Várad-Kápolna

A középkorban a nagyváradi püspökség területén, a Bihar vármegyei Várad-Kápolnán (románul Cápálna) az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok rendháza és temploma állt fenn. Rupp Jakab numizmatikus és levéltáros (1800-1879) a kápolnai monostort tévesen lokalizálta, azt állítva, hogy az Váradtól délre feküdt, 1876-ban a nagyváradi egyházmegye fekete-körösi főesperességéhez tartozott és a tenkei plébánia fiókegyháza volt. Bunyitay Vince A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig II. kötetében így kezdte a megemlékezést a kápolnai monostorról: „Váradról éjszaknak, a Bihari hágó felé menve, ez utóbbinak már közelében kis csermely szeli keresztül az utat. A csermely forrása az úttól alig száz lépésnyire fakad s a forrás felett emelkedő, szelíd magaslaton, az oda ültetett szőlősorok között emberi lakás nyomai látszanak ma is [a könyv megírásának idejében, 1883-ban]. A hagyomány még emlékszik rá, hogy ott csakugyan laktak egykoron, de a részletekben már emlékezete nem biztos: itt is, mint annyi helyen, csak azt ismétli, hogy »veres barátok« [azaz pálosok] laktak ott. Csánki Dezső történész (1857-1933) a Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I. kötetében a váradi szerzetesrendek felsorolásakor megjegyezte, hogy a pálosok Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt monostora már 1321-ben, Várad városán kívül, attól nem messze, fél mérföldre, egy kápolna mellett állt, melyről ezek a pálosok nevüket (a kápolnai pálosok) vették.

Györffy György pontosabb földrajzi meghatározást tett Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza című munkája I. kötetében. Ő a pálos remeték Szűz Máriáról nevezett kápolnai monostorát Váradtól északnyugatra, Püspöki (ma Biharpüspöki)6 irányába helyezte. P. (Páter) Mossóczy András OSSPE 1724-ből származó adatgyűjtése az elpusztult kápolnai monostorról (14-16. század) a kápolnai monostor földrajzi helyzetét így adta meg: „Milyen helyen alapíttatott? [Mármint a kápolnai monostor] Elégségesen kitűnik az oklevelekből, akárcsak a folytonos hagyományból, a nép szavaiból, hogy Várad város és Püspöki [Biharpüspöki] falu, később mezőváros között majdnem félúton egy Várad területéhez tartozó hegyfokon, Várad városon kívül a Bihar faluba vezető közút szélén, a Baráthegye, régebb Nádas hegyének nevezett hegy alatt állt. Amint igen világosan kitűnik egy néhai, váradi káptalan által kiadott 1723. évi leírásból, hitelesen kivonatolva magyarul ilymódon: »… Az Püspöky és Várad Hegy között Ország Uttja, az melly egyenessen megyen Váradra. Első Hegyének neve Törkölymérő, második Nádas hegyének hivattatik, az melly Hegynek alatta volt az fejér barátok clastroma az Csergő forrásnál, az klastrombul jött ki az forrás.«”

A Documenta Artis Paulinorum első kötete adja a legkielégítőbb helymeghatározást: Nagyvárad határában, a város mai belterületének északi peremén, az egykor Bihar felé vezető út (ma Calea Bihorului) mentén, a Nádas-hegy (Mézesmál, Nádasmézes vagy Baráthegy) nevű szőlőhegy alján/tövében, a Csurgó (Csorgó) vagy Csergő nevű forrásnál épült a pálosok kápolnai monostora. A várad-kápolnai monostor, akárcsak a később tárgyalt fugyivásárhelyi, a Sebes-Körös jobb partján fekvő Váradhegyalja, köznyelvben Podgória vagy Fugyi-hegy tájegységen feküdt. A középkortól fogva híres bortermő vidékként emlegették. A várad-kápolnai monostort 1280-1294 között alapította valamelyik váradi püspök Szűz Mária tiszteletére (püspöki alapítás). Neve alapján azt gondoljuk, a monostor temploma eleinte szerény kápolna lehetett. Bunyitay a monostor alapítóját Lodomér váradi püspökben (hivatali ideje: 1268-1279) vélte felfedezni, aki „mint esztergomi érsek, melegen érdeklődött az ifjú rend iránt, megfelelőbb életszabályokat írván annak számára.” Lodomér esztergomi érsekként 1291-ben megerősítette egyházmegyéje területén a pálos remeték szabályait. Rupp Jakab valótlanul azt állította, hogy Gyöngyösi Gergely pálos rendfőnök szerint Lukács váradi püspök (akinek hivatali ideje 1397-1406 között volt) alapította a kápolnai monostort 1294-ben.

