A tüskevári pálos kolostor leletei

A Somló vidékre 1310 körül érkeztek a pálos szerzetesek, mely eseményről a rendtörténet a következőképpen emlékezik meg: „A Mária Magdolnáról n. tornai, más néven nagyjenői vagy tüskevári kolostort Nagyjenő és Torna közt a Somló-hegy délnyugati részén s a Torna folyó partján húzódó regényes alakulatú völgyben tornai nemesek alapították 1310-ben. Majd Miklós győri püspök gazdag adományaival (szőlők, szántóföldek, barmok stb.) biztosította a pálosok megélhetését, akik kicsiny templomuk mellett egy ideig még nagy szegénységben éltek.” A pálosok egészen 1786-ig maradtak, a Torna patak partján, az úgynevezett Barát réten építették fel gótikus kolostorukat. A hajó boltozata nyomott csúcsív, az épület homokkő és lávaszerű kőanyag volt. A nagy gondossággal és szakértelemmel faragott épület darabok, a mai napig megtalálhatóak a tüskevári Helytörténeti Múzeumban. Földműveléssel, szőlőtermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkoztak. Az ehhez szükséges területeket II. Győri püspök, Garai Miklós és Tornay nemes urak adományozták.

Az egész győri egyházmegye szívén viselte a pálosok sorsát, folyamatosan adományoztak különböző helyeken földeket, réteket, szántókat. A szerteágazó birtokok rengetek munkát adtak a szerzeteseknek, már határjelekre lett szükség a birtokok miatt. A korabeli feljegyzések tanúsága szerint még Mátyás király is foglalkozott az ügyeikkel. Folyamatos birtokperekről a “Mi Falunk Tüskevár” című könyvben is olvashatunk. 1514-ik évben a pórlázadás hullámai Somló vidékét is csapkodták, miért a tüskevári pálosok Zalában fekvő örményesi kolostorukba menekültek. Ezen időtől fogva és különösen II. Soliman tatár csordái pusztításainak következtében a kolostor és templom pusztulásnak indult, és a zárda jószágába hatalmaskodók helyezkedtek el. A romok azonban még a 17. század második felében is tekintélyesek lehettek. Az épületek közel 200 évig feküdtek romban. A szerzet birtokait a 18. század elején foglalta vissza, 1717-ben már pálos szerzetesek működtek a vidéken. 1786-ban mikor feloszlatták Magyarországon a pálos rendet, a szerzetesek elhagyták a kolostort és az épület akkor kezdett romossá válni. Az épület darabjait felhasználták más építkezéseknél, a kolostort és templomot az utolsó kőig elhordták. Hogy mi maradt a pálosok egykori rendházából? Nem sok minden…

Mária a gyermek Jézussal

Állítólag Tüskevárról került a sümegi Darnay-gyűjteménybe. Onnan 1956-ban Kristóf Sándor és dr. Siló Ferenc
vásárolta meg, tőlük Magaziner Zoltán tulajdonába került. Ő ajándékozta 1958-ban a Szépművészeti Múzeumnak, ahonnan a Magyar Nemzeti Galériába jutott. A szobor égerfából készült, magassága 122 cm, 1450 körülről származik. 
   A szobor tüskevári származását sem hitelt érdemlő módon bizonyítani, sem biztosan cáfolni nem lehet. A múlt század végén került a Dunántúlon régészeti ásatásokat is folytató, műértő Darnay Kálmán tulajdonába. A családi hagyomány szerint a Madonnát ő találta a tüskevár-nagyjenői pálos kolostor romjai között. A 14. századi alapítású kolostor története igen zaklatott volt. A török időkben a szerzetesek elmenekültek, az épületek üresen álltak, romba dőltek. Csak 200 évvel később népesedett be ismét a kolostor, s kezdtek újra építkezni. A Madonna-szobrot nem lehet azonosítani a II. József 1783-as rendeletét követő, Tüskevárra vonatkozó rendfeloszlatási leltárban, igaz, hogy az az oltárokról részletes leírást nem tartalmaz. Elképzelhető, hogy a valamilyen módon megmaradt középkori szobor egy későbbi oltár része volt. A templom és kolostor felszerelési tárgyait ezt követően elárverezték, illetve kisebb plébániák között osztották szét. Lehet, hogy a Darnay család ilyen módon jutott a szoborhoz, így, ha a megtalálásra vonatkozó történet nem is, a tüskevári eredet mégis igaz lehet.
   A Madonna igen rossz állapotban került a Szépművészeti Múzeum tulajdonába. 1961-ben Németh Kálmán szakszerűtlenül restaurálta: az átfestésekkel együtt eredeti festését és az alapozás nagy részét is eltávolította. A szobor körvonala teljesen zárt, hatása kissé tömbszerü. Mária enyhén jobbra forduló fején koronájának abroncsa látható. Arca kerek, haja párhuzamos tincsekben hátrafésült. Fejkendője lágy redőkben omlik vállára. Nyitott köpenyét – mely alatt övvel összefogott, párhuzamosan redőzött ruhát visel – elöl jobbjával összetartja. A drapéria redőkbe törő szélei íves hajlásúak. Mária bal karján ül a meztelen, göndör hajú gyermek Jézus, aki kezében almát tart. A tüskevári Madonna stiláris párhuzamait, mintaképeit keresve a szakirodalom hagyományosan Kassai Jakab és Hans Multscher szobrait, a freisingi illetve a sterzingi Madonnát említi, nem szobrunk közvetlen előképeként, hanem azon stílusirány képviselőiként, melyhez e gyengébb kvalitású alkotás kapcsolódott. A szobor stiláris környezete azonban ennél pontosabban is meghatározható. Jól beilleszthető az 1450 körül, közelebbről meg nem határozható bajor-sváb műhelyekben, esetleg Augsburgban, vagy éppen Multscher körében készült Madonnák sorába. Ezek közül kettőt a Bayerisches Nationalmuseum őriz.

