A mai Petőfiszállás község Bács-Kiskun megyében és a Kalocsai egyházmegyében fekszik, közel Kiskunfélegyházához. Történelme során a következő neveken ismerték: Ferencszállás, Pálos-szentkút, Petőfiszállás. Petőfiszállás – Ferencszállás néven – a 13. században a Magyarországra beköltöző kunok egyik települése volt a Kiskunság területén. A falunak saját temploma volt. A község békés életét a 16. században a török hódítás törte meg. A portyázó török-tatár csapatok elől a lakók a nagyobb védelmet biztosító városba, Kecskemétre költöztek. A falu határát – több más kun pusztával együtt – Kecskemét városa legelőnek bérelte. A török kiűzése után (1686) a felszabadult Jászkunságot a bécsi udvar a Német Lovagrendnek adta el. Az egykori kiváltságos terület lakói azonban sorsuk rosszabbodásába, abba hogy jobbágysorba kerültek, nem nyugodtak bele.

A szent kút Petőfiszálláson

Elérték, hogy a vételárat saját erőből visszafizetve, a szolgaságból megválthatták magukat. Ennek során – a megváltási összeghez való hozzájárulás arányában – a termőföld saját tulajdonukba került. Ez az önmegváltás, a redempció a Jászkunságban felszámolta a jobbágyságot, és létrehozta az árutermelő paraszti birtokokat. Ferencszállás-puszta területét Kiskunfélegyháza váltotta meg, s továbbra is legelőként hasznosította. A legenda szerint 1791-et írtak, amikor egy pásztor, nyáját az éjjeli órán is legeltetvén egy ismeretlen forrásra bukkant, melynek vizében a nagy fénnyel tündöklő Szűz Mária alakját pillantotta meg. A hír gyorsan terjedt a környéken és sokan jöttek a forráskúthoz a csodát látni, vizéből pedig betegeiknek vittek haza. A hagyomány az eseményt azzal magyarázta, hogy annak idején a falu papja a betörő török csapatok elől a templom előtti forráskútba rejtette az Oltáriszentséget, nehogy a törökök megszentségtelenítsék.

Az 1700-as évek végén – mondja egy másik csodás történet – egy béna koldus jött a Szentkúthoz. Ivott a vízből, megmosakodott, s meggyógyult: lába visszanyerte erejét. Mankóit a forrás mellett földbe szúrta, ezek kihajtottak és nagy fává terebélyesedtek. A fákat később a búcsúsok szilánkonként széthordták. A meginduló népes búcsújárások hatására a kiskunfélegyházi Városi Tanács a helyszínen egy kőkeresztet emeltetett, ám a váci püspöki hatóság 1793-ban betiltotta a zarándoklatokat. Ennek hatására a város elrendelte a forrás betömését. Egy tanyai ember, akinek földjén a friss vetést a búcsúsok sokszor letiporták, trágyával tömte el a víz útját. Ám az a piszkot kiszórta, s még nagyobb erővel tört fel. Ezt égi intésnek tekintették, s utána senki sem mert a forráshoz nyúlni. Körülkerítették és védőtetőt húztak föléje. S egyre jöttek a zarándokok, különösen pünkösdkor és Kisasszony-napkor a “Szentkúti Szűzanyához”.

A szentély

A búcsújárás mégis csak a múlt század második felében lendült fel. 1873-ban kápolnaépítő bizottság alakult, hogy a régi ferencszállási templom romjain újat építsenek. Az építkezéshez a régi templom köveit is felhasználták. Az alapok ásásakor talált rengeteg csontot a templom előtti kőkereszt tövében hantolták el. Egy évtized múlva elkészült a templom, s körülötte a keresztút tizennégy stációja. A kiskunfélegyházi plébános ismét engedélyezte, hogy hívei búcsús kereszttel, lobogókkal vonuljanak ki a Szentkúthoz, amelynek környékét a város 1888-ban megvásárolta, s a területet fásította. A millennium emlékére megépült a Skapulárés Szűzanya kápolnája. 1940-ben a Magyarországra visszaköltözött Pálos Rend telepedett le Szentkúton, amely ekkor kapta a Pálosszentkút nevet. Egy évtizednyi munkálkodás után azonban őket is feloszlatták.

A Kiskunság és a Duna-Tisza közének népe azonban nem hagyta el a pusztai búcsújáró helyet: adományaiból tovább építette és szépítette. 1958-ban készült el az esőbeállóval egybeépített keresztút, amelynek egy-egy állomását más-más település zarándokai emelték. Új védőtetőt kapott a Szentkút, megépült a lourdes-i barlang, a szabadtéri oltár, a Szent Kereszt-kápolna, s a Prágai Kis Jézus szobra, amely előtt a búcsús ünnep végén a pap megáldja a jelen lévő kisgyermekeket. Tíz éve nyílt meg a máig gyarapodó Mária-múzeum. A szűkebb környéken kívül rendszeresen elzarándokol ide a Duna-Tisza közének és a közelebbi Tiszántúlnak a katolikus népe. A nagykőrösiek pl. a templomi lobogóik mellett mindig hozzák a magyar zászlót is, kifejezve ezzel azt, hogy hazánkért, népünkért is imádkoznak.

A kápolna (petofiszallas.hu)

Az érkező búcsús csoportok megkerülik a templomot, s csak ezután sorakoznak fel az oltár előtt Mária köszöntésére. Ennek végeztével körüljárják az oltárt, s ráhelyezik adományaikat, filléreiket. Éjjel fáklyás körmenetben kerülik meg a kegyhelyet: megkapó látvány a millió apró gyertyával kilométeres sorban vonuló processzió. Ez a nagy körmenet megismétlődik az ünnepi nagymise után is. Éjjel is nyitva van a templom, ott énekelnek; imádkoznak, virrasztanak, mások a pásztorelődökhöz hasonlóan a szabadban éjszakáznak, ájtatoskodnak. A pusztai búcsújáró hely nem építészeti emlékeivel, művészeti értékeivel tűnik ki, hanem éppen sajátos természeti környezetével. A lakott településtől, Petőfiszállás falutól távoli kegyhelyet messze kint a kiskun pusztában alig egy-két tanya övezi. Homokos talaján szőlőültetvények, szántók és legelők váltják egymást. Nagyobb facsoport csak a templom környékén látható. Nagyon alkalmas hely tehát a világ zajától való elvonulásra, a magányos vagy kisebb csoportos lelki programokra, elmélyedésre.

Forrás: Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon

Pálosszentkút

Az évszázadok óta ismert Mária-kegyhelyen a millennium emlékére, 1896-ban megépült a Skapulárés Szűzanya kápolnája. 1940-ben a Magyarországra visszaköltözött pálos rend telepedett le Szentkúton, amely ekkor kapta a Pálosszentkút nevet. Egy évtizednyi munkálkodás után a kommunista hatalom feloszlatta a pálos rendet is. Az újraindulás óta -a szűkebb környéken kívül- rendszeresen elzarándokol ide a Duna-Tisza közének és a közelebbi Tiszántúlnak katolikus népe. A nagykőrösiek pl. a templomi lobogóik mellett, mindig hozzák a magyar zászlót is, kifejezve ezzel azt, hogy hazánkért, népünkért is imádkoznak. A pusztai búcsújáró hely nem építészeti emlékeivel, művészeti értékeivel tűnik ki, hanem éppen sajátos természeti környezetével. A lakott településtől, Petőfiszállás falutól távoli kegyhelyet messze kint a kiskun pusztában alig egy-két tanya övezi. Homokos talaján szőlőültetvények, szántók és legelők váltják egymást. Nagyobb facsoport csak a templom környékén látható. A kegyhely alkalmas hely tehát a világ zajától való elvonulásra, a magányos vagy kisebb csoportos lelki programokra, az elmélyedésre. Az régi kolostorépület Mária-múzeumában nemcsak a kegyhellyel, hanem általában a Mária-tisztelettel kapcsolatos tárgyi emlékek láthatók a világ minden tájáról: szobrok, rózsafüzérek, képek és könyvek.

A Zarándokház

A kolostor melletti zarándokházban szállást kaphatnak mindazok, akik nem csak egy napot szeretnének eltölteni a kegyhelyen. A többágyas szobák csoportok elszállásolására is alkalmasak. A pálos atyák szívesen látják a táborozókat, a hittan-és zarándokcsoportokat és az egyéni látogatókat is, mindazokat, akik szeretnének elcsendesedni, néhány napra kiszakadni a világ forgatagából. Az étkezést egyénileg oldhatják meg, vagy előzetes megbeszélés szerint részesülhetnek abból, amit a szerzetesek is fogyasztanak.

Forrás: palosrend.hu

Borítókép: bacskiskun.hu

 


Nagyobb térkép