Sopronhoz közeli faluban egy „újgazdag” zsoldosvezér, Baumkircher katonatársa, Ulrich von Grafeneck alapított pálos kolostort. Grafeneck 1415–1420 között születhetett, sváb kisnemesi családban. Baumkircherhez hasonlóan ifjúkorában Habsburg Frigyes udvarába került, és urának 1446. évi nyugat-magyarországi hadjárata után 1447-ben adományként megkapta Baumgarten kis uradalmát, amely a névadó falun és az akkoriban még ott álló váron kívül két szomszédos falut és Siegendorfot foglalta magába. Grafeneck tapasztalt zsoldosvezér volt, 1459–1463-ig soproni ispánként szolgálta a magyar trónt megszerezni igyekvő Frigyest, aki 1465-ben beemelte a bárók közé. Baumkircher lefejezése után azonban az ausztriai rendi ellenzék tagjaként Mátyás királynál keresett, és talált oltalmat. Ennek köszönhetően Grafeneck hamarosan újabb magyarországi birtokokkal lett gazdagabb: Scharfeneckkel (1470) és Lánzsérral. Utóbbi várban keltezték 1475. május 21-én azt a német nyelvű oklevelet, amellyel Ulrich és fia, Wolfgang Isten dicsőségére, Szűz Mária tiszteletére, pálos kolostort alapítottak Baumgartenben.

A kolostornak adott birtokok között felsorolták Baumgartent, egy schattendorfi malmot, egy ruszti és két meggyesi szőlőt, valamint három soproni házat a hozzátartozó földekkel. Az ugyanakkor kelt másik, latinul írt alapítólevél annyival bővebb a német nyelvűnél, hogy az alapítók kötelezettséget vállaltak a kolostor oltárfelszereléssel való ellátására és a szerzetesek megoltalmazására, és pontosabban meghatározták a soproni házak fekvését. Továbbá előadták, hogy az alapítás Csupor Demeter győri püspök beleegyezésével történt. A források szerint azonban a pálosok sosem kapták meg ezeket az ingatlanokat, sőt a Hátsókapu utcai házat 1478. március 6-án Mátyás elvette Grafenecktől, mert elhanyagolt volt, és nem fizettek utána adót. A házak ügye már a pálosoknak történő eladományozáskor nagy vihart kavart, úgy tűnik, Grafeneck nem tisztázta a házak után járó városi adó sorsát, és félő volt, hogy azt végül senki sem fogja megfizetni. 

A sopronkertesi pálos kolostor napjainkban

A birtokviták ellenére a kolostor megindult a fejlődés útján. A szerzetesek beiktatását Baumgarten birtokába csak 1479. június 2-án parancsolta meg Mátyás a csornai konventnek, az ezt megelőző években kerülhetett sor a kolostor felépítésére. A falutól körülbelül egy kilométerre, délnyugatra, az erdőben került sor az építkezésre, amelyhez zúzott követ és téglát használtak. Az építőanyag egy részét az ekkoriban lebontott baumgarteni várból nyerhették. Az alaprajzra erősen hatott a szalónaki kolostor épülete. A késő-gótikus épületből három rész maradt meg: az északi kápolna, a déli templom, köztük pedig a refektórium és a hálótermek. A kápolnát még a 14. században építették, a templom és a kolostor felépítése viszont már Grafeneckhez köthető. 1486-ban az alapító kérésére Balázs győri helynök negyven napi búcsút adott minden vezeklőnek, öregnek vagy haldoklónak, aki bizonyos ünnepeken és az azokat követő nyolc napon felkeresi a kolostort, és támogatja a pálosokat a karbantartásban, részt vesz a meghatározott szertartásokon, vagy a kolostor javára végrendelkezik. Azok számára, akik a templom felszentelésének ünnepén, azaz az apostolfejedelmek ünnepéhez legközelebbi vasárnapon tesznek eleget a búcsú követelményeinek, Balázs püspök egyévi búcsút engedélyezett.

Az oklevélből kitűnik, hogy sok volt a tennivaló az épület körül, mivel a lehetséges adományok között elsősorban a tárgyi javak, az építkezéshez, illetve a mindennapi élethez és a szertartásokhoz szükséges eszközök jelentek meg, ide számítva a díszítésre használt aranyat és ezüstöt is. Másrészt a búcsúünnepek, a főbb ünnepeken (nyolc) kívül elsősorban a templom védőszentjéhez (hat), valamint a pálos rendhez kötődő szentekhez (legalább négy) kapcsolódtak. Szent Wolfgang ünnepének búcsúnappá nyilvánításában valószínűleg a kolostor társalapítójára, az elhunyt ifjabb Grafeneckre emlékeztek. Egy évvel később Mihály esztergomi helynök engedélyezte, hogy a 40 napi búcsút az év minden napján elnyerhessék. A fejlődésnek egy erdőtűz vetett véget 1493 elején. A kolostorral együtt a falu is elveszett a rend számára. Grafeneck 1487-as halála után ugyanis egyrészt, mert csak kiskorú gyermekeket hagyott hátra, másrészt, mert Frigyes császár oldalán küzdve vesztette életét, Mátyás elvette a családjától Lánzsért, és a cseh származású Mrakse Jánosra és Péterre bízta. Mrakse Péter a pálosok elköltözése után magáénak tekintette Baumgartent is (az egykori törpeuradalom maradéka ekkor már a lánzséri uradalom részét képezte), a Bánfalvára költözött szerzetesek ezért a királyhoz fordultak védelemért. II . Ulászló védelmébe vette őket, és július 19-én parancsot adott Ludwig Weitmühl soproni ispánnak, hogy a király nevében védje meg a szerzetesek birtokait.

Az arannyal díszített főoltár homokkőből épült

A védelem hatékonyságában, legalábbis Baumgarten falu esetében okkal kételkedhetünk. Bár nincs róla sok forrás, de tudjuk, hogy 1522–1523-ban is a Lánzsért birtokló Weispriach-család kezében volt a falu, amely hosszú időre a lánzséri uradalom részévé vált. Hosszú csend után 1525-ben szólnak ismét a források a baumgarteni pálosok birtokairól, amikor Grafeneck lánya, az özvegy Elisabeth von Topl a bánfalvi kolostornak adta azokat. Döntésének számos indoka volt, egyrészt fivérei halálával ő maradt a család utolsó élő tagja, ami együtt járt azzal, hogy gondoskodnia kellett apja alapításáról és rokonai lelki üdvéről. A kolostor helyreállítását azonban nem vállalhatta, ezért inkább annak „kegyuraként” átadott mindent a szomszédban lévő pálos rendháznak, cserébe azért, hogy imádkozzanak a megölt Ulrich von Grafeneck lelki üdvéért. Előbb 1525-ben a goldbergi és az altenpergi szőlőket adta oda, majd egy év múlva már minden 1475-ben Baumgartennek adott birtokot felsorolt. Utóbbiak ekkor már csak papíron voltak a rend birtokában, de az igényeket nem adták fel. Miután 1493-ban a tűz áldozatává vált, 250 évig elhagyottan és siváran állt, mígnem 1743-ban a remeték ismét visszatelepültek. Azóta a „Szent Kereszt kolostor” zarándoktemplommá és Mária ájtatosság színhelyévé vált.

Miután 1782-ben József császár elrendelte a kolostorok megszüntetését, Kertesen is megtörtént a leltár és később a zárás. Ennek ellenére a kolostornak továbbra is volt lakosa – az utolsó remete, Gartner János, 1836- ban halt meg. Az 1986-ban megtörtént felújítás után, a kertesi kolostor a nagymartoni járás egyik legértékesebb egyházi műemléke. A kolostor legrégebbi része a még máig sem teljesen felújított északi gótikus kápolna. A nyugat-magyarországi Remete Szent Pál kolostorok mintájára a kertesi kolostor is eredetileg 3 részből állt: a káptalanteremmé átépített kápolnából, a délen lévő kolostori templomból és a köztük fekvő összekötő szárnyból. Ez a három rész máig is megmaradtak – míg az északon és nyugaton hozzáépített részek már leomlottak. A magas ablakok gótikus mértékarányai még nagyjából megőrizték eredetiségüket.

Szt. Salamon, Szt. Antal és Szt. Zoerardus szobrai

Kertes temploma és kolostora 1475-ben későgótikus stílusban épült, noha akkoriban már elterjedt Magyarországon is az új firenzei építészet. Mátyás király volt a reneszánsz magyarországi meghonosítója és neki köszönhető 15. századi fellendülése. 1762-ben újabb hozzáépítés során három remete – Szt. Salamon, Szt. Antal és Szt. Zoerardus – szobrát is felállították. A barokk, de egyszerű, a remeték vallásosságához illő berendezés is 1762-ből származik. Az arannyal díszített főoltár homokkőből épült, amelyen egy életnagyságú feszület áll és Márta, Mária Magdolna, Mária és János szobra szegélyezik. A külső szárnyakon baloldalt az áldozatot bemutatni akaró Ábrahám, mellette Remete Szent Pál a varjúval, jobbról Mózesa kígyóval, mellette Szt. Antal látható. Előttük a szent sír, az oltárasztal a rokokó stílusú szentségházzal és felette egy kisebb falfülke, amelyben a Máriazell-i Madonna áll. A kertesi kolostorban májustól októberig, minden hónap 13-ik napjának estéjén tartják a horvát Fatima-ünnepet. A kolostor búcsúját szeptember 14-én, a szent kereszt felmagasztaltatásának ünnepén, de legtöbbször az azt követő szombati napon ünneplik. Kertes lakosai, és számos, a környékről érkező zarándok a kolostornál találkozik és együtt ünnepli az istentiszteletet és az azt követő ünnepet.

Forrás: Csermelyi József: Német zsoldosvezérek, magyar remeték / Micae mediaevales IV . Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról

Karl Klaus: Das Kloster von Baumgarten