A XIV. században terjedt el a rend Lengyelországban is. Itt Nagy Lajos rokona, Opuliai László herceg alapította az első pálos kolostort Czenstochowában. (1382.) Eggerer szép legendája szerint az oroszországi Belez várában őrizték a Boldogságos Szűznek Szent Lukács festette képét. László herceg féltvén a tatároktól ezt a drága kincset, hazájába, Oppelnbe akarta vinni. Nem tudott azonban Czenstochowán, ahol megszállt, túljutni vele, mert a képet semmiféle erő sem tudta innen elmozdítani. Ebben, valamint éjszakai álmában csodás égi jelt látott, amelynek hatása alatt itt építtetett kolostort. Ez a „Fénylőhegyi kolostor“, a monasterium Beatae Mariae Virginis de Claro Monte. Ennek a kolostornak a jelentősége folytonosan nőtt a rend életében. Története összeesik Lengyelországéval.

A lengyel pálosok kizárólag pasztorációval foglalkoztak, plébániákat vezettek, kegyhelyeken teljesítettek szolgálatot. A nép nagyon kedvelte őket egyszerű, közvetlen magatartásuk miatt. De számos kiváló szónok, tudós és költő is került ki soraikból, akik az ország főrangú köreinek érdeklődését és ragaszkodását szerezték meg rendjük számára. Ennek tudható be nagy elterjedésük, amiről kolostoraik felsorolása győzhet meg bennünket. így László opuliai herceg 1388 ban alapította Sziléziában a glogaui, majd 1394-ben a wieluni rendházat és templomot. Gyöngyösi Gergely a XV. századra teszi a bessoviei, vohanicei és krakói házak alapítását. A bessovieit 1472-ben alapította Zborovszky Albert krakói püspök, Krakóban pedig Dlugosz János kanonok 1471-ben Szent Szaniszló püspök halála helyén (In Rupella) építtetett nekik rendházat és templomot, Brzozówban Fredró Sándor püspök, Vilnában a Pocziczi család adott nekik kolostort (1428.). A wieruszowit a wieluni kerület bírája (1401), a brdovieit Jagelló Ulászló lengyel király, a pinczówieit (1449) Olesniczky Zbigeus krakói püspök és unokatestvére Szendomiri János, az oporowoit Ulászló gneseni püspök (1453) alapította. A czenstochowai polgárok pedig benn a városban adtak nekik házat s a Szent Zsigmondi plébánia vezetésével is megbízták őket. IV. Kázmér lengyel király 1474-ben erősítette meg ezt az adományozást.

A XVII. században 1634-ben épült fel Czenstochowában harmadik kolostoruk, a Szent Borbáláról nevezett. Itt nyitottak meg a Szentszék kívánsága szerint híres noviciátusukat (1646). Konopniczki Jeromos várnagya 1637-ben a konopniczai, Boglovszki Miklós 1639-ben a lenczeszicei, Varsó város polgársága 1661-ben a varsói, Konespole Jakab 1676-ban a wielgomlini, Konarszki Ádám warmi prépost 1649-ben a topolnai konvent alapjait vetette meg s még ebben az évben nyílt meg a híres czenstochowai pálos nyomda is. Wlodavieban Pocziczi Lajos litván hadvezér 1698-ban alapított rendházat. A pálosok terjedése a következő században is rohamosan haladt. Leszniovban Mecziny József braclavi várnagy 1706-ban, Lesznán Mihalovszky János László 1727-ben monostort, Jasz- lovieczben Konjetpolszky palatínus 1719-ben székházat adott nekik. Voltak még székházaik Jaszlovban, Lubjinban (1718-tól néhány évig), Horoszkovban (1718) és Krzeszówban. Ez utóbbi helyen Mlodeczky Sándor telepítette le őket 1733-ban. Ebben a században a legnagyobb monostort, a nizsnyovieit Jablonov gróf alapította 1740-ben. Ez utóbbival a lengyel perjelségek száma 20-ra emelkedett.

