Ausztria
Ausztriában a XV. században vert gyökeret a rend. 1414-ben alapította az alsóausztriai Spiz városától északra Neidegh János báró a Boldogságos Szűzről nevezett rannai kolostort, melynek szerzetesei egyben a plébánia vezetését is magukra vállalták. Sopronkertesen Baumkircher katonatársa, Ulrich von Grafeneck alapított pálos kolostort.
Remete Szent Pál tisztelete nemcsak hazánkban, hanem Európa legtöbb országában is követőkre talált. Gyöngyösi Gergely, a rend első történetírója, kéziratos munkájában a mohácsi vészig terjedő időben hazánkban kb. száz kolostort említ. Ezzel egyezik Kürcz Antalnak megállapítása, aki az 1526-ig terjedő időben összesen 102 kolostorukat említi, amelyek közül hazánk területére 77, Erdélyre 7, Horvátországra 5, Tótországra 10, Dalmáciára pedig 3 esik. Orosz Ferenc pálos történetíró hazánk területén 170 kolostorról tesz említést. Eme megállapításához felhasználta a már előbb említett Gyöngyösi-féle kéziraton kívül Eggerernek 1663-ban megjelent Fragmen panis corvi, Benger Miklós Annalium ordinis S. Pauli (1743) és Chronotaxis Paulinorum című kéziratos müvét, az Acta Paulinorum kéziratos köteteit. Szentiványi Cathalogusát, Grieskirchner Ferdinánd Tabula Monasteriorumát, Streszka Mártonnak a rend XVIII. századi történetére vonatkozó kéziratos munkáját és Pázmány monostorokról szóló kimutatását, amelyet mint a rend apostoli vizitátora írt saját használatára, az 1629. évi nagyszombati zsinatra menet.
Pázmány számszerint 152 kolostort említ ugyan, de megjegyzi, hogy ezeken kívül biztos tudomása szerint még más helyeken is laktak pálosok. Orosznak összeállítása szerint a XIII. században alapított 19 pálos kolostor közül 14 esik hazánk területére. Szlavóniában 2, Dalmáciában, Isztriában és Jeruzsálemben szintén volt 1—1 kolostoruk. A XIV. században alapított 109 kolostoruk a következőkép oszlott meg. Hazánk területén 64, Erdélyben 3, Szlavóniában 8, Lengyelországban 2, Sziléziában 1, Németországban 16 és Portugáliában 15. A XV. században Orosz 49 újonnan alapított kolostort említ. Hazánk területén 15, Erdélyben 5, Rómában 2, Szlavóniában 4, Horvátországban 6, Dalmáciában 1, Isztriában 8, Lengyelországban 6, Ausztriában 2 kolostort. A XVI. században a kolostorok jórésze elpusztult. A mohácsi vész után beállt szomorú viszonyok ellenére azonban mégis öt új kolostor alapításáról van tudomásunk.
A XVII. században ismét 22 kolostor alapítását, illetőleg felújítását említi Orosz, amelyek a következőkép oszlanak meg: hazánkban 9, Rómában 1, Szlavóniában 1, Horvátországban 2, Lengyelországban 4, Litvániában, Orosz-, Morva-, Cseh- és Stájerországban 1—1. A XVIII. században állítása szerint újabb 13 kolostorral bővült a rend: hazánkban kettővel, Erdélyben hárommal, Lengyelországban néggyel, Oroszországban kettővel, Ausztriában és Stájerországban egyel-egyel. 1786-ban a rendet eltörölték. Gindl Gáspár a rend utolsó magyar tartományfőnöke kitartó szorgalommal jegyezte fel Elenchusában a pálosok rendházait, számszerint 77-et. Nyári Sándor szerint, a külföldieket is beleértve, összesen 381 rendházuk volt.
Ausztriában a XV. században vert gyökeret a rend. 1414-ben alapította az alsóausztriai Spiz városától északra Neidegh János báró a Boldogságos Szűzről nevezett rannai kolostort, melynek szerzetesei egyben a plébánia vezetését is magukra vállalták. A XVI. és XVII. században ez a kolostor is a protestánsok erőszakoskodásának volt a színhelye. Az alapító család egyik luteránussá lett tagja, Neidegh Roland pusztította el a szent helyet, amelyet Leipold Benedek bécsi perjel csak nehézségek árán tudott ismét helyrehozni. A kolostorban a XVIII. század folyamán a rend noviciátusát helyezték el. Az innen kikerülő ifjúság a III. Frigyes által 1456-ban alapított bécsújhelyi monostorban folytatta tanulmányait, amelyben filozófiai és 1643 óta több ízben teológiai stúdiumuk is működött. III. Frigyes gazdagon megajándékozta ezt a kolostort. 1481-ben Ursendorf várát tartozék-birtokaival, 1493-ban pedig Haspach várát adta nekik. Ez utóbbit később elvesztették. Remete Szent Pálnak szentelt templomát s kegytárgyakkal tele aggatott Mária-kápolnáját, melyet a czenstochowai fekete madonna képmása díszített, gyakran látogatták a császári ház tagjai ájtatosságuk elvégzése végett. Egyébként itt őrizték számos ereklyén kívül Alexandria püspökének, Alamizsnás Szent Jánosnak jobb karját. A pálosok a hitélet fejlesztése végett alapították itt a Szent Rózsafüzér (1652) és Krisztus öt szent sebének konfraternitását (1664). Ezek a vallásos egyesületek tették lehetővé a rend további terjedését.
1722-ben megvették Bécs külvárosában a hernalsi művészi kálváriát, amelyet a bécsi konfraternitás létesített (1709). 1722-ben kaptak házat Kollonics Zsigmond bécsi hercegérsektől és Kevenhüller Zsigmondtól, Bécs város parancsnokától. Az osztrák örökös tartományok közül elsőnek Morvaországban telepedett meg a rend. Lichtenstein Ferdinánd herceg családi birtokán Crumlov-ban (Krumlau) telepítette le őket az ágostonrendi kanonokok által elhagyott kolostorba 1653-ban. A pálosok 1660-ban foglalták el itt helyüket s minden tudásukkal szent hivatásuknak éltek. Hamarosan létrehozták a Szent Sebestyén, Szent Rókus és a Szent Rózsafüzér konfraternitást (1692), hogy a pestis veszedelme ellen imával védekezzenek („adversus plagas pestilentiales“). Az itt nyitott iskolájukban pedig a tudomány elemeit tanították a grammatikai osztályokig. Stájerországban Ulimában 1663-ban alapított nekik kolostort Zakmárdy János. Tulajdonképpen a várat alakították át kolostorrá. A Boldogságos Szűzről nevezett templomukat pedig 1688-ban építtette fel számukra. Mária-Troston 1708-ban telepedtek le. Ebben az évben bízta ugyanis rájuk heldenfeldi Canduzzi Gáspár a Gráz közelségében fekvő Puerberg váracskát a Mária-szoborral. A pálosok a vár helyére kolostort, 1714-ben pedig a Boldogságos Szűzről nevezett templomot építették. Majd a hitélet ápolása végett a vigasztaló Mária konfraternitását alapították itt (1734). Egyébként a szépen fejlődő rendházat 1723-ban a woborzisteivel együtt a nagykáptalan konventté nyilvánította. 1710-ben Inzaghy gróf alapította az utolsó stájerországi pálos kolostort, a kimpergit.
Forrás:
Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története I.