Pálosok hagyatéka 10. – A nagyvázsonyi pálos kolostor leletei

Az 1483-ban alapított s 1552-ben már elpusztított vázsonyi Szent Mihály-kolostor négy évszázadon keresztül volt kitéve a természet erőin kívül az emberek állandó pusztításának. Felrobbantott falainak legnagyobb mérvű elhordása a végvári harcok időszakában történt, amikor ezt a vázsonyi vár erősítése megkívánta. Így az építéstörténeti vizsgálatok szempontjából jelentős faragott kőanyag csaknem teljes egészében ma is a várfalakba beépítve található, kivéve azokat a darabokat, amelyeket az itteni ásatások során már az omladékban találtak meg a régészek…

A nagyvázsonyi Szent Mihály pálos kolostor napjainkban

A 18. század elején a vázsonyi uradalom földesura, Zichy Imre, és a kolostor jogutódjaként fellépő pápai pálosok között folyt ugyan levelezés az újratelepítésről, azonban erre nem került sor. Számunkra azért figyelemre méltó ez az adat, mert arra mutat, hogy a romok akkori állapota a mainál sokkal kedvezőbb lehetett. A 18—19. század fordulóján újból ,,kőbányászás” kezdődött a romok között, a falu házainak, barokk kori templomainak építése kapcsán.

Rómer Flóris erélyes fellépése szakította végét ennek az újabb pusztítási korszaknak. Éri István 1959-ben kutatta a romokat. Akkor az elbontott épületrészek maradványait föld fedte, és a rajta burjánzó növényzet, az erdő. A kolostorból az északi szárny, a templomból pedig a szentély és a hajó északi, illetve nyugati falának maradványai emelkedtek a terepszint fölé. Mivel nem volt bizonyos, hogy a többi fal maradványai megvannak-e a föld alatt, eredetileg csak a fennálló részekre szorítkozó állagmegóvást vették tervbe. Egyébként is úgy látszott, hogy a falak elbontói, majd a Kinizsi és Horváth Márk sírköveit felkutató kincskeresők és az 1920—1930-as években itt működő ,,amatőr régészek” mindenütt megbolygatták a rétegeket. Erről tanúskodott pl. Németh Gábor itteni plébánosnak a História Domusban található feljegyzése is.

A templom szentélyén kívül ő még a romoktól délre eső szántóföldön is kutatott, ahol Laczkó Dezső római épületmaradványokat sejtett. Feljegyezte még, hogy a területen mások is kutattak, kiásták pl. a kolostor faragott kőből falazott kútját. Annál sajnálatosabbnak látszott ez a sok bolygatás, mivel egy 1489. évi határjáró oklevélben (amelynek közzétételét ugyancsak Németh Gábornak köszönhetjük) a kolostor helyén korábban állott templomról s körülötte levő temetőről történik említés. E templom maradványainak felkutatása is fontosnak látszott volna, azonban sem ehhez, sem más részletek feltalálásához nem sok reményt fűztek.


Kódexveretek bronzlemezből hajlítva, préselve. Lakat és vaskulcs. (Forrás: Éri István: A nagyvázsonyi pálos kolostor)

A kolostor kútját az 1900-as évek elején ugyancsak 10—11 méter mélységig tisztították ki, a korabeli leletanyagot tartalmazó rétegig azonban Ériék sem jutottak el. Lejjebb, 14 méter körül, oly erősen tört fel a víz (magassága máról-holnapra a 4 métert is elérte), hogy megfelelő szivattyúzóberendezés híján a kutatást abba kellett hagyniuk. Kinizsi és Horváth Márk sírhelyeinek felkutatása sikerrel járt. (Csak a sírüregek téglafalazatának csekély maradványait találták meg, más lelet innen nem került elő.) Eközben meggyőződhettek arról, hogy Németh Gábor valóban alaposan átforgatta a szentélyt. A nyers talajig azonban nem ásott le mindenütt. Ennek köszönhető a már említett korábbi templom temetőjéhez tartozó néhány sír aránylag bolygatatlanul való előkerülése a keleti szentélyfal mentén. Itt 8, majd a hajó északi harmadában 2 sírt tártak fel. Mellékletek híján is bizonyosnak látszott e sírok koraisága. A 4. századi gyermeksírban, a koponya két oldala mellől előkerült csüngős fülbevalópár (hajkarikába fűzött, belül üres bronzgömb) megerősítette feltevésüket. A hajó elején feltárt sírok közül az egyikben a bal váll fölött nagyméretű, bronzhuzalból készült kapocspárt találtak, a többi sírban melléklet nem volt. Szórványosan, a kihányt földből viszont még egy hajkarika, egy 1282—1308 közötti időből származó bécsi dénár és egy, ugyancsak a 13-14. század fordulójára tehető, töredékes bronzkorpusz került elő.

