Marosszentkirály

Marosszentkirály (románul Sâncraiu de Mureș, németül Königsdorf, Weichseldorf) község Romániában Maros megyében. A falu a Maros jobb partján, Marosvásárhelytől nyugatra 5 km-re fekszik Hídvéggel, Egerszeggel és Náznánfalvával összenőve. A község a Marosvásárhely Metropoliszövezethez tartozik. 1332-ben Sancto Rege néven említik először, majd 1339-ben Zentkiral néven szerepel. Már a középkorban jelentős település, melynek két egyháza a Szent István plébániatemplom és az 1350-ben (?) felszentelt a klastrom-tetői kerekdombon állt Boldogságos Szűzről elnevezett pálos kolostortemplom.

1350-ben, vagy más források szerint 1370-ben Tóth János és Bulgar László marosszéki székelyek és testvéreik a marosszéki Szentkirály falu melletti domb, később szőlőhegy felett a Boldogságos Szűz tiszteletére emelt kőtemplomot tartozékaival együtt a pálos remetéknek adta. Itt a szerzetesek kolostort építettek. 250 év alatt számos malomrészt és erdőrészletet adományoztak a barátoknak. 1372-ben Bulgár László magister egy udvarházat adományozott a remetéknek Szent István király szentegyházának plébánosi kúriája mellett. Az alapítás után több adományról szóló oklevél ismeretes, melyek között érdekesebbek az alábbi mise-alapítványok:

Tófalvi András 1471-ben, Toldalagi András végrendeletileg örök alapítványt tesz szentmise végzésére a maga, szülei és testvérei üdvösségére. 1497-ben Tófalvi András saját és övéinek üdvösségére biztosítja, hogy a rend perjele és utódai minden szombaton végezzenek szentmisét Mária tiszteletére. 1498-ban nagyernyei Kali Jakab misealapítványról gondoskodik végrendetileg. Az 1529-ben kelt oklevél szerint a szentiváni Pysky György özvegye, Dorottya úgy végrendelkezik, hogy Unoka nevű birtoka lelke üdvösségéért örök misealapítvány legyen. 1448-ban Apafi György özvegye, Anna Ebesfalván végrendeletileg egy ezüsttálcát hagy, hogy majd érte szentmisét végezzenek (missa perpetua). A pálos kolostor történelmét tovább nyomozva, néhány érdekes adatra bukkanunk. Így találjuk, hogy a kezdetben a kis remetekolostor alapítása után 20 évvel, tehát 1370-ben már priorsággá emelkedett. A szerzetesek közül néhány név szerint is ismeretes: 1401-ben Miskei Péter perjel, 1401-ben frater Vice, 1467-ben frater Vince, 1468-ban „Bonefilli” perjel (akit így nevezett a nép, mert mindenkit ezzel köszöntött), 1497-ben pedig Márton perjel. 1520-ban jött Szentkirályra Gyalui Dénes, gyulafehérvári éneklő kanonok, felszentelt argeši püspök és lett perjele a rendháznak. A kolostort javíttatta és bővíttette. „Tekintélyes, buzgó, imádságban kitartó és teljes szentségben töltötte be hivatását mindenki számára példaadó élettel.” 1535-ben halt meg és a kolostortemplom kriptájába temették el. 1535-ben Vechey Antal a perjel.

A kolostor és a pálos szerzetesek sorsát a reformációval beállt forradalmi változások pecsételték meg. Erről Nagy Szabó Ferenc krónikája számol be: „Ide által Szentkirály felett… vala egy igen szép kalastrom, ott remete Szt. Pál szerzetén való barátok laknak… Azt Jánoskirály adta volt Baki Pálnak.” 1573-ban Alárd Ferenc szerezte meg cserében. Egy alkalommal az udvari nép lakmározása közben tüzet fogott, leégett és pusztán maradt. Kövei nagy részét széthordták, ami maradt, azt 1620-ban a marosvásárhelyi vár város felőli bástyájába építették be… A jelzett bástya felső párkányán ma is látható három faragott oszlopfő, mely gótikus stílusával jelzi, hogy valóban 14. századbeli épületből származik.

