Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, a Szalonna-Rudabányai hegység területén,  Miskolctól 50 km-re északra található a 400 lelket számláló kisközség, Martonyi. A zsákfalu település-névtáblájától kicsivel több, mint egy órás gyalogút vezet fel a TV torony felé a zöld turistaúton, és kb. 3,5 km-re találhatjuk meg egy kis kiemelkedésen a háromhegyi pálos kolostor romjait, amely az 520 méter magas Szár-hegy jellegzetes hármas csúcsáról kapta a nevét. Ahogy az ösvényen keresztül, a megnyugtató csendben a rom felé közelítünk, és az éltes fák lombjai között egyszer csak felbukkan az egykori kis templom, már elvarázsolja az ide látogatót…

A Háromhegyi pálos templomrom délről

Szerény monostor a Szár-hegy hármas csúcsa alatt

Martonyi település első írásos emléke 1249-ből származik, mely oklevél szerint az Örsúr nembéliek, kiknek birtokát képezte a terület, eladták a földet Tekus (vagy Tekes) sárosi ispánnak és testvéreinek, akik a 13. században Észak-Magyarország egyik meghatározó birtokosai voltak. A martonyi monostort körbevevő Abaúj, Borsod és Torna megyei falvak Tekus ispán utódainak birtokai, a Szalonnai, Tornai, Szini, Jósvafői, Tekesi és Martonyi családok földjei, akiknek többször is felmerül a neve a monostor életével kapcsolatban, többnyire birtokadomány címén. Tekus (vagy Tekes) leszármazottai alapították a kolostort 1341 előtt, a templom három oltárát János egri püspök szentelte fel 1411-ben a Boldogságos Szűz tiszteletére. 1480 és 1491 között a monostort háromhegyinek nevezték.

Kevés írott forrással rendelkezik a kolostor, alapításának ideje is ismeretlen, mindössze annyit tudunk, hogy 1341-ben már jelentős adományban részesült a rendház. Gyöngyösi Gergely, a pálos rend 16. századi történetírója csupán egyszer említette a háromhegyinek nevezett monostor egyik oklevelét rendtörténetében. Az 1522 körülire tehető kolostor-összeírás és látogatás során 15 oklevelet talált, ezek nagy része mára elpusztult. A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint a martonyi pálosok gazdasági tevékenysége 1382 és 1480 között követhető nyomon. Ezek alapján tényszerűsíthető, hogy nem tartozott a gazdagabb kolostorok közé.

A nemesek adományaiból élő szerzetesek

Az első oklevél egy birtokadományról szól, eszerint egy Nemethmyklos telkének nevezett nemesi telket és kúriát, annak minden tartozékával együtt a Szalonnai (Zalonna-i) család tagja, Dénes fia János fia: Mátyás a pálosoknak adományozott 1341-ben, ezen felül az ott lakó jobbágyokat minden adó megfizetése alól felmentett. Egy 1399-ben kelt oklevél szerint, melyet Domokos leleszi prépost írt Bebek Detre nádornak, már Szalonnai István tulajdonának titulálja a Martonyi birtokhoz tartozó, pálos remetetestvérek által lakott kolostort. A fennmaradt írott források alapján a háromhegyi kolostor szerzetesei Bátorban, Martonyiban, Sápon, Szalonnán, Sasa helységben, Káka faluban számos kúriával, birtokkal, jobbágytelekkel, földdel, szőlővel, réttel és kaszálóval rendelkeztek. Az adományozók általában egyszerű nemesek, csupán három személy van, akik különösebb figyelmet érdemelnek. Derencsényi György családja ekkortájt a Szapolyaiak szolgálatában állt, (Magyarország nádori tisztségét 1492-től 1499-ig Szapolyai István töltötte be) Derenycsényi Péter a Szapolyaiak tornai, majd gömöri alispánja volt, 1520-ban pedig Derencsényi Miklós volt torna várnagya. Hangácsi Mihály 1941-ben Szapolyai szádvári, majd Tállya várnagya és zempléni alispán, 1498-ban a királyi tanács ülnöke volt. Himfy Imre pedig 1492-ben az ország alnádora, és ősei a martonyi kolostorban lettek eltemetve, alább még lesz szó róla.

