Telkibánya, Szent Katalin ispotály

1367-ben I. Lajos engedélyt adott „Telky” polgárai és bányászai részére, hogy városukban, egy régi fából épült kápolna helyén ispotályt építsenek és azt a megyéspüspök alá rendelte. 1369-ben a püspök megerősíti a telkibányaiakat az ispotály építésére nyert jogaikban. 1369-ben I. Lajos megerősítette 1367-es oklevelét, 1450-ben pedig Mátyáspap a városi ispotály kegyuraságát a gönci pálosokra ruházta át. Ez után Mátyás pap vitába keveredett a remetékkel, de úgy tűnik 1471-ben az ispotály véglegesen a Szűz Mária kolostor kezelésébe került át…

A telkibányai Szent Katalin ispotály és kápolna (Fotó: mapio.net: laky_981)

A középkori ispotály maradványai 1997 tavaszán a középkori plébániatemplom közelében, egy építkezés során kerültek napvilágra. A miskolci Herman Ottó Múzeum 1997 és 1998 nyarán végezte el a terület leletmentő feltárását. A jobbára alapfalként fennmaradt épületcsoport déli oldala szinte teljesen elpusztult, de az északi oldalon folytatott kutatás lehetővé tette az ispotály, forrásokból ismert történetének az épített környezettel való összekapcsolását. Az épületcsoportnak az oklevelek és falmaradványok segítségével megrajzolható története tulajdonképpen három szakaszra bontható. A legkorábbi falmaradványok feltehetően az oklevelekben is említett fatemplommal, illetve kápolnával hozhatóak összefüggésbe.

Látványrajz (Forrás: latvany-terkep.hu Ferenc Tamás grafikája)

A csekély maradványok az épület méretei és eredeti formája nem rekonstruálható és nem utalnak egyértelmű nyomok a feltehetően fából készült felépítményre sem. Az 1367-es alapítás után ezt az épületet feltehetően lebontották és a helyén egy a nyolcszög három oldalával záródó, sarkain támpillérekkel erősített, mintegy 18 méter hosszú és 11 méter széles egy hajós ispotálytemplomot emeltek, amelynek északi oldalához egy 9 x 8 méter alapterületű, nyugati oldalán három támpillérrel erősített épület csatlakozott. A kis méretű városi szegényegyház történetének újabb fordulópontja a 15. század derekán következett be. A város hanyatlásával együtt feltehetően pusztulásnak indult épület kezelését a gönci pálosok vették át. Ezzel együtt az épület is átalakult. A városi ispotály a kor a pálos és koldulórendi ízlése szerint változott meg. A szentélyt megnyújtották, és szentélybe stallumok kerültek, a szentélyfej északi oldalához pedig kis méretű sekrestyét építettek.

Az ispotály 15. század közepi részleges pusztulását követő pálos építkezések maradványai (Forrás: Pusztai Tamás: Előzetes jelentés a telkibányai Szent Katalin ispotály 1997-98. évi feltárásáról)

Az épület nagy része feltehetően a 16. század zepén elpusztult, de a templom szentélyét feltehetően még használták. Ugyanakkor nincsenek a végső pusztulásra vonatkozó adataink. A pálos szentély északi falánál a sekrestyébe nyíló ajtóhoz vezető lépcső maradványait későbbi beásás részben elpusztította. A sekrestye északnyugati és északkeleti sarkánál két diagonális pillér volt. A sekrestye falait az újkorban az alapozás alsó kősoráig kibányászták az újkorban. A pálosok az alapokig visszabontották az ispotály-templom hajójának északi oldalához kapcsolódó épületet. Ezekre az alapozásmaradványokra ássák rá a pénzleletes temetkezések alapján a 15. század közepén itt létesült temető sírjait. Az épület sorsának alakulására vonatkozóan a pénzleletes sírok adatai összekapcsolhatók az írásos forrásokból már ismert, 15. század közepi pusztulással és tulajdonoscserével. Az ispotály északi épületalapjaira ásott sírok az egykori hajó területére nem terjednek át, feltehető, hogy a pálosok egy ideig még használták a hajót. Erre utalnak a hajóból előkerült festett vakolattöredékek is, melyek a pálos szentélyben talált festett vakolattöredékekkel egyeznek meg. Az egykori ispotálytemplom szentélyének alapfalaira több felnőtt sírját ásták. Az itt talált sírokban – szemben az ispotálymester épületére ásott sírokkal – gyermek csontváza nem volt. Ezek a temetkezések esetlegesen a pálosok saját temetkezéseiként értékelhetőek.

Az épület nagyobbik része – a hajó bizonyosan – a 16. század közepére elpusztulhatott, a pálos szentélyt esetleg még tovább is használhatták egy ideig, de ennek az időszaknak a meghatározása az innen előkerült régészeti leletanyag további elemzése nélkül nem lehetséges. A mai Magyarország területéről az írásos forrásokból ismert ispotályok közül a telkibányai az egyetlen eredetileg is ispotály céljaira emelt épület, melynek viszonylag töredékes maradványaiból is jól rekonstruálható és bemutatható az eredeti alaprajz.

Forrás:
Belényesy Károly: Pálos kolostorok az Abaúji-Hegyalján (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 3. Miskolc, 2004)
Pusztai Tamás: Előzetes jelentés a telkibányai Szent Katalin ispotály 1997-98. évi feltárásáról

Fotók:
A telkibányai Szent Katalin ispotály és kápolna (mapio.net: laky_981)
Alaprajz: Pusztai Tamás: Előzetes jelentés a telkibányai Szent Katalin ispotály 1997-98. évi feltárásáról
Látványrajz: latvany-terkep.hu Ferenc Tamás grafikája