ben Mátyás király megparancsolta az egri káptalannak, hogy indítson vizsgálatot olyan erőszakoskodási ügyekben, melyeket a kolostor kenézi birtokán lévő kúria és majorház ellen követtek el.

1548-ban a Királyi Tábla elé idézték Serédi Gáspárt, mivel az akkor már Sajóládhoz tartozó Kenéz falut, valamint a tarcalkeresztúri házat és kúriát lefoglalta. A kenézi kúria birtokába 1549-ben újból beiktatták a rendet. 1558-ban a gönci és ruszkai kolostorok birtokait Gönc mezőváros bérelte. 1569-ben Fráter Béla Imre, Újhely és Sajólád vikáriusa 1000 magyar forintért eladta a szétrombolt (!) kolostor malomhelyeit az ónodi vár prefektusának, Panka Péternek. Ugyanebben az évben Imre fráter 900 magyar forintért ugyancsak Panka Péternek adta el a kolostor egész területét és minden tartozékát. 1635-ben Ferdinánd császár engedélyezte, hogy Felsővadászi gróf Rákóczi Pál az elhagyott ruszkai Szent Katalin kolostort néhai Dóczy Ferenc örököseitől megváltsa 3000 forinton, azzal a feltétellel, hogy ha a remeték vissza akarnának térni, nekik a kolostort, illetve a birtokokat átengedi. Utóbbi adat arra utal, hogy a pálosok még foglalkoztak a visszatérés gondolatával, amelyre azonban valószínűleg nem került sor.

A
kolostor feltételezett helyét Belényesy Károly kutatása alapján ismerjük. A romok Hejce felől, a régi országút mentén közelíthetők megA hajdani szőlőhegyeket gyümölcsössel ültették be. Ezt megkerülve a Borsó-hegy lábához érünk. Az úgynevezett klastromkút környékét az aljnövényzet mára már felismerhetetlenné teszi. A terület közelmúltbeli hasznosításáról néhány öreg gyümölcsfa árulkodik. A kutat kibetonozták, középkori eredetére semmilyen közvetlen jel nem utal. Közvetlen környékén viszont a hajdani kolostor omladékát figyelték meg. A fák tövénél nagy mennyiségű középkori kerámiát és meszes habarcsrögöket találtak.

A kolostor helyének pontos lokalizálása nem kis mértékben a mellette álló nagy méretű gátnak volt köszönhető. A regéci helyszínhez képest a megfigyelés körülményei sokkal rosszabbak voltak. A visszaerdősödött területen az épületeknek kevés szembeötlő nyoma maradt fenn. A jó megtartású nagy méretű töltés volt az első jellegzetes terepjelenség, amelyet valóban a pálosokhoz tudtak kötni és amelynek környékét azután tüzetesebben átvizsgáltak. A gát a kolostortól délkeletre eredő forrás vizét duzzasztotta fel. A meredek hegyoldalhoz nagyméretű töltéseket csatoltak, amellyel egy nagyjából méter 30 méter x 55 méter alapterületű tavat hoztak létre, amelynek alja ma is nedves, vizenyős, de a meder jól érzékelhetően feltöltődött. A töltések a gát északkeleti és délnyugati végén a legmarkánsabbak, itt elérik a 2 méteres magasságot is. A kolostor felőli oldal erősen lekopott. Az északi saroknál a zsilip (?) átszakadt, a patak ma ezen folyik keresztül. A romterületen, nagy mennyiségű, főként későközépkori kerámiát gyűjtöttek. A 15. századra utal, egy egyszerű kettősperemű, éles hátú bordákkal díszített fazék, és egy fehér engobe felett sötétzöld mázzal fedett tál alakú kályhaszem töredéke. A 15-16. század felé mutat egy vörös színű, hagyma alakú és egy szintén vörösre égetett pohár alakú kályhaszem töredéke. Végül már az újkorba vezet át két, finoman iszapolt, fehérre égett és olívazöld mázzal fedett lábas maradványa…

Forrás és rajz:
Belényesy Károly: Pálos kolostorok az Abaúji-Hegyalján (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 3. Miskolc, 2004)