A templom romjai keletről

A fellelhető források alapján említésre méltó még néhány fontos utalás, melyek a magánmisék kialakulásáról engednek következtetni. 1423-ban Zendi Mihály és György földjük egy részét adományozták a pálosoknak „mindennap mondandó örökmisék fejében”. 1494-ben Debrenthei Himfy Imre Rőzek (Kőszeg) falujának felét egy malommal a pálosoknak adományozta, egyetlen kérése volt, hogy Imréért és annak élő és elhunyt hozzátartozóiért heti két misét mondjanak. Egy hónappal később Benedek rendfőnök, és a budaszentlőrinci káptalan hozzájárult, hogy Debrenthei Himfy Imre jótevőjükért könyörgéseket, és érte, valamint szülei lelki üdvéért hetente két misét mondjanak, hétfőn és szombaton. 1521-ben Derencsényi György martonyi villáját hagyta végrendeletében a pálosokra, egyéb ingó és ingatlan vagyonát egyházi célokra ajánlotta fel.

 

Háromhegy kincse elpusztul

Egy 1564-ben íródott oklevél szerint még lakták a szerzetesek, majd csak ezután néptelenedett el. 1567-ben már elpusztított, felperzselt állapotban volt. Vélhetőleg a Bódva-völgyet pusztító törökök égethették fel. Egy másik feltételezés szerint a protestantizmushoz csatlakozó Bebek György pusztíthatta el, aki 1538 és 1555 között több kolostort is leromboltatott, javaiktól megfosztott. 1569-ben az újhelyi vikárius kiárusította ingatlanait. Ezután nem települt újjá.

 

A templomhajó a rózsaablak helyével

Magyarország legépebben maradt pálos emléke

A Martonyiban található, Háromhegyinek is nevezett kolostor az ország legjobb állapotban megmaradt, pálos szerzetesek által egykor lakott templom- és kolostorromja. Gótikus stílusban épült, egyhajós temploma 26,5 m hosszú, 12,5 m széles. Törtkőből épült, keletelt, poligonális szentélyzáródású templom, melyhez északról csatlakozott a monostor. A hajó déli falát három, míg szentélyét öt, lépcsős kialakítású, sarkukon kváderekkel erősített támpillér támasztja. A hajó déli falát két csúcsíves, eredetileg mérműves ablak töri át. Szentélyét az előbbiekkel formailag megegyező, ám valamivel kisebb méretű, szintén mérműves ablaknyílások világították meg. A hajó nyugati oromfalában eredetileg egy, feltehetően mérműves rózsaablak is volt. Körbefutó fő és lábazati párkánya homorlatos tagozatú. Hajójának magasan kiemelkedő oromfalait, valamint a valamivel alacsonyabban záródó szentélyét meredek tető fedte egykoron. A hajó nyugati falában lévő bélletes kőkeretes kapuzat biztosította a bejárást a templomba. A hajót keresztboltozattal fedték. Az északi hajófalban lévő kőkeretes ajtón át a templomhoz észak felől kapcsolódó kolostor kerengőjébe lehetett belépni. A szentélyt a hajótól csúcsíves, sarkain nagyalakú kváderekkel határolta diadalív választja el. A tér nyugati felét egy tárcsás zárókővel összefogott körtetagozatos kőbordás keresztboltozattal fedték le. A poligonális záródás boltozati szakaszát úgyszintén zárókő fogta össze. A szentély déli falában egy kőkerettel díszített, vélhetően több színűre festett ülőfülkét alakítottak ki, amelynek azonban pontos méretét, valamint kőkeretét sem ismerjük. Az ülőfülke előtti falazott sír valamikor a 16. század első felében épülhetett meg. A templomot egyazon magasságban húzódó öntött, ún. terrazzo-padló borította, amely eredetileg a kapuk előtti, téglából épített lépcsőkhöz kapcsolódott. A szentély északi falában húzódó, kőkerettel ellátott ajtónyílás a sekrestyébe nyílott.

