Špišić Bukovica

Bakva (horvátul Špišić Bukovica) faluközösség Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Területe már a történelem előtti időkben lakott volt, és erre vezetett a Ptuj felé menő római út is. Egykori vára 1347-ben már állt. Valószínűleg a török időkben pusztult el. A vár a település környékén állt, pontos helye, sorsa azonban ismeretlen. A település a 18 – 19. században indult újra virágzásnak. Ekkor nyílott iskolája, olvasókör alakult, megújult a templom és a kastély is. 1748-ban Mária Terézia Bakvát a Špišić grófoknak adta, ettől kezdve használatos mai horvát neve. Szent Benedeknek szentelt pálos templomát Salamon alapította 1301-ben…

Róbert Károly erősítette meg 1329-ben a kolostort az általa adományozott Crasnichanoga birtokában. A 15. században a kolostort több adományozás is érte. Rohouchai Péter fia Ugrin mester Petretchinch birtokot 1411-ben, Borbála magyar királynő az e birtok után őt illető tizedeket adta a kolostornak 1413-ban. Majd még adományozása évében a kolostor épületét is bővítette. A már említett Rohouchai család tagjai közül István fia, Gergely mester Remethynch és Pethrethynch falvak után őt illető jobbágyi szolgálmányokat is, Raholchai Lewkus fiai, Miklós mester és István két telket, Máté felsőbakvai plébános 43 hol földet, Gordonai Tfancz Bertalan fia, István Chasmafew birtokán hátom jobbágytelket, Marcali István főajtónálló mester bor- és gabonatizedeket, Ujlaki Miklós erdélyi vajda és macsói bán Ozlathyncz faluban jobbágytelket, Monoszlói Csupor Mihály erdélyi vajda bor- és gabonatizedeket, Grebeni Hermann László, Iwelowcz (Kőrös megye) birtokát, Gordovai Fanchy Miklós fiai, János és Miklós három jobbágytelket, alsólindvai Bánffy Miklós és Jakab verőcemegyei comesek pedig a kolostor részéről nekik járó bor- és gabonatizedeket adták a kolostornak.

Amint látható tehát, a bakvai kolostor a 15. században anyagilag szépen gyarapodott. A század vége felé azonban paraszti erőszakoskodások zavarták meg életét több ízben is. A 15. század végén Benger szerint a török is pusztította a kolostort és javait. Azonban úgy látszik, hogy ezt a csapást hamarosan kiheverte, mert a mohácsi vész után még sokáig állt. Mikor azonban Ulaman pasa 1552-ben győzelmes előnyomulásakor Csázmán és Szilicza falvaikat elfoglalta, kényszerűségből a szerzetesek is elmenekültek kolostorukból, ahova Mallesics Gáspár sikertelen telepítési kísérletét nem tekintve, soha vissza nem térhettek…

Forrás:
Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története I. kötet