Dr. Adrian Andrei Rusu középkorász és középkori régész és dr. Lupescu Makó Mária középkorász, egyháztörténelem (szerzetesség) kutató a kápolnai monostor alapítását I. Károly (Károly Róbert) idejére tette. Alapul szolgált Mossóczy András pálos szerzetes 1724-es adatgyűjtése az elpusztult kápolnai monostorról (14-17. század), melyben azt olvashatjuk: „Ezt az igen régi monostort [ti. Várad-Kápolnát] legkésőbb I. Károly Magyarország királyának idején alapították, hacsak nem korábban, ahogyan kitűnik Szent Jeromos [pálos] monostorának alapításából, ami 1325-ben történt, és amelyet a Fugyi nemesek 1335-ben segítettek elő. A Szent Jeromos monostor perjele a kápolnai monostor vikáriusától függött, amely előbb épült, ez kitűnik egy 1321. évi oklevélből, ugyanezen Károly király által kiadta…” Mint a szövegből kiderül, az alapítás történhetett Károly Róbert uralkodása előtt is, de semmiképp sem a fugyivásárhelyi Szent Jeromos kolostor megalapítása (1325) után. Ortvay Tivadar történész, régész, Jakó Zsigmond Bihar megyei származású történész, művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, paleográfus és F. Romhányi Beatrix régész, egyháztörténelem (szerzetesség) kutató szerint a kápolnai monostor léte csak 1321-től bizonyítható okleveles adatokkal: „Az 1321. évben megemlítésre kerülnek Péter testvér, Boldog Pál első remete rendje Várad városa melletti B.Sz. M. [Boldogságos Szűz Mária] kápolnája vikáriusának szerzetesei.” A DAP és Guzsik Tamás építészettörténész, pálos kutató szerint Kápolna első okleveles említése 1332-ből származik.

A kápolnai monostor épületéről egy töredékes leírás maradt fenn; „Ez a monostor vikáriátus volt, a mi szent rendünk szokása szerint, amelyet mindig rendünk nagyjai, olykor generálisok vezették, tágas helyen állt, nemesebb templommal, amelyben az egész közösség el volt temetve, és amely a B. Sz. M. tiszteletére volt felszentelve, falakkal körülvéve, szomszédban birtokkal, vendégházzal, raktárakkal, magtárakkal, a szemérmes szokásokhoz szükséges fürdőhelyiségekkel, halastavakkal, kovácsműhelyekkel, és más, a közösség és a vendégek számára hasznos dolgokkal ellátva. jó épületekkel, külön lakásokkal, még a zsellérek számára is, mivel (a monostor) pusztaságban állt és adva volt a szerzetesek lakásainak népsokaságtól való elválasztása. Mindenütt e monostor helye körül vannak égett cserépdarabok, ugyancsak a régi épületek helyén, azonosítható.” Bunyitay szerint a barátok földműveléssel, gyümölcs- és állattenyésztéssel is foglalkoztak. Az utasok segítségére kívántak lenni, ezért telepedtek közel az országúthoz. Vendégeiknek szállást is biztosítottak. A pálosokat az alsóbb és felsőbb társadalmi rendű személyek is egyaránt tisztelték. Szívesen temetkeztek náluk a haldoklók. A kápolnai monostor több esetben is adományban részesült. 1393-ban a moldvai csapatok egészen Váradig betörtek és feldúlták a várost. Ekkor szenvedett pusztulást a kápolnai pálosok monostora is.1398-ban Lukács váradi püspök (hivatali ideje: 1397-1406) építette újjá, illetve annak megrongált épületét kijavította.

