Częstochowa

Jasna Góra legnagyobb kincse Szűz Mária csodatevő kegyképe. Ennek köszönhetően vált a hely igen rövid időn belül a legnagyobb zarándokhellyé, egy olyan országban, ahol akkoriban már számos zarándokhely létezett. A kép alapja egy 122 x 82 cm nagyságú fatábla. A festmény Szűz Máriát ábrázolja álló alakban, bal karján a gyermek Jézussal. Mária szembefordul a nézővel, arca komoly, tekintete a szemlélő szemébe mélyed. Az arc jobb oldalán két párhuzamos vágás látható, melyeket az orr vonalában egy harmadik keresztez. A nyakon néhány gyengébben látható vágás található. A Gyermek arca is felénk irányul, de tekintete nem állapodik meg a nézőn. Bal kezében az élet könyvét tartja, jobbját felemeli, ami a tanítás és az áldozatvállalás jelképe. Mária jobb keze mellén pihen. Sötétkék ruháját és palástját aranyozott Anjou-liliomok díszítik, homloka fölött pedig egy hatágú csillag látható, szüzességének jelképe. Palástjának kék színe a tisztaságra, a kis Jézus palástjának kárminvörös színe a szenvedésre utal. Mária és Jézus fejét arany glória övezi, erős kontrasztot alkotva sötétbarna színű arcukkal. A sötétbarna arca miatt nevezik Szűz Máriát „Fekete Madonnának.” A Szűzanya kép a „Hodegetria” típusú ikonok közé tartozik. Ez az elnevezés azt jelenti: „az, aki vezet”.

A hagyomány Szent Lukács evangélistát tartja a kép festőjének és úgy tartja, a Szent Család názáreti asztallapjára festették. Szent Lukácsnak több Mária képet is tulajdonít a hagyomány, mely szerint ezt a képet 320 körül Nagy Konstantin császár anyja. Szent Ilona vitte Jeruzsálemből Konstantinápolyba. Hat évszázaddal később Leo rutén herceg kérésére a császár nekiadta a kegyképet, melyet azután Ruténföldön nagy tisztelettel öveztek. Más verzió szerint a kép 988-ban a bizánci császár Anna lányával került Kijevbe, amikor Vlagyimir kijevi fejedelemmel házasságot kötött. Később innen vitték Lembergbe. majd Belz várába. Egy a kolostorban őrzött középkori kézirat, a ..Translatio tabulae” szerint 1382-ben Belz várában talált rá Opuliai László, Nagy Lajos ruténföldi hadjárata során, ahol máig több csodás esemény fűződött hozzá. Az ellenség felett aratott győzelmet a kép csodájának tartotta, ezért magával vitte, és Czestochowa fatemplomába helyezte el. Ismét más dokumentumok szerint 1384-ben került mai helyére, két évvel a kolostor megalapítása után.

Ezeket a középkori legendákat, iratokat azonban erős kritikával kell kezelni, mert ellentmondanak a kutatók által megállapított tényeknek. A szakértőknek a mai napig nem sikerült egyértelműen tisztázni a kép keletkezési helyét, korát, eredetiségét, egykori díszítéseit, mielőtt Jasna Górába érkezett volna. A XX. században kétszer is megvizsgálták a képet, ennek ellenére számos kérdés továbbra is rejtélyes és vitatott. Mielőtt erre rátérnénk, a kép történetének egy szomorú, de fontos eseményről kell megemlékezni. 1430 tavaszán, a nagyhéten egy cseh, morva és sziléziai huszitákból álló rablósereg támadta meg a kolostort. Miután öt barátot meggyilkoltak, s a többit elkergették, betörtek a Szűzanya kápolnájába, megfosztották díszeitől, s a kolostor többi kincsével együtt a kegyképet is kocsira rakták. De a legenda szerint nem tudták megmozdítani a kocsit, ezért mérgükben több kardvágást ejtettek a Madonna arcán, s úgy földhöz vágták a képet, hogy az három darabra tört. A restaurálásra a krakkói királyi udvarban került sor. Risinius Históriapulchra című 1523-ban írt legendás művéből ismerjük ennek körülményeit. A rutén udvari festők háromszor próbálkoztak a helyreállítással, de a vágásokra és horzsolásokra nem lehetett festeni, a felhordott festék rövid idő múlva újra és újra lepergett. A király a Habsburg udvarból hozatott cseh művészeket, akik az első két alkalommal szintén sikertelenek voltak, s csak a harmadik kísérletre sikerült helyreállítani a festményt.

