Boldogasszony-monostor | Szilágynagyfalu
Románia (Erdély)
Bánffy Kastély
Nușfalău 457260, Románia
A monostor rövid története
Szilágynagyfalu község (románul Nuşfalău, Szilágy megye, Románia) Szilágysomlyótól nyolc kilométerre délnyugati irányban, a Réz-hegység, a Szilágysomlyói Măgura és a Szilágy-sági-dombvidék övezte Szilágynagyfalusi-medence közepén, 215 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. A középkorban az erdélyi egyházmegyében, Kraszna vármegyében, a Berettyó felső folyásánál, a folyó jobb partján (teraszán) fekvő község határában, a településtől délkeletre pálos monostor állt. A tőle délkeletre levő Klastromtető domb, amely körül a Barátrét nevű határrész található, ma is őrzi a pálosok monostorának emlékét. Nagyfalu nevével írásosan először 1213-ban találkozhatunk, amikor ippi és kaznacsi emberek perében a lébényi apát, kegyura, Győr nembeli Ders fia Ders, valamint Nagyfalu bírája és lakói tanúskodtak. Ennek értelmében a Győr vármegyei lébényi apátság Nagyfalu tájékán is birtokolt. 1249-ben IV. Béla Nagyfalu földjét Valkóval együtt Geregye nembeli Pál országbírónak adta. 1333-ban ezen a helyen adott ki a krasznai ispán oklevelet. Nagyfalu papja 1335-ben beiktatott Ilye faluba. Nagyfalu a somlyai uradalommal volt határos (1259, 1341), 1341-ben mint Valkó tartozékát említették. 1345 és 1444 táján Kraszna vármegye itt tartotta gyűléseit. A 15. század közepén már mezőváros (oppidum) volt, országos vásárral, amelyet még a debreceni kereskedők is látogattak. A Losonci (Losonczy) Bánfi (Bánffy) család törzsbirtokának és székhelyének számított.
A szilágynagyfalui pálos monostort (azonos a szilágyi monostorral) 1400 körül alapította a Losonczy Bánffy család, Bánffy Dénes fiai, Bánffy György és László Szűz Mária tiszteletére (nemzetségi, családi alapítás). Entz Géza művészettörténész (1913-1993), Guzsik és F. Romhányi az apát, Bánffy Dénest tekintette alapítónak. A monostor első írásos említése 1413-ból való. Ekkor Losonczy Bánffy György és László, Bánffy Dénes fiai, a monostor alapítói, a nagyfalusi pálos szerzetesek részére megállapított határú szántóföldeket és erdőket adományoztak. 1416-ban „a kisebb testvérek rendjéből (konventuális ferencesek – minoriták) való Mihály testvér végrendeletében erre a nagyfalusi monostorra hagyott 23 hold szántóföldet, három újonnan megtisztított kaszálót, egy malomhelyet, egy házhelyet Valkóban, két szőlőst, egy kaszálót, amit Sorspatak mellett birtokolt. Az említett kaszálón két mogyorófa van. Lásd tordai Demeter Ferenc oklevelében”. Fr. Mihály ajándékaként a monostornak volt egy kézművesműhelye is (officina fabrile).
