Kelet-Magyarország pálos kolostorai » Az aranybányász település szegényháza – Szent Katalin ispotály, Telkibánya

Az 1271-ben Füzér tartozékaként említett Telki falu felemelkedését aranylelőhelyei valamint a magyarországi aranybányászat 14. századi erőteljes felvirágzása segítették. Ez volt a település legfontosabb erőforrása, ami sorsának későbbi alakulását is jelentősen meghatározta. A nemesércbányászat valamint a város életének a legjelentősebb éveit a 14-15. század jelentette. 1341-ben királyi bányavárosként említik, a felső-magyarországi bányavárosok szövetségének tagja, de a 15. század közepére feltehetően veszít jelentőségéből. A felszín közeli aranytelérek kimerülése miatt bányászata hanyatlásnak indul, melyet az elkövetkező évszázadokban többször próbálnak újraindítani, de jelentősége már nem érte el a középkori bányászat jelentőségét.

A telkibányai Szent Katalin ispotály és kápolna (Fotó: mapio.net: laky_981)

Az ispotály történetére a gönci pálos kolostor megmaradt oklevelei szolgálnak adatokkal. Az írott források alapján 1367 előtt Telkibánya déli szélén egy fából készült kápolna állt, melynek elbontásához Kuprer György telkibányai bányaispán az ispotály felépítésének okán 1367-ben engedélyt kér Lajos királytól. 1369-ben Mihály egri püspök már az építkezések megkezdéséről írt. Az ispotályt kegyurai, Kuprer György és fivére, Koncz bányaispán Szent Katalin tiszteletére alapította. 1444-ben Kuprer György végrendeletében minden javait, házait, rétjeit, szántóit, szőlőit, malmát és malomhelyeit Czegwus pusztával együtt a Szent Katalin egyházra és ezáltal mostohafiára, Mátyás papra, az ispotálymesterre hagyta. Mátyás pap 1450-ben, minthogy „az alapítók gondatlansága miatt” tönkrement, az ispotályt a pálosok Gönc mezőváros közelében lévő Szűz Mária kolostorára ruházza át. Az épület további sorsáról nincsenek írásos források.

A település egykori plébániatemplomában, a későbbi református egyházban található egy 1624-ből származó felirat, mely megőrizte Telkibánya egykoron létező két templomának – az ispotálynak és a plébániatemplomnak – az emlékét. A múlt század elején-közepén a helyi lakosok még felfigyeltek az ispotály helyén lévő kis dombon előkerülő csontokra, az ispotálynak a református parókia mögött még megfigyelhető nyomaira, de régészeti kutatás nem volt a területen.

Látványrajz (Forrás: latvany-terkep.hu Ferenc Tamás grafikája)

Ispotály létezése egy településen azt jelenti: voltak olyanok, akik rá is szorultak erre az intézményre. Míg a falvak lakossága az esetleges belső differenciálódás ellenére is saját maga látta el szerencsétlenjeit, addig a városokban és városias jellegű településeken ez már egy külön intézmény, az ispotály feladata volt. E momentumot is figyelembe véve sorolta Fügedi Erik az ispotályokat az országos vásárok és koldulórendi kolostorok előtt a mezővárosi fejlődés ismérvei közé. Középkori ispotályaink történeti szerepét legutóbb Kubinyi András vizsgálta. Ő az ispotályokat – egy több kritériumot magába foglaló rendszer részeként – a városi lét alapvető összetevőiként értékelte. 87 településen 117 ispotályt mutatott ki. Az ispotállyal rendelkező települések többsége a Kubinyi András által összeállított lista alapján város vagy viszonylag jelentős mezőváros volt. Véleménye szerint a magyarországi ispotályok elsősorban szegényházakként működtek, nem pedig kórházakként. Elsődleges feladatuk a nyomorultak és szegények lelki szükségleteinek kielégítése volt. A betegek ellátása e feladathoz másodlagosan kapcsolódott.

Az elpusztult telkibányai Szent Katalin ispotály föld alatti maradványai 1997 tavaszán kerültek elő, építkezést előkészítő földmunkák során. A felszínre került romok a mai település központjában lévő, a Vörös-patak és a Kottya-patak mély völgyeivel körbevett, meredek leszakadásokkal határolt domb délnyugati szélén találhatók. Az egykori ispotály az ugyanezen dombon álló középkori plébániatemplomtól -ma református templom – mintegy 300 méterre nyugati irányban állt. A leletmentő feltárásokat a miskolci Herman Ottó Múzeum 1997 és 1998 nyarán végezte. Az ispotály épületmaradványait teljes egészében feltárták, a körülötte található temető sírjainak pedig feltehetően a harmadát.

