Nagyboldogasszony templom, Pápa

Nagyboldogasszony-templom | Pápa

Veszprém megye

 

8500 Pápa, Fő út 12.
Telefonszám: 06-89/324-105

 

A templom rövid története

A pálosok 1638. júniusában érkeztek Pápa városába, és rögvest megkezdődött Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelt első templomuk megépítése, amelyet 1638. november 14-én már fel is szenteltek. 1739-ben Acsády Ádám veszprémi püspök jelentős adománnyal járult a költségekhez. Munkájukat hamar megkezdték, dolgoztak, tanítottak, hitüket terjesztették. A katolikusság határozottan terjedni kezdett. Hamar megkezdték saját oktatási intézményük megszervezését is, amelybe 1660-ban már száznál is több diák járt. A rendház hamarosan perjeli rangra emelkedett.

1761-ben Esterházy Ferenc támogatásával építették meg reprezentatív gimnáziumukat a templom bal oldalán. Ma gimnázium és szakközépiskola működik benne. A jobb oldalon álló rendházat 1716-ban Czuzy Zsigmond pálos szerzetes adományából bővítették kétszintesre, a későbbiek során átalakították, ma a Városháza intézményének ad otthont. A templom ovális alaprajzú, homlokzati tornyos, barokk stílusban készült. Belső méretei: 36 méter hosszú, 17 méter széles. A kupola magassága 19 méter, a toronyé pedig 25 méter. A templom ellipszis alaprajza, központos elrendezése és kupolával fedett belseje emlékeztet a győri nagyobb karmelita templomra, melynek építésében Acsády püspöknek szintén nagy szerepe volt. Feltehető, hogy Pápán is a győri építész, a karmelita Witwer Athanáz dolgozott. A templom gazdagon faragott és aranyozott belső berendezése elsőrangú, rokokó stílusú. A főoltáron a czestochowai „fekete Mária” kegykép másolata látható. Jobb oldali mellékoltárok; 1. remete Szt. Pál halála; felül, Szent Ágoston egyháztanító ábrázolása. 2. Szent József, felül, Nepomuki Szt. János. Baloldalon; elől, Rózsafüzér Királynője, felül, Keresztelő Szt. János. 2. Szent Anna oltára. Felül Szent Skolasztika ábrázolása. A festmények szerzőjét nem ismerjük.

A templomban találhatók még a következő festmények: Evangélium oltáron elől: feszület, olajkép, rokokó keretben. Kórus alatt Szent Borbála kép 1756-ból. Kórus alatt jobbról Nepomuki Szent János. Ez utóbbiak is rokokó keretben vannak. Nagyon szép az ugyan csak rokokó stílusban készült szószék. Gazdagon faragott 10-10 pad található a hajóban. Az első és hátsó padok domborművei remete Szent Pál életének egy-egy eseményét jelenítik meg. A szájhagyomány szerint a baloldali padsor 4 sarkán a királynő, jobboldali padsor 4 sarkán a király arcát mintázta meg a faragó mester, Tartirek Félix pálos szerzetes 1750 körül. A szentélyben található díszes zsolozsmázó padok, az orgona, a sekrestyeszekrény, bútorművességünk remekei. A jobboldali hátsó bejárati fülkében Azt. István, Imre és László oltára látható. Ugyan itt az un. „Szerecseny Krisztus” spanyol munka a XVII. századból. Valószínű, hogy a korábbi pálos templomból maradt meg. E templom eredetileg a pálosoké volt. II. József 1786-ban kiadott feloszlató rendelete távozásra kényszerítette őket. A pálosok emlékét őrzi a padok közti kriptazáró márványlapon, valamint a kóruson és a zsolozsmázó padokon található címerük (pálmafa, két oroszlán, holló, csőrében kenyérrel).

 

Forrás:
templom.hu
papa.veszpremiersekseg.hu 

A pálosok épített öröksége

Többet szeretnél tudni ezekről a kolostorokról, templomokról? Akkor nincs más dolgod, mint megvásárolni A pálosok épített öröksége című könyvet, ahol a lehető legrészletesebb leírást találod meg Budapest és környékének pálos épületeiről. Kattints a képre a megrendelésért!

Back to Top