Franciaországban csak nagyon rövid ideig működtek pálosok. Itt Callier Vilmos adott nekik regulát. A ruhájukon viselt halálfejes jelvény miatt “a jó halál testvéreinek” nevezték őket. A francia pálosok eltértek magyar társaiktól. Ezek durva fehér kámzsájuk felett fekete vállvetőt használtak, elöl fehér posztóból kivarrt halálfejjel. Csuklyájuk hegyes, fekete színű, amely a nyakat és vállat is fedi. Ezt a jobbára betegápolással, halottak temetésével és rabok vigasztalásával foglalkozó rendet V. Pál pápa 1620-ban hagyta jóvá. VIII. Orbán pápa két évtized múlva feloszlatta őket.   

A francia pálosok ruhája (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. február 7.)

A francia pálosok kezdettől fogva a felebaráti szeretet különböző terein működtek az alsó néposztályok körében. Betegeket, elhagyottakat, az utcára kitett gyermekeket és a járványosokat istápolták és eltemették, a börtönöket látogatták. Háború esetén a francia hadseregben tábori papokként működtek. 1630 körül 15-16 pálos vett részt a francia király különféle hadi vállalkozásaiban. A francia pálosok megszervezője, Gallier (Callerius) atya a hittudományok doktora, 1615-ben Avignon mellett kolostort alapított a Szent Szűz tiszteletére (ad Divam Yirginem de Visano) és intézményét az ágostonrendiek joghatósága alá helyezte. Idővel más kolostorok is keletkeztek. A szerzeteseknek sok bajuk volt más szerzetesekkel rendi ruházatuk, de főképpen a kapucium alakja miatt. Y. Pál 1620-ban jóváhagyta az alakulatot, amelynek Nicolaus a Sancto Angelo és Fulgentius a Monte Georgio, végül 1635-ben Rigolius Carmsanus ágostonrendi generálisok megengedték, hogy a trienti zsinat előírásainak betartása mellett rendházakat alapítson, jelölteket rendi ruhába öltöztessen és fogadalomra bocsásson.

A XVII. század folyamán a pálos rendfőnökök ismételten megkísérelték, hogy a nyugati töredékeket visszacsatolják a rendbe, azonban a törzsről egyszer leszakadt végtagokban hiányzott az erő, hogy újból belekapcsolódjanak a régi életáramba. A nyugati kolostorok lassanként elsenyvedtek és kihaltak. Noha meghiúsultak az egységesítő kísérletek, a portugál és francia szerzetesek nem szakadtak el teljesen az anyarend szellemétől. Előbb a portugál, majd a francia szerzetesek a XVII. század közepén az új rendi konstitúciók kiterjesztését és a pálosrend ősi kiváltságaiban való részesedést kérték a Kongregáción keresztül a Szentszéktől. A franciák közvetlenül ifj. Antonio Berberini bíboroshoz fordultak kérésükkel. Ismertették rendjük addigi fejlődését és kiemelték azt az emlékezetes eseményt, hogy amikor a bíboros 1630-ban Pinerolo városban a piemonti hercegnél VIII. Orbán követeként tartózkodott, a francia seregben működő pálosok kérésére járt közben az uralkodónál, hogy a halálra ítélt ötvenegy katonát megmentse. Sőt a kérvényt benyújtó még rokonsági kapcsolatokat is felfedezett a Barberiniakkal, mivel az ő keresztanyja, D’Albene úrnő a Barberini pápa sógornője volt. Előadta, hogy XXII. János pápa 1319-ben megengedte a pálosrendnek, hogy Szent Ágoston reguláját alapvető szabálynak elfogadja és rendi káptalanjain generálist válasszon magának. Ezt a kiváltságot VI. Kelemen 1343-ban megerősítette. XI. Gergely 1371-ben a rendet apostoli védelmébe vette, ugyanő megtiltotta, hogy a pálosrendből más rendbe átlépni lehessen a Szentszék engedélye nélkül. IX. Bonifác 1390-ben, V. Márton a konstanzi zsinaton, XIII. Gergely 1578-ban, VIII. Orbán 1623-ban az elődök és a különböző világi hatalmasságok által adományozott jogokat és kiváltságokat ismételten megerősítették. Hivatkozott arra, hogy a portugál szerzetesek már elnyerték ezeket a kiváltságokat és a Kongregációban Brancacci bíboros előterjesztésére a franciáknak is megígérték azok engedélyezését.

A Kongregáció kimutathatólag két ízben tárgyalta a nyugati szerzetesek kérelmét. 1648 április 1-én Pallotto bíboros javaslatára a franciák kérelme ügyében úgy döntött, hogy amennyiben az új konstitúciók szigorúbbak az V. Pál által részükre jóváhagyottaknál, kérelmük teljesíthető. December 14-én együttesen tárgyalta a franciák és portugálok kérelmét és azt a Szerzetesek Kongregációjához utalta. Ezzel az ügynek nyoma veszett. Úgy látszik, a Szentszék nem helyeselte, hogy a rendből kiszakadt maradékok ugyanazon név alatt és ugyanazon rendi szabályok szerint önálló életet folytassanak. Márpedig a nyugati pálosok mindvégig ragaszkodtak különválásukhoz. VIII. Orbán pápa 1640-ben feloszlatta őket.


Forrás: Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története I.
Galla Ferenc: A pálosrend reformálása a XVII. században / Regnum – Egyháztörténeti évkönyv 4. (1940-1941)