A korai templom temetőjének felsorolt néhány lelete közül kétségtelenül a fülbevaló tarthat számot a nagyobb érdeklődésre. A korpusz és a pénzdarab alapján ez sem lehet korábbi a 13. század végénél, annál inkább, mert a csüngővel megegyező kivitelű pitykegombok 14. századinál korábbi sírokban nem fordulnak elő. Ez az ékszertípus, tudomásunk szerint, másutt még nem került elő. A felhasznált hajkarika semmiben sem tér el a 10-12. századi temetők közismerten leggyakoribb leleteitől, viszont a csüngős dísz alkalmazásával leginkább a 14. századi temetőkből ismert, nagyméretű, ráforrasztott gömbös hajkarikákkal tart rokonságot.

A kolostor és a templom területéről és környékéről szórványosan és csak igen mérsékelt számban kerültek elő kerámia-, ablaküveg-, faragott kő és tetőcserép-töredékek. Még a káptalanterem hajdani cserépkályhájának helye is leletszegény volt. Jelentősebb mennyiségben csak a konyhai tűzhely földjéből és környékéről, továbbá a szomszédos raktár északi falának külső oldala mellett levő szeméthalomból bontottak ki leleteket. A konyhában túlnyomórészt főzőedények töredékeit találták meg. Előkerült azonban itt néhány, kerek lappal lezárt hengeres testű, mázatlan kályhacsempe előlapja, ép és töredékes állapotban egyaránt. Kétféle minta látható rajtuk: előreszegezett lándzsával jobb felé vágtató, vértezetbe öltözött lovag, fonatdíszt ábrázoló keretelésben; illetve: kiterjesztett szárnyú pelikán, gótikus betűelemeket és fonatdíszt utánzó, tehát az előbbivel részben megegyező keretelésben. A csempék nyilván egy cserépkályhához tartoztak, s annak legdíszesebb alkotóelemei lehettek, hiszen kivitelük jó képességű — bár alighanem vidéki — fazekasmesterre utal. Előképeiket a 15. század közepén először a budai várban felállított lovagalakos kályhák csempéinek részbeni felhasználásával, de már Mátyás korában készült, az ún. angyali üdvözletes kályhához tartozó csempéken, jobban mondva azok külföldi anyagból ismert másolatain, párhuzamba állítható darabjain kereshetjük.

Feltűnő egyezést mutat egyik darabunkkal az egykori Figdor-gyűjtemény négyszögletes, zöldmázas, lovagot ábrázoló kályhacsempéje, nemcsak a vágtató ló alakjának egyezése, hanem a Mátyás-kori budai kályháról adaptált jelenet fonatdíszes körkompozícióba való szerkesztése révén is. Ez utóbbi jelenség— a szövegmaradvánnyal együtt bizonyítja, hogy a pelikános csempe is az angyali üdvözletes kályhák köréhez tartozhatott, bár ilyent Budáról egyelőre nem ismerünk. Mindkét mintájú csempe előfordul viszont svájci várak leletanyagában ugyancsak körkompozícióba szerkesztve, négyzetes keretelésbe foglaltan.

Használati tárgyak, szerszámok (Pálos kiállítás, Balatonszemes)

A konyhával szomszédos helyiség északi falán egy kisebb falifülke nyomai voltak kivehetők, amely alighanem egy lőrésszerű ablaknyílás kereteléséül is szolgálhatott. Közvetlenül a feltételezett ablak alatt, a fal külső síkjától kb. 4-5 méteres körzetben találták az említett, 30—50 cm vastagságú szemétréteget. Ebből igen sok edény-, valamint szürkére és pirosra égett tál alakú kályhaszemtöredék mellett harmincnál több pénzdarab, továbbá számos apró használati tárgy került elő. Elöljáróban éppen a többi lelet helyes datálása érdekében vegyük szemügyre az érmeket. A legkorábbi az 1489 és 1491 közötti időből, a legkésőbbi 1535-ből származik, a legtöbb darab (12) az 1520 és 1530 közötti évekből. Ez, a pénzekkel is jól meghatározott kb. fél századnyi időszak volt a kolostor fénykora, korábban nyilván az építkezés, az 1540-es évektől a törökök egyre közeledő előretörése hatott zavaróan. Miután a szeméthalom anyagát rétegenként szétválasztani nem lehetett, az itt előkerült tárgyak korát a 15. század végétől a 16. század első harmadáig terjedő időbe helyezhetjük.