A kép első részletes vizsgálata és restaurálása 1925-26-ban zajlott, Jan Rutkowski professzor vezetésével. Szerinte az 1430 évi támadás során megsérült képet sikerült restaurálni és átfesteni. Stílusa alapján a XII-XIV. századi olasz festészethez vezethető vissza, és az Anjouk nyomán került Jasna Gorába. E nézet egyik követője 1971 -ben a képet a Simone Martini itáliai művész műhelyéhez kapcsolja, amelyik a XIV. század első negyedében működött, és az Anjoukkal állt kapcsolatban. A második restaurálás 1948-1952 között történt, Rudolf Kozlowski professzor vezetésével. Szerinte a jelenlegi kép teljes egészében 1430 után készült. A festékréteg alatt egy másik, viasztechnikával készült kép töredékeit fedezték fel. Többen feltételezik, hogy az eredeti kép egy XIII. századi keleti ikon volt. Eszerint magyarázható lenne a restaurálásról szóló legenda. A középkori művészeknek az okozhatott nehézséget, hogy temperafestéket hordtak fel a viasszal, ún. enkausztikával készült képre. Mivel ez nem sikerült, a képről egy pontos másolatot készítettek, majd a viaszképet ledörzsölték. A kerettel megerősített fára a másolatot illesztették rá. Hogy emlékezzenek a szörnyű támadásra, a Szűzanya arcán vágásokat ejtettek, amit vörös festékkel töltöttek ki. Felmerül a kérdés, miért tettek ennyi erőfeszítést a restaurálás során arra, hogy megőrizzék az eredeti fát, amikor sokkal egyszerűbb lett volna egy új képet készíteni. Nem szabad elfelejteni, hogy a hagyomány szerint a kép ereklye. Szűz Mária názáreti életével van kapcsolatban. Ezért kivételes gondoskodás illette.

A szakértői vizsgálatok után is megmaradtak a kételyek, itáliai vagy bizánci eredetű a kép. XIII—XIV. századi az eredeti festmény, vagy 1430 után másolat készült a krakkói udvarban. Egy dolog bizonyosnak tűnik, akár bizánci, akár itáliai művészek alkotása a Madonna, az Anjou-liliomos palást valószínűsíti, hogy a magyar Anjouk, minden bizonnyal Nagy Lajos király, esetleg lánya Hedvig jóvoltából készült és került Lengyelországba. Ilyen liliomokat lehet látni az aacheni kápolnának és a máriacelli templomnak ajándékozott Madonna képeken is. A máriacelli kincstári kegykép és az aacheni képek bizonyítottan Nagy Lajos királyunk ajándékaként kerültek mai helyükre. Az aacheni magyar kápolnának küldött két képen a Madonna félalakos, jobbján tartja a gyermeket, bal kezével megtámasztja a lábát. A kép teljes hátterét Anjou liliomok díszítik. A képek a XIV. század második felében, az 1367-es ajándékozás előtt készültek, de a XVIII. századra olyan rossz állapotban voltak, hogy átfestették. A máriacelli kegykép viszont eredeti állapotában maradt ránk. Az aacheni képekhez nagyon hasonló ábrázolás 1364-ben. újabb kutatás szerint 1371-ben került a kegytemplomba. A festményt a kék háttérben arany színű Anjou liliom veretek díszítik. A képek kerete is figyelemre méltó, gyöngysor szegélyű, ezüst lemezekből alkotott sávban Magyarország és Nagy Lajos – köztük lengyel sasos – címerei láthatók. A képek alkotója stílussajátságai alapján a nápolyi Lippo Memmi vagy inkább a sienai Andrea Vanni lehetett.

Több kutató magyar származásúnak tartja e képeket. Dercsényi Dezső szerint készítője Sienában tanult magyar festő lehetett, a magyar eredet mellett szól az ötvösségi elemek túltengése. Cséfalvay Pál szerint az Anjou királyaink udvarában folyó magas színvonalú művészeti tevékenység feltételezi udvari műhely létezését, ahol a máriacelli, a két aacheni és a czestochowai (!) kegykép is készülhetett. Prokopp Mária a Nagy Lajos-kori magas szintű ötvösművészet és a Képes Krónika nemzetközi művészi kapcsolatai alapján szintén valószínűsíti, hogy a máriacelli képet Budán, a királyi műhelyben készítették, akár Andrea Vanni személyes közreműködésével, akár tanítványa révén az 1350-es években.