Nagyfalun a minoriták telepítése is szóba kerülhetett, mert az 1417. évi pápai búcsúengedély megerősítette Bánffy László 1413-as adományát, aki a pálosoknak a nevezett községben monostort épített. Bánffy László 1418-ban kérelmet terjesztett elő a ferencesek betelepítésére, végül mégis a pálosok kaptak itt helyet. 1431-től kezdve csak ők szerepeltek Nagyfaluban. Ezt a Vitae fratrum tájékoztatásából tudjuk: „Ferenc testvér rendfőnöksége alatt az Úr 1431 -ik évében megengedte, hogy Nagyfalu népe és a szilágyi konvent testvérei cserét csináljanak, amint ez nyilvánvaló az ott őrzött oklevélből.” 1431-ben Losonczy Bánffy László fiai, István és László földadományban részesítették a nagyfalusi pálos monostort. Egy 1454. augusztus 26-án kelt oklevél szerint Losonci István felesége és fiai a Nagyfaluban levő Kerekhegy nevű szőlőjüket a nagyfalusi pálos monostornak adták. A szőlő a remeték szőlője mellett feküdt. Petri Mór Kerekhegyet Kerekdombbal azonosította, amely az 1900-as évek elején már parlag, használhatatlan hely volt. 1460-ban „Bylgezd-i Dénes fia: András Losonci László mester kérésére ennek a kolostornak adományozott egy, a Kraszna folyón levő malomhelyet, bizonyos nagyapjáért mondott misék fejében. Megvan ugyanezen András, nem kevésbé Mihály néhai losonci bán oklevele.” 1479/1480-ban a nagyfalusi pálosok egy hatalmaskodási ügyben szerepeltek.
1493-ban a város mellett (supra oppidum Nagyfalw) fekvő pálos kolostort és Pál testvér nevét említették. Az év április 19-én a kolozsmonostori konvent tanúsította, hogy a nagyfalusi pálos monostor perjele, „Pál fráter Kemer-i [Kémeri] Imre, valamint nővérei: Gyerewfy Gergelyné: Katalin és Nagh Imréné: Anna, továbbá néhai Kemer-i Miklós leányai: Margit és Zsuzsanna kezébe bocsátotta a [Kraszna/Szilágy vármegyei] Lechmer [Lecsmér20] felét, a mellette fekvő Lyslechna [Lislecsna] és Thanczoffalwa [Tancófalva] pusztával (prédiummal) együtt, melyeket néhai Bályok-i Szilveszter mint Kemeri Imrétől származó zálogos birtokait végrende-letileg a monostorra hagyott, minthogy a nevezettek a 200 Ft zálogösszeget megfizették a monostornak.” Szintén 1493-ban „Brictii János és András végrendeletükben erre a monostorra hagyták minden Borsós völgyében birtokolt szántóföldjüket. Megvan a nagyfalvi esküdtek oklevele. Ugyanebben az évben Zy György végrendeletében erre a monostorra hagyta az összes, a Boldogságos Szűz Mária szőlőse mellett levő szántóföldjét. Megvan a nagyfalvi esküdtek oklevele.”
1521-ben Nicolaus loannis Wayuode de Thopa végrendeletében kinyilvánította, hogy a nagyfalusi monostorba kíván temetkezni. Báthory István és Bánffy László bizonyos alapítványok fejében a nagyfalusi pálos remeték monostorának ajándékozta a Kraszna vármegyei Máron levő birtokot misék végzése kötelezettségével. Ezt Szapolyai János (I. János) király (uralkodott 1526-1540 között) 1530. május 3-án helybenhagyta és elrendelte a beiktatást. Augusztus 22-én a királyi rendelet értelmében a kolozsmonostori konvent beiktatta a barátokat Máron birtokába. 1531-ben a nagyfalusi monostor perjele, Ferenc a nagyfalusi lakosoktól és a szántóföldekből járó jövedelmet, melyet a rend Bánffy László, aztán István atyjának, Lászlónak adományából bírt, átadta Losonci Bánffy Istvánnak és Lászlónak harminchat hold földért, mely Nagyfalu határában a Leveles pataktól délre a Borzás faluig terjed. 1539-ből ismert egy, a nagyfalusi monostorhoz tartozó okirat, melyet Martin falu lakosai kaptak.
