Vetahidai Szent Miklós monostor

A vetahidai pálos monostor első írásos emléke 1317-ből származik. „A somogyvári Szt. Egyed-[monostor] konvent 1317. évi oklevele szerint Péter Gyogh-i pap István fia Péterrel és másokkal együtt bevallja, hogy Gyogh-i Beder fia János [a vetahidai monostornak] adja a Gyogh falu területén Magasmalhegye szőleje felét, az oklevél tartalmazza a határtársak nevét.”

Az alapítás tényéről és dátumáról nem maradt ránk írott, hiteles eredet. Egyes források szerint kisnemesek alapították a kolostort 1310-1317 között a veszprémi egyházmegyében, Somogy megyében. A templomot Szent Miklós tiszteletére építették. A vetahidai pálos rendház története a fennmaradt számos oklevélből jól nyomon követhető. 1317-től a vetahidai pálos rendház jelentős birtokokkal gazdagodott. Szinte számtalan a rét, mező, cserjés, szántóföld, telek és szőlőadomány, de ezen kívül pénzt is hagytak a kolostorra, többnyire épületek helyreállítása céljából. 1538-ban Enyingi Török Bálint a vetahidai monostorral szomszédos Lak várából keltezve még oltalomlevelet írt a szerzeteseknek. 1542-ig a kolostor élete zavartalan volt, 1542-ben azonban Török Bálint elfoglalta a kolostor javainak egy részét, melyért a wetahidai Miklós perjel tiltakozott. Ugyanezen évben már a török csapatok fosztogatása is gondot okozott a környéken. A végső pusztulást a törökök 1555. évi hadjárata jelentette. Az újkorban nem települt újjá a monostor.

A vetahidai pálos kolostornak nemcsak az alapítási körülményeiről szóló dokumentumok vesztek el az idő viharában, hanem helyének lokalizálása is sokáig váratott magára. Romhányi F. Beatrix Lengyeltóti határába helyezi a vetahidai pálos rendház helyét középkori kolostor-katalógusában. Romhányi szerint míg Guzsik Somogyvámos, Remete-pusztán sejtette a kolostort, helyét az okleveles adatok alapján Engel Pál határozta meg Lengyeltótiban.

A leírtak azonban csak bizonytalan találgatások, így a vetahidai pálos kolostor helye mai napig vitatott, annak egyértelmű, adatokkal alátámasztott lokalizálása mai napig nem történt meg.

Forrás:
Kristó Gyula: Anjou–kori Oklevéltár IV. 1315-1317. (Budapest–Szeged, 1996.)
DAP III.
Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története I.
Romhányi F. Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. Budapest, 2000.