Szent Kereszt templom, Pilisszentkereszt

A Pilisszentkereszten ma már csak romjaiban látható pilisi ciszterci apátságot III. Béla királyunk alapította 1184-ben, folytatva édesapja, II. Géza király ciszterci kolostor alapításait. Az apátság területe királyi erdőbirtok, erdőispánság volt, bővizű forrással és patakkal, a ciszterciek kedvelt terepe. Az alapításkor e helyen nem volt falu, annak ellenére, hogy az ásatások során itt is kerültek elő falrészletek és díszesen faragott kövek. Ezek egy valamikori királyi szállás, vadászház emlékei lehettek, korábbi bencés apátság létére nincs komoly bizonyíték. A 2000 után meginduló régészeti kutatások eredményei is királyi udvarház előzményt valószínűsítenek. Pilisszentkereszt települést már a 13. században gyakran említették, a pilisi ciszterci apátság birtokaként. Az apátság kiváltságait és birtokait a tatárjárás után, 1254-ben, IV. Béla király megerősítette. A romokat a 18. századi birtokvita eredményeképp többen helytelenül a pálosok Szent Keresztről elnevezett anyakolostorával azonosították. Békefi Remig bizonyította be, hogy ezen a helyen valójában a ciszterciek pilisi apátsága állott, később mégis a pálosok birtoka lett…

1526. szeptember 7-én a törökök lerombolták a kolostort, egy felszentelt rendtag a lángok között lelte halálát. A többiek időben elmenekültek, ekkor a kolostor és a templom szinte teljesen elpusztult. A visszatért munkás testvérek, hat-tíz fő, a műhelyben tovább dolgoztak, pedig ekkor már az energiát adó vízimalom, és a kőcsőben vezetett vízvezetékrendszer is elpusztult. A kolostorban valószínűleg az 1541-ben bekövetkezett végleges török megszállásig éltek. Az apátság hét holdon fekvő romjai több évszázadon át állandó rablás célpontjai voltak. A törökök kiűzése után hazai alapítású pálos rend elsőként tért vissza a Pilisbe, s írásos dokumentumok hiányában a közeli Szent Kereszt-templom romjait vélte rendjük első központjának. 1686-ban már visszaigényeltek Pilisszentkereszt birtokát, amit ténylegesen csak 1719-ben kaptak meg, így a falu területe s annak egész határa a pesti pálosok birtoka lett. Amikor 1712-ben Habsburg III. Károly magyar király jogilag visszaállította a pilisi ciszterci apátságot, akkor a ciszterciek nem tudták birtokba venni Pilisszentkeresztet, mivel ott már a pálosok megkezdtek életük szervezését. A két rend közti vita hosszadalmas perhez vezetett, mely csak 1786-ban ért véget, amikor II. József a szerzetesrendeket eltörölte.

A pálosok nevéhez fűződik az egykori Pilis, mint falu újra benépesítése. A Pilisben Szentlászló, Szentkereszt es Szentlélek képezte a pálosok birtokát. 1740 előtt a pilisi pálos falvak közül csak Szentlászló volt lakott, amelyet felvidéki szlovákokkal népesítettek be, főként mészégető és fához, erdőhöz értő családokkal. Később csatlakozott hozzájuk néhány német és magyar család. A másik két falut is elsősorban a Felvidékről telepítették, de Szentkeresztre a könnyebb boldogulás reményében érkeztek a szomszédos, már a századelőtől benépesült Pilisszántóról is. Az első ismert térkép, amely Pilisszentkereszt és Pilisszántó vitatott határát ábrázolta, 1750-ből való, vagyis Szentkereszt 1740 és 1750 között létesült. Korábban molnárok, erdőőr és vadász, valamint az uradalmi hajdú laktak itt, valamennyien a rend alkalmazottai. A pilisi települések adófizetőinek 1747. évi névjegyzékén „Sub Monte Pilisiensi” alatt szerepel hat szlovák név. Az intenzív betelepítés következtében 1760-ban már 100, túlnyomó többségében szlovák család él Szentkereszten.

A lakosok sorsa a letelepülést követő években nagyon küzdelmes volt. A falu lakóinak száma növekvő tendenciát mutatott, majd 1782 táján, valószínűleg a rossz körülmények miatt sokan elköltöztek. Helyettük 1785-ben német telepeseket hoztak a pálosok. 1757-ben a pálosok, a falu földesurai a mai templom helyén kápolnát építettek. 1758-ban elkészült a település első pecsétje és 1762-ben elkezdődött a falu építése. Ugyanebben az évben megnyitották az anyakönyvet, ahová feljegyezték az elhunytak nevét, az újszülötteket 1767-től anyakönyvezik. A pálosok új nevet adtak a településnek: Sancta Crux, magyarul Szent-Kereszt, ezt jelképezi a pecsétben lévő kettős kereszt. A templomot 1765-ben kezdték el építeni a pálosok egy kápolna helyén. Egy év múlva, 1766-ban át is adták. A templomtorony csak 1803-ra készült el. 1767-ben a faluban már volt kocsma, mészárszék, voltak vízimalmok, mészégető kemencék. Az itt élők a pálosoknak munkával, ajándékokkal és pénzbeli adóval szolgáltak.

A templom műemlék jellegű. Egyhajós barokk stílusban épült a pálos atyák megbízásából. 1766-ban a budai pálos prior áldotta meg. Tornyát 1803-ban kapta. A főoltár a megfeszített Krisztussal 1774-ből, a két mellékoltár és a szószék az 1770-es évek végéről való. Mindhárom értékes, országos viszonylatban is figyelemre méltó. Kevés templom van, amelyben ilyen látványosan olvad egybe a barokk és a copfstílus. Szép a keresztelőkút is, mely szintén a 18. században készült. A szentély félköríves záródású, P. Kákonyi Asztrik falfestménye díszíti. 1995-ben történt a templombelső restaurálása. Ekkor a templom szentélyében két, az 1700-as évek végéről való szekkó festményt találtak. A szekkok két evangélistát, Jánost és Lukácsot ábrázolják. Az értékes szószék restaurálása 1997-ben megtörtént. A keresztút képei szintén P. Kákonyi Asztrik művei. A tardosi fehér márványból kifaragott szembemiséző oltárt és az ambót Németh Aurélia szobrászművész alkotta 1982-ben.

A közelmúlt kutatásai során az egyházmegyei dokumentumokból kiderült, hogy 1939-ben a templom berendezései között volt egy „Pálos-Madonna” festmény. A képet a világháborúban kimentették, de a háború után nem került vissza. A Pilisszentkereszti Pálos Madonna kegyképet sikerült felkutatni, és 2019. október 20-án Cserháti Ferenc püspök úr ünnepélyesen megáldotta és visszahelyezte a templomba, szentmise keretében. A „Fekete Madonna” kegykép ismét a régi fényében várja a híveket és a zarándokokat.

Forrás:
Dercsényi Dezső szerk.: Magyarország műemléki topográfiája V. Pest megye műemlékei
Prokopp Mária: Pilisszentkereszt temploma, 2019