A monostort János Zsigmond alatt, 1556-ban lerombolták. Ebben az évben II. János király (János Zsigmond) Losonczy Bánffy Istvánra ruházta a pálos remeték Kraszna vármegyei nagyfalusi rendházát. 1557-ben a nagyfalusi Szűz Mária monostor remetéinek Máron birtokán lakókat (lakosokat és jobbágyokat) Izabella királynő felmentette minden adó és királyi jövedelem fizetése alól. 1563. május 3-án Mátyás nagyfalusi perjel és rendtársai „beszámoltak a Nagyfalu melletti monostor pusztulásáról és arról, hogy Péter generális perjel elrendelte nekik, hogy egy másik pálos kolostorba költözzenek, a kolostor birtokait és kiváltságait rögzítő okleveleket pedig Báthory András (később bíboros, 1599-ben hét hónapig Erdély fejedelme), Kristóf (később erdélyi vajda 1576-1581 közt) és István (későbbi erdélyi fejedelemnek, ur. 1571-1586) kezébe adják.” 1563-ban az Acta Paulinorum szerint „György generális az elpusztult nagyfalusi kolostort 300 magyar forintért elzálogosítta Báthory Istvánnak”, míg az Elenchus szerint „Mátyás testvér kápolnai vikárius a szilágyi nagyfalvi kolostort somlyói Báthori István és Kristóf uraknak 200 forintért elzálogosítta”. Ebben az évben „Mátyás perjel és a többi Nagyfalu melletti monostorban élő testvér két malmot, egyet Nagyfalu mezővárosban, egyet pedig Kraszna vármegyében, a Zovány birtokon, Berettyó folyón évi 200 forintért eladták somlyói Báthory Istvánnak”. Petri Mór szerint a Nagyfalun levő malom leégett, Mátyás perjel Máront tartozékaival együtt, két szőlőt és ezen kívül szántóföldeket is a Báthoryaknak adta.
1567-ből ismert a fejedelmi ítélőszék levele arról a perről, melyet Losonci Bánffy György mint felperes és Losonci Bánffy Farkas és Kristóf mint alperesek folytattak a nagyfalusi monostorról és javairól, felosztása tárgyában. 1571-ben szerződést kötött Báthory István erdélyi vajda és Báthory Kristóf, továbbá Losonczy Bánffy Farkas és Kristóf. A monostort és javait, valamint a Nagyfalu és Zovány birtokon levő malmot és szőlőt Báthory István és Kristóf elcserélték Losonci Bánffy Farkas és Kristóf (de Szenttelke) mároni részbirtokáért, és 1000 arany forint terhe alatt kötelezték magukat a szerződés megtartására. 1577-ben Báthory Kristóf és István adományairól hallunk (a nagyfalusi monostort kegyuraságként említik). Báthori Kristóf erdélyi vajda nagyfalusi Losonczy Bánffy Györgynek adományozta a Kraszna vármegyei Nagyfalu határában levő monostort és birtokait, Báthory István lengyel király pedig ugyanazt Losonczy Bánffy Farkasnak és Kristófnak. Egy 1578-as oklevél szerint Nagyfalut és a határában levő szántóföldeket, a NagySzőlő nevű szőlőt, a Berettyó folyón levő két malomhelyet és a pálosok nagyfalusi monostorát és annak birtokait Báthory Kristóf erdélyi vajda Losonczy Bánffy Farkasnak és Kristófnak adományozta. A birtokba iktatás is megtörtént.
Lehetséges, hogy a katolikusokat szimpatizáló Báthoryak fejedelemsége idején (1571-1602) a monostori élet egy időre újraindult, mert 1593-ban a nagyfalusi barátok átvették a Bályoki Szilveszter által végrendeletileg rájuk hagyott 200 forintot. A nagyfalusi pálos monostor a Szilágyságban tehát sok birtokkal, szántóföldekkel, szőlőkkel, rétekkel (legelőkkel) és erdőkkel, a Berettyó és a Kraszna folyón malommal rendelkezett. A monostor lakói közül ismert Pál perjel (1493) és Mátyás vikárius neve (aki tájékoztatott a monostort ért 1563-as pusztításról). A monostor jótevői közt tarthatjuk számon Bánffy Dénes fiait, Bánffy Györgyöt és Lászlót, a szilágynagyfalui bírót, Báthory Istvánt és Kristófot. A nagyfalusi monostor valószínűleg 1602-ig működött. A köveiből és tégláiból épült fel Nagyfalun a Bánffy-kastély. 1723-ban Mossóczy András pálos szerzetes jelentette, hogy a nagyfalusi monostor, amely a kápolnai vikariátushoz tartozott, romos állapotban áll, a kálvinista Bánffy család birtokolta.