Tipikus pálos szokás volt a háromoltáros berendezés. Az átlagostól szűkebb diadalív két oldalán a hajóban adódott elég hely mellékoltárok elhelyezésére. Erre annál is inkább szükség volt, mint már korábban olvashattuk: egyes adományok ellenértéke az adományozó lelki üdvéért elmondott mise. Ennek okán a 14. században általános liturgikus gyakorlat volt a magánmisék rendszere.

 

Egy régi látogatás emlékképei

2003-as látogatásunk során a kolostor környezetében, a Rakacába ömlő kisebb patak mentén gátmaradványokat, és az egykori tavak helyét felismerni véltük, mely nyomok arra engedtek következtetni, hogy a pálosok ezen a helyen is foglalkoztak halászattal, létfenntartásuk érdekében. A templom hajójának falai szinte tetőig álltak, felismerhető volt a rózsaablak helye. A szentély kisebb mértékben maradt fenn. A templomhajóban óriási méretű bükkfák nőttek, és megmaradtak eredeti állapotukban a templom mérműves ablakai is, amelyeket a hajóban „élő” fák ágai szőttek be. A kolostor falait benőtte az erdő, így 2003-ban még a területe sem volt egyértelműen behatárolható. Összességében elmondhatjuk, hogy a fennmaradt templomromok igen jelentősek voltak abban az időben, egyedülállóak az országban, kizárólag a természet pusztította az épületet, köveit csekély mértékben hordták el, amely valószínű annak köszönhető, hogy a rom távol esett a lakott településektől.

 

A kolostor kerengője a feltárás során

Feltárás és állagvédelem a romoknál

Az 1997. év végén a Magyar Állam tulajdonába, valamint az Aggtelek Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe került a műemlék, ettől az időtől kezdve megkezdődhetett a rom védelme, állagmegóvása. Először 1998-ban, 2000-ben, 2002-ben, majd 2005-ben történt régészeti kutatás a területen, majd 2008-tól 2015-ig ásatás és államvédelmi munkálatok folytak a martonyi pálos monostor területén. A feltárás során egyértelművé vált a templom alaprajzi elrendezése, később a kolostor beosztásáról is képet kaphattunk. A kutatás során számos eredeti kőfaragvány került elő, ennek köszönhetően pedig a rekonstrukció során lehetőség nyílt az eredeti állapot helyreállítására. A tetőszerkezetet zsindellyel fedték be, az oromfalakat stabilizálták, a támpilléreket ismét felépítették. Végül 2015-ben a szentély támpilléreinek a lábazati záró párkányig történő kiegészítését, a falak kiromlásainak a kijavítását, a sekrestye falának állagvédelmét sikerült megvalósítania a szakembereknek.

Akik ellátogatnak a pálosok egykori, a Szár-hegy jellegzetes hármas csúcsáról elnevezett Háromhegyi monostorához, garantáltan beleszeretnek nem csak a gyönyörű tájba, a szinte körbeölelő nyugalomba, hanem a magányos rom apró részletei, finoman kidolgozott faragásai is elvarázsolnak minden arra járó turistát. A martonyi pálos templomrom az a hely Magyarországon, ahová többször visszavágyik az ember. Még ha félórát tölt is távol a város zajától, de teljes nyugalomban, feltöltődve térhet vissza a „való világba”.

Kép és szöveg:
Galuska Tünde Magyar Turista 2018. március

Borítókép: roland78/hiveminer.com