A lengyel rendtartomány minden valószínőség szerint már kezdettől fogva önálló lehetett, akárcsak a németországi, illetve a svábrajnai. Legalább is ezt bizonyítja az a tény, hogy más rendek is hasonló körülmények között önálló rendtartományok formájában terjeszkedtek. De indokolttá teszi az önálló rendi kormányzatot a két országot elválasztó nagy távolság és a lengyel rendházak egyre növekvő száma is. A Márianosztráról Czenstochowába érkezett tizenhat pálos között voltak lengyelek, esetleg felvidéki tótok is, akik a XIV. század folyamán a rendben elég szép számban élhettek. A magyar rendkormány előtt is célirányos lehetett, hogy főleg olyanokat bocsássanak az anyaországból idegenbe, akik vagy maguk is született lengyelek, vagy az illető nép nyelvében, ha nem is nagyon járatosak, de legalább a velük rokonhangzású szláv nyelvek egyikén beszélnek.

Állításunkat igazolja az is, hogy sűrűn találunk a rend évkönyveiben célzásokat, sőt határozott kitételeket is arra vonatkozólag, hogy a lengyeleknek már kezdettől fogva külön tartományfőnökeik voltak. így 1386-ban a glogaui monostorban lakott a „provincialis Poloniae et Silesiae“. Ez a cím később meg is változott. Így 1683-ban a tartományfőnöknek már „provincialis Poloniae, Silesiae et Prussiae“ a címe. De több tartomány főnök neve is fennmaradt. A lengyeleknek kezdettől fogva külön noviciátusuk. filozófiai és teológiai stúdiumaik is voltak. Két évig tartó noviciátusuk helyét az Acta Provinciae Poloniae 28 szerint több ízben is változtatták. Filozófiai stúdiumuk a XVII. századbam Jasna Górun (1631), teológiai stúdiumuk pedig Krakóban működött, ahol Kéry János rendfőnök buzgólkodására a többi: pálos egyetemmel egyidöben az ő Studium generalejuk is megnyílt. Teológiai stúdiumaikat, miként a más tartománybelieket,, ők is a XVII. században szervezték. Közülök nem egy nagy hírre tett szert. így a pinczowi is.

A lengyel rendtartomány a legnagyobb egyetértésben élt együtt a többivel mindaddig, amíg a jozefinisztikus egyházpolitika erősen nem éreztette hatását hazánkban s a szerzetességet veszedelemmel nem fenyegette. A császár egyre nyomasztóbb egyházpolitikai intézkedései miatt VI. Pius, főleg Szaniszlő Ágost lengyel király kívánságára, 1784-ben Apostoliéi sedis authoritas kezdetű brévéjével (1784 dec. 3. Róma) elkülönítette a lengyeleket a magyaroktól, illetőleg kivette őket Ordódy Károly magyar rendfőnök joghatósága alól. Ettől kezdve a lengyeleket az általuk választott vizitator generálisok, vagy ahogy ők nevezték progeneralok kormányozták.

A XIX. század folyamán sok megpróbáltatáson ment keresztül ez a tartomány. Lubojenski Mateusz kormánya idején két kolostoruk, a topolnói és a glogaui (Glogovia minor), Lachowski Eugenius alatt a wieluni, bessoviei, brdoviei, pinczovi, oporovói, wielkomlyni, lenczeszicei és varsói szűnt meg. 1864-ben pedig II. Sándor cár tíz kolostorukat törölte el noviciátusukkal együtt. Csak a jasna-gurait, a Szent Borbáláról és Szent Zsigmondról nevezett czenstochowai és lesznai rendházaikat hagyta meg. Az egykor virágzó, de ezzel az intézkedéssel kihalásra ítélt rendtartomány szomorú vég felé közeledett. Az eltörlés előtt tizenkét kolostorukban 99 szerzetes élt: 25 áldozópap, 18 növendék és 4 fráter maradt Jasna-Gorán. A czenstochowai Szent Borbála noviciátusban 7 atya, 6 novicius és 1 klerikus, Krakóban 4, O-Czenstochowában 5, Wielkomlynben 2, Wlodavieban 4, Wieruszówban 3, Konopnicében 2, Leszniovban 5, Lesznán 5, Oporowoban 2, Brdovieban 2 és a tartományon kívül 4 atya élt.