Gyöngyösi Gergely pálos szerzetes, a rend generálisa, a pálosok rendtörténetének írója Vitae fratrum heremitarum ordinis fratrum Sancti Pauli primi heremitae (Az Első Remete Szent Pál rendjén levő testvérek életrajza) címmel latinul írta meg a pálosok történetét. Ebben a rend vezetői szerinti csoportosításban adja elő a rend történetét a 13. századi kezdetektől egészen a 16. század harmincas évekig. A kiterjedt anyag-összeállításában Gyöngyösi felhasználta elődei Budaszentlőrincen akkor még fellelhető anyaggyűjtését is, de a megkezdett munkát nem sikerült befejeznie. Gyöngyösi az 1496-os évig jutott az események rendezett írásba foglalásával, az ez után következő részeket már utódai szerkesztették egybe, közülük csak Hadnagy Bálintot ismerjük név szerint. Az irodalmi szempontból is igényesen megfogalmazott előszót Gyöngyösi írta. A Vitae fratrum elsőrangú forrás a pálosok középkori történetére vonatkozóan. A mű egészéből nemcsak a régi pálos élet mindennapjait lehet hitelesen megragadni, hanem a pálosok és az uralkodók viszonyára is következtetni lehet…

Gyöngyösi Gergely 

A szerző, aki a rend főnöke is volt, a budaszentlőrinci főkolostorban élt, és ifjúkora Mátyás király uralkodásának idejére esett. Aligha véletlen, hogy a nagy király, aki becsülte „az ő pálosait”, gyakran felbukkan a krónikában egy-egy anekdota erejéig. Ezek hitelességét eldönteni nehéz, ám az a tény, hogy a krónikaíró az uralkodó kortársa volt, és talán személyesen is ismerhette Mátyást, valószínűsíti, hogy a feljegyzések nem légből kapottak.  Az egyik anekdota szerint az uralkodó gyakran felkereste a kolostort, hogy ott I. Gergely rendfőnökkel kibeszélgesse magát. Gyöngyösi arra is utal, hogy Mátyás és Gergely atya néha bizony „lementek a borospincébe, hogy ott vigasztalódjanak”. Tudni kell, hogy a pálosok híres szőlészek-borászok is voltak, és az uralkodó nyilván nem véletlenül kedvelte a szentlőrinci nedűket.

Egy alkalommal Mátyás késő este kopogott a rendház kapuján, ám a kapuőr nem engedte be. Az eset kitudódott, a strázsát Gergely atya jól leteremtette, Mátyás viszont megjutalmazta, mondván: „Bárcsak mindenki ilyen engedelmességgel szolgálna engem!” Másik alkalommal az uralkodó elrejtőzött a templom karzatán. Látni akarta, hogyan ostorozzák meg egymást a szerzetesek. Amikor ez megtörtént, Mátyás – előlépve rejtekéből – így szólt: „Nem igazság, hogy a vikáriust nem ostorozták meg!” Ám közölték vele, hogy az elöljáró kiadós ostorozása mindig utoljára szokott maradni. Mátyás ezt is végignézte, s ekkor határozta el, hogy a fehéregyházai templomot átadja a szentéletű pálosoknak. Csakhogy a templom korábbi plébánosa ettől úgy felbőszült, hogy – nem éppen paphoz méltó cselekedet – „egy vénasszonnyal az új perjelt és szerzeteseit meg akarta mérgeztetni”. Szerencsére az eset kitudódott, a tragédia elmaradt. 

Hunyadi Mátyás: fametszet Thuróczy János krónikájában (1488)(Forrás: erdelyinaplo.ro)

1480-ban aszály sújtotta az országot. Mátyás ekkor arra kérte a szentlőrinci szerzeteseket, hogy zsoltárokat énekelve és szent ereklyéiket magukkal hozva vonuljanak fel a budai Várba. És csoda történt: „felhők jelentek meg, és rögtön, mielőtt az atyák hazaértek volna, körös-körül bőséges eső áztatta a földet, mire a kiszáradt növények újraéledtek”. Egyszer Mátyás elé vezettek egy szökött szerzetest, akitől megkérdezte: „Milyen a remete testvérek élete?” Mire a züllött alak, általános derültségre ezt felelte: „Amiről felséged engem kérdez, Istennek kijáró hittel a legőszintébben válaszolom, hogy azok jó szerzetesek, nem tűrik meg a rosszat, következőképp engem sem tűrtek meg, ezért sokat ültem börtönben, de megszöktem!” 

Hogy az uralkodó szerette a pálosokat, mi sem bizonyítja jobban, mint Gyöngyösi azon feljegyzése, miszerint „Az Úr 1474-ik évében, amikor nagy sáskacsapatok nyomultak Magyarországra, és amikor én kétéves gyermek voltam, a kegyes Mátyás rendünknek adományozta a zsámbéki és a csúti kolostort.” Végül a krónikás lakonikus, ám sokat mondó feljegyzése: „Az Úr 1490-ik évében, virágvasárnap utáni kedden Mátyás király meghalt.” És a nagy mecénás halálával mintha a rend virágkora is tovatűnt volna. Gyöngyösi Gergely még megéri, hogy 1526-ban a törökök felégetik, és porig rombolják a szépséges Budaszentlőrincet.

Forrás: Gyöngyösi Gergely: I. Remete Szent Pál Remete Testvéreinek Élete (Árva Vince fordítása)

Borítókép: Benczúr Gyula: Mátyás fogadja a pápa követeit (Forrás: korkep.sk)