Vállus

A Zala megyében levő pálos kolostorok közül a Szent Miklósról nevezett vallusi rendháznak a története a legkevésbé ismert, de éppen ebből az épületből maradt meg viszonylag a legtöbb. A kolostorrom Vállus község településétől DK-re 3 km-re a Szentmiklósi völgyben a Szent Miklós forrás felett található. A névadó Vállus község melyet 1121-ben említenek először a források a középkorban helyi nemesek birtoka volt. Valószínűleg közülük kerültek ki a kolostor alapítói, és feltételezhetően még a 13. században, vagy a 14. század elején. A vállusi kolostor első és egyetlen okleveles említése azonban csak 1429. aug. 11-i keltezésű.

A 2018-as ásatás

Mind az alapítás körülményei, mind az egész története ismeretlen, így az alapítás ideje is bizonytalan. A szakirodalom általában éppen az 1429-es említés miatt 15. századi alapítást feltételez. A romterületen tett megfigyelések eredményei azonban jóval korábbi, talán még 13. század eleji eredetre mutatnak. Problémát okoz, hogy a vállusi remeteség nem szerepel Pál püspök 1263-as összeírásában, és a későbbiekben sem említették a kolostort. Életét amennyiben már a 13. században létezett a környezetétől teljesen függetlenül élte. Pusztulásának körülményei sem ismertek, annyi bizonyos, hogy Gyöngyösi Gergely pálos rendfőnök 1520 körül tett látogatása során keletkezett leírás a kolostort már nem említi. Az erdei környezetben, a kéktúra útvonal mentén elhelyezkedő rom földdel fedett és sűrű növényzettel takart alapfalai „láthatatlanok” az arra járók számára. A kolostor egykori alaprajzát 1978-ban Guzsik Tamás csupán felszíni terepalakulatok alapján rajzolta meg.

A Vállus községtől délkeletre található Szentmiklóskút nevezetű pálos kolostor régészeti kutatása 2016 szeptember elején kezdődött meg. A helyi kezdeményezés eredményeképpen, továbbá a vállusi önkormányzat, magánszemélyek és a Bakonyerdő Zrt. támogatásának köszönhetően a Göcseji Múzeum és a Balatoni Múzeum közös összefogásával, pécsi régészhallgatók részvételével valósult meg a feltárás.

A 2016-ban meginduló tervásatás célja a kolostor alaprajzának tisztázása, alapítási idejének meghatározása volt. Az épületkomplexumot észak-déli irányban teljes szélességben átszelő és szerencsés helyen kijelölt kutatóárokban előkerült a kolostor keleti fala, a templom sokszögű szentélyzáródású, támpillérekkel megerősített szentélye és a sekrestyéből kivezető vízelvezető kővályú. A hosszanti kutatóárokra merőlegesen kijelölt árokban a kerengő kutatása során előkerült egy pálos szerzetes sírja is. A leletanyag és az eddig megismert alaprajz arra utal, hogy a kolostort a 14. század első felében építették és a 16. század elején pusztulhatott el. A régészeti kutatások távlati célja a romok konzerválása és láthatóvá tétele a nagyközönség számára. Az ásatásvezető régész Simmer Lívia volt. Bár a feltáró munka 2017-ben szünetelt, a néhány napos helyszíni műszeres vizsgálatok szép eredménnyel zárultak. A talajradaros felmérésen a keleti kolostorszárny helyiségei rajzolódtak ki, míg a fémkeresős vizsgálat során előkerült 13-14. századi pénzek korábbi alapítás lehetőségére hívták fel a figyelmet.

Egy 2018-as lelet a vállusi kolostor ásatásán

A 2018-as feltárás fő célja a szentélybelső feltárása, valamint a keleti kolostorszárny egyik helyiségének vizsgálata volt. A felső omladékos réteg eltávolítása után azzal szembesültek a régészek, hogy a szentély középső részét megbolygatták, ennek ellenére az oltár északi felét és az egykori, mészhabarcsos padlószint maradványait mégis sikerült azonosítani. Az északi falon előkerült egy küszöbkő és a hozzá tartozó, a templom belsejébe zuhant díszesen faragott ajtószárkő. A szentély közepére ásott rablógödörben szerencsés módon több faragott boltozati elem is megmenekült. Az omladékban három magzat vagy csecsemő csontjait azonosították, akiket a kolostor felhagyása után, az üdvözülés reményében temettek a megszentelt földbe. A szentély külső, déli falsíkjának lábazatát a templom mellett magasodó gyertyánfa gyökerei rejtették el a „kincskeresők” elől.

A keleti kolostorszárny helyiségének betöltéséből előkerült posztóplombák a szerzetesi viselethez nyújtanak értékes adalékot. A Göcseji Múzeum régészei a második ásatási évadot követően a falakat visszatemették, de reményeik szerint a jövő évben már megkezdődhet a templom konzerválása.

Forrás:
Cselenkó Borbála: Szerzetesrendek az Árpád-kori Zala megyében (Zalai Kismonográfiák 9., Zalaegerszeg, 2006)
gocsejimuzeum.hu
Fotók: gocsejimuzeum.hu

 




Nagyobb térkép