Mária a gyermek Jézussal

Állítólag a tüskevári pálos kolostor romjai közül került a sümegi Darnay-gyüjteménybe, majd onnan a keszthelyi Balatoni Múzeumba. 1941-ben csere útján jutott a Szépművészeti Múzeumba, ahonnan a Magyar Nemzeti Galériába került. Nyárfából készült, magassága 133,5 cm, és 1460-1470 körül készült.
   A Madonna nagyon rossz állapotban került a Szépművészeti Múzeum tulajdonába. Több előző, kisebb-nagyobb restaurátori beavatkozás után szakszerű konzerválása és elemző restaurálása a kiállítás előkészítése során, 1993-ban kezdődött meg a Magyar Nemzeti Galériában. Menráthné Hernády Szilvia és Laurentzy Mária restaurátorok feltárták a szobron található több későbbi festékréteget, egyes felületeken letisztították azokat, megmutatva ezzel az eredeti, középkori színezés nyomait. A szobor végleges konzerválása, teljes letisztítása és a szükséges kiegészítések elvégzése még hosszú időt vesz igénybe. Mária az apokaliptikus látomásból átvett, lefelé fordított holdsarlón áll. Teste enyhe S-vonalban hajlik. Kissé jobbra fordított fején koronájának abroncsa látható, göndör haja hosszú fonatokban vállára omlik. Mell alatt megkötött, bő ruháját a Jézust tartó bal karjával felemeli, így az tört vonalú redőket vet teste előtt. A felemelt ruha szokatlan módon – Mária lábánál látni engedi a vékonyabb anyagból készült, finomabban redőzött alsóruhát. A nyitott köpeny a vállról sima felülettel omlik alá, csak a behajlított jobb karon vet dúsabb redőket. Mária jobb oldalon tartja ölében a felé forduló, néző Jézuskát. A szobor középkori koloritjára a restaurálás során feltárt eredeti festéknyomok alapján lehet következtetni: Mária pompázatos, kék bélésű arany köpenyt, alatta aranyozott ruhát viselt. Épebben maradt meg a testfelületek színezése. A figura háta mélyen ki van vájva, feltehetően oltárszekrényben állhatott.
A
Mária-szobor története biztonsággal csak a sümegi Darnay-gyűjteményig követhető. A családi hagyomány szerint egy másik, 1450 körűire datált Madonnával együtt (X-9.) Darnay Kálmán találta a tüskevár-nagyjenői pálos kolostor romjai között. A két azonos eredetűnek tartott Madonna szobrot csak mintegy húsz év választja el egymástól, stiláris kapcsolatba azonban nem hozhatók : sem a helyi hagyomány folytatásáról, továbbfejlesztéséről nem beszélhetünk a későbbi szobor esetében, sem azonos művészeti központok felé való tájékozódásról.
   A
korábbi Madonna sváb-bajor tődésével szemben a későbbi szobor stiláris analógiáit az 1460-as évek salzburgi szobrászatában találjuk meg. A lágy S-vonalban hajló test, a hosszúkás, finom arc, a felemelt, jogart tartó jobb kéz mozdulata, Jézuska alakja, valamint a redőstílus a széleken mélyen aláfaragott, nagyívű, párhuzamos redőkben leomló, középen egymást ismétlő, szögletes vonalakba törő, a talapzaton lágyabb ívekkel visszahajló drapéria a szoborhoz igen hasonlóan jelenik meg pl. a kitzbüheli plébániatemplom főoltárának Madonnáján. 

A kolostorból még számos faragott kő, illetve berendezési tárgy maradt ránk. A nagy gondossággal és szakértelemmel faragott épület darabok, a mai napig megtalálhatóak a tüskevári Helytörténeti Múzeumban, a berendezési tárgyak pedig a környező települések templomaiba kerültek… Egy szépen faragott sekrestyeszekrény a szomszédos Somlóvásárhelyre került, a plébániatemplom sekrestyéjébe. A berendezési tárgyak felkereséséről szóló cikk viszont már egy másik történet…

Forrás:
Molnár Ernő: Egy régi magyar pálos-emlék
Molnár Ernő: A nagyjenő-tüskevári páloskolostor  
Poszler Györgyi : Gótikus táblaképfestészet és faszobrászat In.: Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

Kapcsolódó bejegyzések