1724-1725-ben a pálos rend képviseletében Mossóczy András 1724-ben visszaigényelte a nagyfalusi monostort és javait (de nem járt sikerrel), így Szilágybagost és Nagyfalut, a Barátok rétje nevű kaszálót, amelyek egykor a rend tulajdonát képezték. A kaszálón tó is állt. 1777-ben Mária Terézia uralkodónő a nagyfalusi birtokok ügyében, amelyek egykor a pálosok tulajdonát képezték, új vizsgálatot s új ítélethozatalt rendel el. Az ítélet szerint a rend keresetét elutasították. A nagyfalusi monostornak van egy regéje. Nagyfalu Barátrét határrészében a 19. század elején állítólag egy kőkecskét találtak, amelyet a szántóvetők boronanyomtatéknak használtak. Ezt a kőkecskét a barátok éjnek idején egy falubeli ember által Váradra lopatták: ott nyakát tekerték az ember előtt, és belőle arany hullott ki. Az aranyból az ember is kapott. A Barátrét határrészben az 1900-as évek elején kút nyoma látszott; a monda szerint ebbe rejtették el a régi római katolikus templom egyik harangját, de a kutatás eredménytelenül végződött.
A monda szerint a Barátrét határrészben „veres barátok” laktak. A község lakói a Barátrétről 1880-90-ben is ép, kemény téglát, követ hordtak el. 1760-ban már romosnak említették a monostor állapotát. Helyét az 1980-as években még téglatörmelék jelezte. A kolostor helyét ma is csak tégla- és habarcstörmelék jelzi. Fennmaradt az alapító család egyik tagjának töredékes sírköve. Petri Mór írta 1901-ben, hogy Szilágysomlyón az igazságügyi épület őrszobájának falába volt illesztve két darab vörösmárvány (melyek sírtöredékek). A nagyfalusi pálos monostor helyéről kerültek elő, látszott még rajtuk egy griff egyik lába, négyágú farka és szárnyainak felső része, a kőlap szélén pedig minuszkula betűkkel ez szerepelt: „…onisi bani de loso …” Ezek szerint a sírkő a Bánffy-címerrel a Losonczy Bánffi Dénesé, a Bánffi család egyik őséé, mert a Bánffyak a többi középkori nemeshez hasonlóan saját nemzetségi monostorukba temetkeztek. Bánffy Dénes vörösmárvány sírkövének darabjai jelenleg a szilágysomlyói volt városi kórház kapubejárójának a falába vannak beépítve (Zsigmond Attila fugyi lelkipásztor, Szilágyság-kutató szíves közlése szerint).
Végül azt is el kell mondani, hogy Szilágyborzáson nem beszélhetünk pálos monostor létezéséről, mint azt Darvas Kozma József állította A pálos rend története Erdélyben, Partiumban és Bánságbancímű művében. Mindössze arról van szó, hogy a reformáció előtt Borzásra a nagyfalusi pálosok szolgáltak be. 1549-ben Borzási Jakab sógorának, Szabó Jánosnak Borzás határában nemesi udvarház építésére alkalmas területet ad, többek közt három holdat „a remete barátok klastroma közelében, a szigeten” (és itt a nagyfalusi pálos monostorra kell gondolni).
Forrás:
Bélfenyéri Tamás: Pálos monostorok a mai Romániában
A pálosok épített öröksége
Többet szeretnél tudni ezekről a kolostorokról, templomokról? Akkor nincs más dolgod, mint megvásárolni A pálosok épített öröksége című könyvet, ahol a lehető legrészletesebb leírást találod meg Budapest és környékének pálos épületeiről. Kattints a képre a megrendelésért!