A pálos rend építészeti emlékei

Remete Szent Pál ünnepe

Remete Szent Antal és Remete Szent Pál

Remete szent Pál ünnepe

2021. január 15.

Remete Szent Pál, Thébai Szent Pál vagy Anakhoréta Szent Pál (ógörögül: Παῦλος ὁ Θηβαῖος Paulosz ho Thébaiosz, latinul: Paulus Eremita), (227/228 – 341. január 15.) az első ismert nevű keresztény remete, a sivatagi atyák egyike. Remete Szent Pál volt a pálos rend névadója, akit a pálosok szellemi ősként, példaképeként tisztelnek. Ünnepét a rend tagjai január 15-én tartják.

Remete szent Pál ünnepe

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: GALUSKA TÜNDE

Remete Szent Pál, Thébai Szent Pál vagy Anakhoréta Szent Pál (ógörögül: Παῦλος ὁ Θηβαῖος Paulosz ho Thébaiosz, latinul: Paulus Eremita), (227/228 – 341. január 15.) az első ismert nevű keresztény remete, a sivatagi atyák egyike. Remete Szent Pál volt a pálos rend névadója, akit a pálosok szellemi ősként, példaképeként tisztelnek. Ünnepét a rend tagjai január 15-én tartják.[1]

agoid6612-594

Pál, az első remete, Jeromosnak, életrajzírójának ta­núsága szerint, Decius tomboló keresztényüldözése­kor vonult a pusztába, és ott egy barlangban hatvan esztendőn keresztül maradt teljes ismeretlenségben. Ez a Decius az a Gallienus lehetett, akinek kettős neve volt, s aki 266-ban kezdett uralkodni. Szent Pál tehát a pusztába menekült, látva, hogy a császár mennyiféle kínzással sújtja a keresztényeket. Elfogtak ekkoriban két keresztény ifjút is, egyiküket tetőtől talpig beken­ték mézzel és kitették a tűző napra, hogy csípéseikkel a legyek és fullánkjaikkal a lódarazsak halálra gyötör­jék. A másikat egy kies helyen, puha ágyra fektették; lágy szellő lengedezett, patakzúgás hallatszott, madár­csicsergés és virágillat vette körül.

Színes virágokkal átszőtt zsinegekkel azonban úgy megkötözték, hogy sem kezével, sem lábával nem tu­dott magán segíteni. Egy gyönyörű, fiatal és szemér­metlen leányt adtak melléje, aki szemérmetlenül ki­kezdett az Isten iránti szerelemtől eltelt ifjúval. Az ifjú pedig, midőn érezte, hogy akarata ellenére felgerjed a teste, nem lévén fegyvere, amivel magát megvédje, leharapta a nyelvét és a szemérmetlen fehérnép arcába köpte; így fájdalma elűzte a kísértést, és kiérdemelte a dicséretes győzelmet.

Ezeknek az ifjaknak és másoknak a büntetésétől megrettenve vonult Szent Pál a pusztába. Ebben az időben történt, hogy Antal úgy vélte, a szerzetesek között ő az első remete. Álmában azonban megtudta, hogy él a pusztában egy nála sokkal kiválóbb remete is. Elindult, hogy megkeresse. Az erdőben találkozott egy hippokentaurral, ember és ló keverékével, aki egy jobb kéz felé tartó utat mutatott neki. Ezután egy má­sik, datolyát vivő állattal is találkozott, felül emberhez, alul pedig kecskéhez volt hasonlatos. Antal az Istenre esküdve kérte az állatot, hogy mondja meg, kiféle, mi­féle. A lény azt felelte, hogy ő egy szatír, a pogányok tévhite szerint az erdők királya. Végül Antal egy far­kassal találkozott, aki elvezette Szent Pál cellájához. Pál, aki már előre tudta Antal érkeztét, bereteszelte az ajtót. Antal kérlelte, hogy nyissa ki; bizonygatta, hogy in­kább kész ott helyben meghalni, mintsem hogy távoz­zék. Ezzel meggyőzte Pált, kitárta az ajtót, és rögtön megölelték egymást. Antal elcsodálkozott, hogy ami­kor eljött az étkezés ideje, egy holló két rész kenyeret hozott nekik. Pál azt válaszolta, hogy Isten minden­nap így látja el őt, és most vendége miatt kétszerezte meg az adagot. Jámbor vita támadt köztük, vajon ki méltóbb megtörni a kenyeret. Pál a vendégnek, An­tal az idősebbnek ajánlotta föl a kenyérszegést. Végül mindketten megfogták és két egyenlő részre osztották.

Antal hazatérőben már közel járt saját cellájához, amikor észrevette, hogy Pál lelkét angyalok viszik. Gyorsan visszatért: imádkozó testtartásban, térdre borulva lelte Pált, úgyhogy azt hitte, él. Mikor rájött, hogy már meghalt, így szólt: „Ó, te áldott lélek, ha­lálodban is megmutatod, amit egész életedben tettél.” Nem volt nála semmi, hogy megáshassa Pál sírját, de íme, ott termett két oroszlán, ástak egy gödröt, és mi­után Antal eltemette Pált, visszatértek az erdőbe. An­tal pedig magához vette Pálnak pálmalevelekből font tunikáját, és ünnepi alkalmakkor azt öltötte magára.[2]

A Pálos Rend címerében a pálma ruhát és táplálé­kot nyújtott Szent Pálnak; a holló mindennap fél cipót hozott; a két oroszlán pedig a sírt ásta meg (és mint királyi állatok, jelenlétükkel jelzik Szent Pál nagysá­gát).[3]

Remete Szent Pál a pálosok számára a hit példa­képe. Amikor Pál a Thébai sivatagba menekült, több évnyi magányában hivatását fedezte ott fel, munkával és imádkozással töltötte idejét. A rendtörténet sze­rint 1250 körül magányt választó pilisi remeték is, hasonlóan Remete Szent Pálhoz, a világtól elvonuló életformát választottak, hogy legközelebb kerüljenek Istenhez. Éppen ezért a remetéket összegyűjtő Boldog Özséb rendjét Remete Szent Pál oltalma alá helyezte, hiszen első remeteként ő volt ennek az életformának az elindítója és kezdeményezője.[4]

 

Kép: Mattia Preti: St. Paul the Hermit
(Remete Szent Pál, készült 1656-1660 körül) Olajfestmény, 233.7 x 181.0 cm Art Gallery of Ontario, Toronto, Ontario, Canada

[1]Diós István: A szentek élete. A Szent István Társulatnál megjelent két kötet elektro­nikus változata. https://archiv.katolikus.hu/szentek/0115.html

[2]Jacobus de Voragine: Legenda Aurea Budapest: Neu­mann Kht., 2004 (Fordította: Sarbak Gábor)

[3] palosrend.hu

[4]Diós István: A szentek élete

error: Content is protected !!