„Az Úr 1474-ik évében [az eredeti szöveg szerint 1473-ban, de a támadás valóban 1474-ben volt], Szent Dorottya szűz ünnepének második napján [február 7-én] a törökök lerombolták Várad városát.” Mátyás király nyugati hadjáratai idején, amikor a bihari zászlóaljak morva területen harcoltak, Váradon pedig sem püspök, sem katonaság nem volt, Mihalogli Ali szendrői pasa (1425-1507) vezetésével török csapatok keltek át a Maros folyón és hamar elérték Váradot. 1474. február 7-én hajnalban váratlanul körülzárták a várat és megrohanták Váradot. A portyázó törökök a kápolnai monostort Váraddal egy időben kifosztották, elpusztították, majd felégették. Minden ősi oklevele mind az alapításról, mind a javadalmazásról a tűzvészben elveszett és hamuvá lett, amikor a törökök felgyújtották a monostort. Két forrás is alátámasztja, hogy 1478 körül kezdték helyreállítani, újjáépíteni a kápolnai monostort. Gyöngyösi Gergely krónikája az 1478-as esztendőről a következő bejegyzést hozza: „Kápolnai Demeter testvér buzgólkodására Tordai András és László mester száz aranyat adományozott a kápolnai kolostor kijavítására. Mert ezt a kolostort a törökök 1473-ban [valójában 1474-ben] fölégették. A kolostor vikáriusát, Subacsy Antalt, húsz testvérrel együtt elhurcolták. A vikáriust félúton a törökök lefejezték, mert a gyönge táplálkozás és böjtölés miatt nem tudott járni.” A törökök 1474-es támadása során négy testvér azonnal elesett, húszat pedig a perjellel elhurcoltak. Az idős Subáczy Antal házfőnöktől egyhamar megszabadultak, akit a rend később boldoggá nyilvánított. A többi húsz pálost vagy eladták rabszolgának, vagy pedig az isztambuli Héttoronyban lelték halálukat. Ők tekinthetők a pálos rend első vértanúinak. 

A kápolnai monostor a DAP és Guzsik Tamás szerint Martinuzzi Fráter György, a pálos rendi váradi püspök és bíboros megöletéséig, 1551-ig állt fenn. F. Romhányi Beatrix szerint 1552-ig működött és a monostorról utoljára 1564-ben történt említés, de nem biztos, hogy ekkor lakott volt. A kápolnai rendház szerzetesei okleveleiket a Felvidékre menekítették, napjainkig fennmaradtak. Talán könyveik közül is sikerült néhányat megmenteniük. 1552-ben említették a kápolnai monostor birtokviszonyairól, mely szerint Kis-Zemlyén (Kis-Zomlin) nyolc telkéből a monostor öttel, Vadász tíz telkéből pedig kilenccel bírt. Adrian Andrei Rusu és Lupescu Makó Mária szerint, egyes források alapján, a pálos remeték 1566 előtt elhagyták a kápolnai rendházat, valószínűleg a török betörések következtében. Mások szerint a kálvinisták számolták fel a kápolnai vikariátust a váradhegyfoki (váradelőhegyi) premontrei prépostsággal együtt. 1726 körül még téglatörmelék jelezte a kápolnai monostor helyét, mai állaga azonban nem ismert.

Forrás:
Bélfenyéri Tamás-János: FEHÉR BARÁTOK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON / A várad-kápolnai pálos vikariátus és perjelségei (2)