Korpusz bronzból öntve

A leletek közül elsőnek az előbb tárgyalt csempékkel esetleg kapcsolatba hozható pártázatos kályhaoromdíszt, illetve sarokcsempét említjük. Anyaguk némileg elüt amazokétól, világosabb színű. Díszítésük még technikájában is más, egyszerűbb; mindezek ellenére elképzelhető, hogy egy kályhához tartoztak: 1. a lovagos és pelikános csempék valószínűleg elég szervetlenül voltak egy tál alakú kályhaszemekből rakott kályha felső részébe beépítve; a tál alakú szemek sarokdarabjai viszont hasonló, rozettás lapokkal voltak összeépítve. 2. Figyelembe kell vennünk, hogy a kolostori szabályok csak néhány helyiség fűtését engedélyezték, egy időben 2 —3 kályhánál több nem lehetett az épületben. Hozzátehetjük ehhez még azt is, hogy eddig feltárt kolostoraink leletanyagában csak a legegyszerűbb formákat találjuk meg. Az oromdísz lapjával megegyező mintájú töredékek (főleg szürke színűek) Vázsonyban a kolostortól délre eső épület helyén is előkerültek. Jele ez annak, hogy a környéken működő fazekas a szerzetesek, várnépek, kisnemesek és tehetősebb jobbágyok igényét, ízlését egyaránt kielégítő módon állította elő készítményeit.

Igen változatos az előkerült kódexveretek formája, kidolgozásának módja. Ép vagy csak kevéssé – sarokcsempe töredékes darabok mellett számos félkész, rontott példányt, bronzlemez – vagdalékot találtunk. Mindez azt mutatja, hogy az értékes kódexeinket készítő vázsonyi szerzetesek maguk végezték a kötéssel, veretek készítésével járó munkákat is. Alighanem a másolás, miniálás munkaeszközeként tarthatunk számon egy négy részre osztott bronzszelencét, illetve egy püspök- vagy barátfejes elefántcsont kanálkát. A kolostornál ugyancsak egy ilyen töredékes kanálnyél került elő, a Kinizsi várban azonban 1958-ban feltöltésrétegből származó darabokat találtak, amelyek csakis a kolostorból kerülhettek ide, annak 1552-ben történt kirablásakor.

Néhány szarvasagancsból faragott, hátlapján irdalt, előlapján jó érzékkel díszített csontlemez töredéke egy esetleges csontmegmunkáló műhely meglétére enged következtetni, bár félig megmunkált, vagy hulladék csontdarabokat nem találtak. A csontlemezek kis ládikák berakott díszítéséhez tartozhatnak. Az állatjelenetes kis töredék nagyobb kompozícióhoz kapcsolódhatott, feltétlen illusztráló jellegű. Egy formájában jelentéktelen kis agyaghenger, előlapján kezdetlegesen bekarcolt negatív IHR monogrammal, újabb munkaeszköz, pecsétlő lehetett. Aligha tévedünk, ha ezt a darabot azzal az agyagnegatívval hozzuk kapcsolatba, amely kegytárgyak készítésére alkalmas, s amelyet legnagyobb valószínűséggel ugyancsak a pálos kolostorból származtathatunk. Ez az újabb darab, hasonlóképpen az előzőhöz, a kolostor templomának búcsújáróhely volta mellett bizonyít, a pecsétlővel igazán csak tömegárut lehetett díszíteni.


Csontlemez-töredékek szarvasagancsból faragva 

Előkerült a leletek között egy kis ülő, valószínűleg címerpajzsot tartó oroszlán ólomból öntött figurája is; igen finom, arányos munka. Rendeltetését nehéz meghatározni, talán játékfigura vagy pecsétnyomó lehetett. A mindennapi élet használati tárgyai közül még csak az apró horgokat említjük meg, a közvetlen közelben terült el a pálosok nyomokban ma is kivehető halastava, nyilván itt halásztak velük.

A nagyvázsonyi Szent Mihály-kolostor a maga korában jelentősebb pálos rendházaink közé tartozott. Feltárt maradványai, az értékes leletek újabb támpontokat szolgáltatnak a kolostor művelődéstörténetünkben játszott szerepének értékeléséhez.

Forrás: Éri István: A nagyvázsonyi pálos kolostor leletei

Borítókép: Konyhai kerámia (Pálos kiállítás, Balatonszemes)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.