Olaszország
A rend Olaszországban is hamarosan tért hódított. Ludovicus Godofredus állítása szerint, 1550 táján voltak rendházaik „Itáliában, Hispániában, sőt Róma közelében is volt négy házuk“. Valamennyi közül a Lombradia nevű tűnt ki. Szerinte a rend még az új világban is gyökeret vert. Fuhrmann Mátyás pedig Paulus Morigia, Carolus de Tapia, Tamburinus és Ludovicus Godofredus adataira hivatkozva remete Szent Pál életleírásában említi a pálosok híres coenobiumát Velitrea városa mellett.
A rend Olaszországban is hamarosan tért hódított. Ludovicus Godofredus állítása szerint, 1550 táján voltak rendházaik „Itáliában, Hispániában, sőt Róma közelében is volt négy házuk“. Valamennyi közül a Lombradia nevű tűnt ki. Szerinte a rend még az új világban is gyökeret vert. Fuhrmann Mátyás pedig Paulus Morigia, Carolus de Tapia, Tamburinus és Ludovicus Godofredus adataira hivatkozva remete Szent Pál életleírásában említi a pálosok híres coenobiumát Velitrea városa mellett. Szerinte ez a kolostor „eléggé híres és valamennyi közül kitűnik.“ Gruskovics Márton rendfőnök pedig az 1632. évi nagykáptalanon említette, hogy a rend apostoli vizitátora, Tomkó János boszniai püspök ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy elősegíti a portugál és olaszországi pálosok egyesülését az anyatartománnyal. Ez utóbbiak az olasz püspökök és az ágostonosok generálisának a fősége alatt élnek. Tudomásunk szerint Milánóban és Nápolyban is volt a rendnek kolostora.
Az állandó kapcsolatot a Szentszékkel a rend prokurátor generálisa tartotta fenn, aki állandóan Rómában lakott. 1350-ben már volt a rendnek Rómában prokurátora. Kolostoruk pedig a XV. század elején volt már a S. Salvadoré in Onda templom mellett. 1454-ben Kapusy Bálint utánjárására megkapták a Monte Coelion Claudius császár vízvezetékének romjai közt a S. Stephano Rotondo templomot és mellette a kolostort. Benger szerint V. Miklós pápa 1488-ban adta a rendnek a kolostort, amelyben még a XVI. század első felében virágzó szerzetesi élet folyt. 1578-ban azonban már csak egy öreg pálos élt itt, a száz éves, vak Ferenc atya, aki utolsónak tért meg övéi közül a templom szentségoltára előtt nyíló, hatalmas kőlappal borított „cripta Heramitarum”-ba, hogy bezárja Kapusy Bálint, Jakab, István, Kelemen, Magyar Mihály, Budai Lukács után az ide temetkezett kiváló magyar pálosok sorát.
Ezt az elnéptelenedett kolostort és a Szent István királyról nevezettet a vatikáni bazilika mellett álló vendégházzal 1579-ben XIII. Gergely Szántó István jezsuita sürgetésére minden vagyonával az alapítandó Collegium Hungaricum tulajdonába bocsátotta, majd midőn ezt a Collegium Germanicummal egyesítette, a magyar pálosok minden római vagyona ennek a kollégiumnak a tulajdonába ment át (1584). Vanoviczi Rómában 1669-ben IX. Kelemen pápa engedelmével a Quirinalison házat vett a ciszterciektől a pálosoknak a rend megbízásából. Ezt a rendházat 1700-ban bővítettek és restaurálták. A XVII. század elején a horvátok és osztrákok kiválása után nagy harc indult a római rendház tulajdonjogáért. A Szentszék végül is a magyar tartományhoz tartozónak nyilvánította a római rendházat. 1934-ben a lengyel pálosok szereztek székházat Rómában.
Forrás:
Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története
