Ha a kövek beszélni tudnának… számtalan olyan történetet hallanánk, amelyben arról regélnek, hogy várból templom, majd templomból vár falába kerültek… Ám beszéljenek a kutatók, régészek és szakemberek a kövekről, és arról, hogy mi köze volt Nosztra várának, Nosztra pálos kolostorának és a nógrádi várnak egymáshoz a középkor folyamán… 

“1352 táján Hont megyében, az esztergomi egyházmegyében a mai Márianosztra plébániatemploma és a hozzá csatlakozó épületek helyén I. Lajos király a pálos remeték számára megalapította a nosztrei kolostort. Az építéshez a közeli Nosztre nevű vár köveit használták fel…”

A vár kutatási felmérése 1980. Forrás:
Miklós Zsuzsa: Ipolydamásd-Zuvár

Márianosztától kb. 2 km-re található az egykori Zuvár, amely minden bizonnyal a Nosztre nevű vár lehetett. Okleveles említéséről nem tudunk. Tulajdonosa, építtetője a környék birtokosa lehetett, aki családja, vagyona védelmére készíttette az erődítést. Neve Nostre lehetett a középkorban, az a legvalószínűbb, hogy a közeli Nosztra falu birtokosa lehetett a vár építtetője és tulajdonosa. 1281 előtt az akkor már valószínűleg lakatlan Noztrue földet Konrád esztergomi polgártól szerzi meg csere útján a király. Később, az I. Lajos által alapított pálos kolostort az egykori falu helyén építik fel. A vár feltehetően a faluval egyidejűleg jutott a király birtokába, és ezt, mint királyi tulajdont, akadálytalanul felhasználhatták a kolostor építkezéséhez. A helyszínen folytatott ásatás során kiderült, hogy a vár a 13. században épült, egyrészes, körítőfallal, sánccal, árokkal védett lakótornyos vár volt, amely még a 13. században, vagy legkésőbb a 14. század elején elpusztult. A faszerkezetű épületnél és a kemencék közelében előkerült néhány 14-15. századi edénytöredék nem utal a vár későközépkori, állandó lakottságára.

A vár 13. század végi – 14. század eleji pusztulására lehet következtetni Gyöngyösi Gergely pálos szerzetes feljegyzése alapján is: eszerint a nostre-i kolostor, amelyet I. Lajos király 1352-ben alapított, a közeli Nostre nevű vár köveiből épült. A Zuvár e kolostortól nem egészen 2 km-re emelkedik, így ez az adat majdnem minden bizonnyal erre a várra vonatkozik. A 14. század közepére tehát már elpusztult, illetve elnéptelenedett az erődítés.

A márianosztrai pálos templom és kolostora, mely utóbbi ma fegyházként funkcionál

1535-ben Márianosztra és a „szépségéről és gazdagságáról és mélységes hiteléről híres nosztrai kolostor is a török pusztítás áldozatává vált. Buda felszabadítása után Márianosztra még 25 évig romokban hevert.

A nógrádi vár eleste évszázados társadalmi viszonyoknak vetett véget, idegen államhatalom építette ki közigazgatási és katonai intézményrendszerét. Nemcsak a várban szűnt meg a magyar jelenlét, de a város lakossága is kicserélődött, Nógrád török katonaváros lett. A környékbeli települések népére pedig az állandó háborús állapot és a kettős adóztatás terhe nehezedett. Miután a török közigazgatási központtá, szandzsákszékhellyé építette ki Nógrádot, gondoskodott a vár megerősítéséről is. Ekkor kezdődnek a várat folyamatosan erősítő, korszerűsítő építkezések, amelyek aztán a 17. század végéig jellemzőek. Az első török uralom alatt mecset is működött a várban, 1559-ben papja Véli hodzsa volt. A török tehát igyekezett megerősíteni a várat, ehhez állítólag a márianosztrai pálos kolostor köveit is felhasználták. 1560-ban már két palánk veszi körül, egy régi és egy új. Istvánffy is említi lejjebb részletesen idézett leírásában, hogy a török által épített palánk, azaz földdel feltöltött kettős gerendafal, sokkal erősebbé tette a várat…

Nógrád vára napjainkban

Igaz, Zuvár elpusztult ugyan, de a márianosztrai pálos kolostor újjáépült, és mai napig áll temploma és kolostora is, mely utóbbi fegyházként működik. Nógrád vára pedig – ha ma már csak romjaiban is – de a környező vidékből hatvan méterre kimagasodó, nagy területű fennsíkot koronázza.


Forrás: DOKUMENTA ARTIS PAULINORUM (Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató csoportjának forráskiadványai XIII. 2. füzet. A magyar rendtartomány kolostorai N-SZ Kézirat, Budapest, 1976.
Miklós Zsuzsa: Ipolydamásd-Zuvár. Horváth László szerk.: Castrum Bene 1989. Várak a 13. században Gyöngyös 1990.
HAUSEL SÁNDOR: Nógrádvár – Nagy Iván Könyvek 7.