Szlovákia / Felvidék » Máriavölgy (Thal, Marianka)

A máriavölgyi pálos kolostort Nagy Lajos király alapította 1377-ben, a Pozsony melletti Thall földjét a pálosoknak adományozva. A hagyomány szerint itt korábban is éltek remeték, tehát az alapítás lényegében egy meglévő közösség létének megerősítését és anyagi feltételeinek biztosítását jelentette. A 16. században az elnéptelenedő kolostorok irattárai és egyéb javai ide kerültek, majd az 1786-os feloszlatásig a generális perjel, majd a magyar provinciális székhelye volt.

A kolostor a középkorban nem volt jelentős intézmény, Nosztre fennhatósága alá tartozott. A török előretörés és a reformáció terjedése idején vált jelentőssé, hiszen távol esett a török felvonulási területtől, ugyanakkor a katolikus központok (Pozsony, Nagyszombat) közelségében biztonságos helynek számított. A 16. században az elnéptelenedő kolostorok irattárai és egyéb javai ide kerültek, majd az 1786-os feloszlatásig a generális perjel, majd a magyar provinciális székhelye volt. A “Máriavölgy” elnevezés csak a 21. század terméke, korábban – a 14. században kapott birtokáról – mindig Thal-nak nevezték.  

A 17. században alakult ki a búcsújáróhely-jellege, a templom melletti “Szentkút” fölé Maholány János építtetett kápolnát 1697-ben. A hagyomány szerint (de hiteles történeti forrás által nem igazolva) itt egy 1030 körül élt remete Szűz Mária faszobrot faragott, idővel ez került a templom főoltárára. A szoborhoz kötődő csodák és legendák a kolostor számára jelentős bevételeket és javadalmakat jelentettek. Néhány dúlást (Bethlen Gábor 1618., Thököly Imre 1687.) éppen emiatt a gazdasági erő miatt kellett a kolostornak elszenvedni. A helyreállítás 1687-re megtörtént, a kegyoltárt 1694-ben szentelték fel, majd 1736-1738-ban megújították. A ma is álló kolostorépület teljes egészében barokk-kori, középkori részleteket nem tartalmaz.

A barokká alakított gótikus templom ma is áll. Hajója négy-, poligonális apszisa három-boltszakaszos. Az apszis keresztboltozata alapításkori, a hajó hálóboltozata 1471-ben készült. A nyugati torony-boltmező barokk-kori. A templomhajó mérete (17,85 x 9,50 méter) Tüskeváréhoz áll legközelebb (17,5 x 9,0 méter), az átalakításból ismert alaprajz viszont Nosztre templomára emlékeztet: a középkori boltvállak vonalában mély oldalkápolnák nyílnak. Sajnos a működő templom értékes barokk berendezései miatt a kápolnák kutatására itt sincs lehetőség. Csupán feltételezések alapján a kápolnák falai az egykori középkori pillérek, és itt is átközlekedővel összekapcsolt terek voltak. A feltételezést indokolja, hogy a barokk kápolnasor ritmusa pontosan alkalmazkodik a középkori boltozat osztásához: tehát a kápolnák harántfalai helyén tekintélyes középkori falak – támasztópillérek – lehettek. Ellenkező esetben a nagy fesztávú hálóboltozat oldalirányú megtámasztása, ezáltal állékonysága nem lett volna biztosított.

A hajó boltozata a jelenlegi formájában késő-gótikus. Jellegzetessége, hogy a – szabályos – hálóboltozat középső, négyzetes mezőiben keresztirányú, íves (térgörbe) vonalú bordákat alkalmazott a mester. A boltozat készítőjét nem ismerjük. Csak feltételezhető, hogy Nyugat-Magyarországon több helyen is Hans Puchspaum műhelye dolgozott. Ő 1439-től a bécsi dóm-műhely vezetője volt, a Szent István dóm hajójának boltozata 1440 körül készült el. A szentély tagozatai (lábazatok, konzolok) az épületet szorosan kapcsolják a Nagy Lajos-kori emlékcsoport körébe. A falpilléreken szerepel a felmagasított, hornyolt, hengeres lábazati tagozat. Az Ádám Iván felméréseiből ismert mérműves ablakok a hajó átboltozásának a korából származnak. Összetett rajzolatuk a már említett bécsi dóm-műhelyhez inkább köthető, mint a 15. század végén leegyszerűsödött késő-gótikus magyar pálos formakincshez.

Forrás:

Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon