Ompolyremete

Ompolyremetei remeteség | Metesd

Románia (Erdély)

 

Elpusztult monostor

 

A monostor rövid története

Ompolyremete Szentmihálykő-hegytől északra fekszik. Ma Metesd községhez tartozó kis falu, de nevében őrzi az itt élt pálos remeték emlékét (Remetea, Metes, Gehér megye). A 14. században a Marostól az Ompoly mentén Abrudig és Zalatnáig 27 falu egészen az erdélyi egyházmegyéé, a püspöké ás káptalané volt. Ezen kívül még 40 faluban volt kisebb-nagyobb birtokrésze az egyháznak. A szentmihálykövi konvent ismertetésében említés történt az 1454-es testamentumról, amelyben Sleser Margarete asszony külön a szentmihályköve vár alatti Boldogasszony monostor remetéinek öt arany forintot adományoz.

A konvent monostorának 2 arany forint értékű viaszt és bort adományozott. Már 1363-ban Nagy Lajos király határjárásában, mint határ bejelölést említik: Fülsedtől jövet a Szent Pál remetéivel szemben. Remete 1746-ban még püspöki birtokként szerepelt, melynek lakóit jogaikban az enyedi polgárok sértik. Bitay Árpád szerint a „Remete” nevű falvak összefüggésben vannak a pálosokkal és ezek birtoktörténetével. Ompolyremete pusztulása a Szentmihálykői monostorral egyidőben történt.

 

Forrás:
Darvas-Kozma József: A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján

A pálosok épített öröksége

Többet szeretnél tudni ezekről a kolostorokról, templomokról? Akkor nincs más dolgod, mint megvásárolni A pálosok épített öröksége című könyvet, ahol a lehető legrészletesebb leírást találod meg Budapest és környékének pálos épületeiről. Kattints a képre a megrendelésért!

Back to Top