Az ispotály 15. század közepi részleges pusztulását követő pálos építkezések maradványai (Forrás: Pusztai Tamás: Előzetes jelentés a telkibányai Szent Katalin ispotály 1997-98. évi feltárásáról)

Az 1367 után felépült ispotály megtalált maradványai két épületrészből állnak. A kelet-nyugati tájolású, 18 méter hosszú, 11 méter széles15 templom hajója két boltszakaszos volt. A nyolcszög három oldalával záródó szentély diadalív-pillér nélkül kapcsolódott a hajóhoz. A hajó északi falát valamint a nyugati záródás alapozását teljesen kibányászták, csak a visszatöltött alapozási árkok kerültek elő. A hajó déli falát az itt futó gyalogút árka pusztította el. A templom északi oldalához kapcsolódik egy 9×8 méteres alapterületű, északi oldalán három, nyugati oldalán egy, nagyméretű támpillérrel erősített épület.

Az ispotály részleges pusztulását követően a 15. század közepén az épületet a pálosok vették át, erről az írott források egyértelműen tájékoztatnak. Nem szólnak a források azonban arról, hogy az ispotályt a pálosok saját igényeik szerint alaposan átépítik. A templom igen rövid szentélyét elbontják és keleti irányban a saját liturgiájuknak jobban megfelelő méretű, 12 méter hosszú újabb szentélyt, északi oldalán sekrestyével, keleten falazott csontkamrával építenek a helyére. Az új szentély falának síkja és a korábbi épület hajófalának síkja nem egy vonalban van, az új szentély falsíkja a hajófaléhoz mérten dél felé kissé megtörik. A pálos szentély északi oldala és a diadalív pillére által határolt területen előkerült a szerzetesi ülőpad alapozásának foltja, valamint az oltár három kősorból rakott alapja. Az oltár előtt (annak nyugati oldalán) egy kősor magas, a korabeli padlószintből alig kiemelkedő előépítmény volt.

A telkibányai Szent Katalin ispotály és kápolna (mapio.net: laky_981)

A pálos szentély északi falánál a sekrestyébe nyíló ajtóhoz vezető lépcső maradványait későbbi beásás részben elpusztította. A sekrestye északnyugati és északkeleti sarkánál két diagonális pillér volt. A sekrestye falait az újkorban az alapozás alsó kősoráig kibányászták az újkorban. A pálosok az alapokig visszabontották az ispotály-templom hajójának északi oldalához kapcsolódó épületet. Ezekre az alapozásmaradványokra ássák rá a pénzleletes temetkezések alapján a 15. század közepén itt létesült temető sírjait. Az épület sorsának alakulására vonatkozóan a pénzleletes sírok adatai összekapcsolhatók az írásos forrásokból már ismert, 15. század közepi pusztulással és tulajdonoscserével. Az ispotály északi épületalapjaira ásott sírok az egykori hajó területére nem terjednek át, feltehető, hogy a pálosok egy ideig még használták a hajót. Erre utalnak a hajóból előkerült festett vakolattöredékek is, melyek a pálos szentélyben talált festett vakolattöredékekkel egyeznek meg. Az egykori ispotálytemplom szentélyének alapfalaira több felnőtt sírját ásták. Az itt talált sírokban – szemben az ispotálymester épületére ásott sírokkal – gyermek csontváza nem volt. Ezek a temetkezések esetlegesen a pálosok saját temetkezéseiként értékelhetőek.

Az épület nagyobbik része – a hajó bizonyosan – a 16. század közepére elpusztulhatott, a pálos szentélyt esetleg még tovább is használhatták egy ideig, de ennek az időszaknak a meghatározása az innen előkerült régészeti leletanyag további elemzése nélkül nem lehetséges. A mai Magyarország területéről az írásos forrásokból ismert ispotályok közül a telkibányai az egyetlen eredetileg is ispotály céljaira emelt épület, melynek viszonylag töredékes maradványaiból is jól rekonstruálható és bemutatható az eredeti alaprajz.

Forrás: Pusztai Tamás: Előzetes jelentés a telkibányai Szent Katalin ispotály 1997-98. évi feltárásáról

Fotók: A telkibányai Szent Katalin ispotály és kápolna (mapio.net: laky_981)
Alaprajz: Pusztai Tamás: Előzetes jelentés a telkibányai Szent Katalin ispotály 1997-98. évi feltárásáról
Látványrajz: latvany-terkep.hu Ferenc Tamás grafikája

 


Nagyobb térkép