A marosvásárhelyi vár a település belvárosában található. Erdély és Székelyföld egyik legnagyobb vára, megközelítőleg 4,5 hektáron fekszik és 7 bástyával rendelkezik (Kapubástya, Szabók-bástyája, Mészárosok-bástyája, Kádárok-bástyája, Szűcsök-bástyája egybeépülve a lépcsőtorony Lakatosok-bástyájával, Vargák-bástyája és Kisbástya). 1492-ben Báthory István erdélyi vajda egy erődöt építtetett az itt álló templom és kolostor köré a székelyek könnyebb ellenőrzéséért. Az erődöt 1601-ben lerombolták. 1602-ben Borsos Tamás (látva a brassói vár védelemnyújtó szerepét) rávette a város polgárságát a vár felépítésére, melyet 1658 körül fejeztek be. 1910-ig a vár körül védőárok is volt, amelyet városrendezési okokból szüntettek meg.

Orbán Balázs idejében a pálos kolostor alapfalai még láthatók voltak: “Szentkirálytól északra egy a térség szinvonala fölé vagy 300 lábnyira emelkedő önálló kerek domb van, melyet még ma is Klastromtetőnek neveznek, a hagyomány e domb tetejét jelöli ki a fehér barátok kolostora helyéül. E hegy fennlapján jelenleg csekély maradványokra akadhatunk, legfölebb néhány gödör, nagymennyiségű tégla és ragacs (cement) töredék s még nagyobb mennyiségű embercsont jelöli, hogy itt emberi épitkezések és halottak nyughelye volt. Kolostor, melyben élve temettettek el a világtól elzárt emberek; sirbolt, melybe az élet ridegsége után lenyugodni valódi jótétemény lehetett az egykor itt lakottak részére. Látók fennebb, hogy a világi kezekre jutott kolostor miként alakult át a 17-ik század elején várbástyává; de ezen anyag elhordás után is még jelentékeny maradványok voltak ott; a falu öregjei még emlékeznek a hegytetőt körül övezett – nyolcz megtöréssel birt – azon lépcsőzetszerű falrakatra, mely a tetőn feküdt kolostornak alkothatta talapzatát. Gál József Marosszék főkirálybirája 1842-ben a Klastromtetőt szőlővel ültettetvén be, ezen talapzat szép faragott köveit a rabokkal kiszedette, s abból épült hegy alján levő udvarháza, valamint annak minden gazdasági épületei. 1864-ben ismét egy földalatti boltozatnak szedték ki köveit, mely boltozat vagy a kolostor pinczéje, vagy éppen a szentegyház altemploma (kriptája) lehetett; mert tudjuk, hogy a szerzetesek egyházai mindig közvetlen összefüggésben voltak kolostorukkal, s igy feltehetjük, hogy a szüz Mária tiszteletére 1350-ben épült templom szintén e hegytetőn feküdt, miért az a sok – emberi mulandóság szomorú jelképeként – szétszórt csont, ezen egyház sirboltjából kerülhetett ki.”

1864-ben tehát a föld alatti kripta boltozatának köveit is kiszedték, amikor sok szétszórt csont került felszínre. A református templom „gyönyörű áttört művű zománcozott ezüst kelyhe, az ötvösség egyik legremekebb és legritkább példánya” feltételezés szerint a kolostorból származik. A megszentelt kövek, a kolostor, a lakók emlékét a helynevek is őrzik: Barátok földe, Egyház alja, Klastrom alatt való kút, Pap erdeje, Schola alatt, Klastromtető, Klastrompatak, Gyepüs alj, Hagymás oldal, Középláb, Nyáras kút, Poklóskút, Kiserdő, Boda mezeje, Gelyen erdeje, Hegytető, Székelypatak, Perzberek, Sziget, Közberek, Marosárok, Várszeg, Főszer, Szádtelek völgye, Kenderes völgye – az 1378–1504 közötti évekből…

Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása
DAP II.
Anjou-kori Oklevéltár. XXXIV. 1350. (Budapest-Szeged, 2013)

Fotók:
wikipedia.org
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek