Szentjobb

A szentjobbi pálos monostorépület esetében a bencés rendtől átvett apátsági épület újjáalapításáról beszélhetünk. A középkorban a nagyváradi egyházmegyében, Bihar vármegyében, a mai Szentjobb község (románul Sániob, Bihar megye) belterületétől északra, a Berettyó jobb partja felett emelkedő teraszon bencés apátság létezett. Szentjobb település Nagyváradtól mintegy 40 kilométerre északkeletre, a Berettyó jobb partján fekszik. Nevét Szent István király (ur. 1000/1001-1038) kézereklyéjéről, a Szent Jobbról kapta. A szentjobbi pálos monostor elődjének, a bencés apátságnak az alapításáról, 12. századi történetéről, birtokairól legrészletesebben a pálosok Inventariumából értesülünk. A szentjobbi apátságot 1083-1093 között alapította Szent László király (ur. 1077-1095) Szűz Mária tiszteletére (királyi alapítás). Ez a monostor volt az őrzési helye hosszú ideig Szent István király jobbjának, a Szent Jobbnak.

A szentjobbi apátság története I. István (ur. 1000-1038) szentté avatásának (1083-as) eseményéhez köthető. 1083. augusztus 20-án I. László király és főemberei jelenlétében a székesfehérvári bazilikában felnyitották István király kősírját. A szent életű király hamvait tiszta gyolcsba szedték össze és ezüstládákban helyezték el, de nevezetes gyűrűjét, amellyel eltemették, nem találták meg. Csak később vált nyilvánvalóvá, hogy a Szent Jobb a gyűrűvel együtt már a régebben a sírbontás mellől eltiltott kincstartó klerikus, Mercurius (Merkúr, magyarosan Mérk) tulajdonába került, aki azt Berettyó melletti családi birtokán rejtette el. István király szarkofágba helyezett és mumifikálódott testét az országos zűrzavarok (pogányláza-dások) idején kiemelték és a székesfehérvári bazilika padlózata alá rejtették, ekkor választották le a Szent Jobbot is. A Szent Jobb ereklyeként a káptalani kincstárba került, őrzésével a gazdag bihari családból származó Mercurius volt megbízva. A szentjobbi apátság III. István királytól (1162-1172) származó oklevele szerint 1078-ban Catapan székesfehérvári prépost apja, Mercurius, aki később a szentjobbi monostor első főapátja lett, a Szent Jobbot ellopta, és saját családi monostorában, Biharban helyezte el. A lopásról mások is tudhattak, mert Hartvik regensburgi püspök (f1109?) Szent István legendájában (12. század eleje) azt írta, hogy a sír 1083-as felbontásakor László király Mercuriust eltiltotta a sír mellől, „nehogy a szent ereklyékből valamit elraboljon”. A sír felnyitásakor, a csontok számbavételekor kiderült a hiány, mert köztudott volt, hogy Szent Istvánt nevezetes gyűrűjével együtt temették el.

Amikor László király 1084. május 30-án Mercurius Berettyó menti birtokát meglátogatta, Mercurius, hogy lelkén könnyítsen és a király jóindulatát is elnyerje, egy csodába ágyazott történetet adott elő arról, miképp jutott a Szent Jobb birtokába. Ezt őrizte meg számunkra Hartvik regensburgi püspök (f1109?) Szent István legendája (12. század eleje) és Antonio Bonfini Mátyás király humanista történetírója (1427-1502) a Rerum Ungaricarum Decades (A magyarok történetének tizedei) című krónikájában (15. század vége). A történet szerint amikor László Mercuriust kitiltotta a sír mellől, az emiatt a kórusban szomorkodott. Ekkor egy fehér ruhába öltözött ifjú (újszövetségi párhuzamok – Mt 16,1-8 – alapján egy angyal) összecsavart szövetet nyújtott át neki, és így szólt: „Rád bízom ezt megőrzésre, és ha eljön az idő, felfedésre!” A szent szolgálat elvégeztével Merkúr az épület sarkában kibontotta a szövetet, és elsápadt, amikor „Isten emberének” a kezét megpillantotta, rajta a csodás művű gyűrűvel. Ezt követően egyedül őrizte a kincset földbe rejtve, amíg el nem jött a kinyilvánítás ideje. László király hitt, vagy legalábbis úgy tett, mintha hitt volna Mercurius vallomásának, megbocsátott neki. A Szent Jobb megtalásának napját (május 30.) emléknappá, a Szent Jobb tiszteletének napjává tette (ez ma Szent István ereklyéinek átvitele napja). Május 30-át a régi naptárakban piros betűvel írták. Ünnep azonban sose volt.

Szent László (III. István szentjobbi apátságnak adott oklevele alapján uralkodásának hetedik évében) 1084-ben ott, ahol a Szent Jobbot épen maradva, elrejtve megtalálta, annak további őrzésére fából monostort épített (fieri fecit monasterium ligneum). I. László alapítványa helyéül nem a völgyet, hanem a fölötte emelkedő halmok egyikét választotta ki, ahol gazdag kút-forrás tört fel, vizet nyújtva a monostor lakóinak és halastavának is. Az alapítólevél elpusztult, de III. István király (ur. 1162-1172) töredékesen megmaradt okleveléből tudjuk, hogy Szent László király a monostort gazdag javakkal adományozta meg. Nagybátyja, a később szentté avatott László megbízásából és annak halála után Álmos herceg (I. Géza király fia, élt 1070-1129 között) 1098-ban kőmonostort emelt, és a Szent Jobbot is ide helyezte. Ez a Berettyó folyó teraszának peremén állt, ezért olykor a Berettyóról nevezték el a monostort.

A 13. század első felében a gazdasági helyzetet figyelembe véve Pécsvárad, Garamszentbenedek, Somogyvár, Szekszárd, Kolozsmonostor és Zalavár mellett Szentjobb lehetett az egyik legnépesebb bencés monostor Magyarországon, mintegy 12-36 szerzetessel. 1241-ben a tatárok a monostort feldúlták, a szerzetesek pedig Szent Jobbal együtt Raguzába (ma Dubrovnik, Horvátország) menekültek. Egyes vélemény szerint a szentjobbi apát a tatárdúlás elmúltával, 1242-ben csak a két kart (alsót és felsőt egyben) hozta vissza Szentjobbra, a kézfej Raguzában maradt 1771-ig. Egyébként 1457-ben Bécsben, a Szent István protomártírról nevezett dómban leltároztak egy Szent Istvánnak tulajdonított karrészt. Lembergben (a mai Lvovban, Ukrajna) a ferencrendi székesegyházban is őriznek egy Szent Istvánnak tulajdonított karrészt (ezt még Nagy Lajos adományozta 1342-1382 között). Az apátság röviddel a tatárjárás után már helyre tudott állni, a Szent Jobb pedig ismét visszakerült a monostorba. 1471-ben, a Vitéz János vezette Mátyás-ellenes összeesküvést követően az apátság ismét királyi kegyurasággá vált. Majtényi után Váradi Péter (Imre fia kalotai főesperes, majd 1481-től kalocsai érsek) élvezte mint kommendátor (gubernátor) 1474-től 1484-ig, majd 1490-től 1501-ig a monostor javait. 1474. október 15-én IV. Szixtusz pápa adta neki a megerősítő levelet. Már mint királyi titkár vette kezelésbe az apátságot. 1475-re, az írásos emlékek alapján állítható, hogy Szentjobbon (talán a török veszély miatt) vár is létesült, amely egyben apátsági otthon is volt. A vár a Berettyó mocsarai közötti emelkedőn állt.

1486 táján a monostor épülete romokban hevert. Mátyás király 1486-ban Salonai Antal modrusi püspököt nevezte ki apáttá. Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója személyesen ismerte Antalt, akit nagy tudományú férfinak tartott és az ő okleveles közlései alapján írt a szentjobbi apátságról. Salonai Antal, belépve a bencés rendbe, apátként Mátyás király haláláig (1490-ig) élvezte a monostor javait. A nagy király halála után Salonai Antalnak távoznia kellett hivatalából, melyet korábbi birtokosa, Váradi vett vissza. Corvin János (élt 1473-1504, Mátyás király törvénytelen fia) 1490-ben Váradi Pétert kiengedte hosszas fogságából. Salonai Antal önként nem vált meg a szentjobbi apátságtól, ezért Váradi Péternek egyházi bírósághoz kellett fordulnia. Váradi az 1491-ben pápához intézett levelében azt írta, hogy Salonai Antal bencés szerzetesként viselkedik, a szentjobbi apátságot, melyet ő pápai tekintély alapján megkapott, elfoglalta, a javak élvezetéből kizárta, Gergely, András, Orbán és Antal (szerzetesek?) társaságában fosztogatja, károsítja az apátságot. Váradi a pápától biztosokat kért, hogy az ügyet megvizsgálják és visszaadják neki az apátságot. A kérelmet a bíborosi kollégium előtt felolvasták, és 1491. augusztus 1-jén Váradi javára döntöttek. Salonainak nem volt esélye, mert védelmezője, Mátyás már nem élt, így a pápai rendelet hatására az elhanyagolt állapotú apátságot át kellett adnia.

Gyöngyösi Gergely pálos rendtörténetíró szerint az 1493-as évben megszűnt a szentjobbi bencés apátság: „[1493-ban] szüntette meg VI. Sándor pápa és Ulászló király a szentjogi apátok rendjét”. A DAP közlése szerint a pálosok 1493-ban már meg is kapták a monostort: „VI. Sándor pápa Szentjobbon a bencés apátságot megszüntette és II. Ulászló, Magyarország királya a monostort a remetéknek adta”. Gyöngyösi tudósítását nem fogadhatjuk el igaznak, mert a történelmi események arra utalnak, hogy 1493-ban Szentjobb még az esztergomi érsek joghatósága alá tartozó bencés apátság volt. Ebben az évben az esztergomi érseki tartomány papjait zsinatra gyűjtötték egybe. Váradi Péter nem jelent meg, mert saját elmondása szerint Beatrix királyné Szakály Lőrinc kalocsai kanonokkal azt üzente neki, eléri azt, hogy ne kelljen megjelenjen az esztergomi zsinaton, de nem is figyelmeztették rá időben. Ha tudta volna, hogy el kell mennie a zsinatra, meghagyta volna az apátság valamelyik szerzetesének, hogy képviselje őt. Az esztergomi érseki helynökről azt hallotta, hogy az egyházi cenzúrák által akarja őt megbüntetni, és a királynő védelmét kérte ez ellen. A vikárius, úgy tűnik, nem váltotta be fenyegetését, Váradi tovább irányíthatta Szentjobbot. Utóbbi 1495-ben Kálmáncsehi Domokos váradi püspökhöz (hivatali ideje: 1495-1501) fordult segítségért, hogy a folyamatos fosztogatások ellen védje meg az apátságot, segítsen kormányzójának, Simon mesternek, adjon utasítást embereinek. Váradi 1497-ben bélteki Drágffy Bertalan erdélyi vajdát (ur. 1493-1498 között) kérte meg arra, ne engedje meg embereinek, hogy a szentjobbi apátság birtokait károsítsák.

A pálosok 1497 végén vagy 1498 elején foglalhatták el a bencés apátságot. Az 1498. június 2-án befejeződő országgyűlés tiltakozását fejezi ki a bencések eltávolítása miatt. Szent Benedek fiainak visszahelyezését, az új apát kinevezését és a hiteleshelyi jog visszaadását határozták. Csakhogy Váradi az apátságot pálosokkal kívánta betelepíteni (akiket egyébként is kedvelt), és ötletének megnyerte II. Ulászló királyt (ur. 1490-1516) is. Együtt kérelmet intéztek a pápához, a pálosok szentjobbi letelepedését kérve. Az apátságnak negyven éve amúgy sem volt apátja, a remetéktől pedig az erkölcsi tisztaság előmozdítása és a hitélet megújulása volt várható. VI. Sándor pápa (hivatali ideje: 1492-1503) a szentjobbi apátságot végül is a pálosoknak adta, míg Váradi tovább élvezhette a korábbi apátsági birtokok jövedelmeit. Ez volt a királyi beavatkozásnak köszönhetően a pálosok kezére került monostorok legkésőbbi darabja. A pápai oklevél 1498. augusztus 13-án kelt, és 1499. augusztus 1-jén történt meg a pálosok beiktatása. A pápa kívánsága ellenére Váradi Péter és II. Ulászló nem merte az országgyűlési rendekkel törvénybe iktatni a bencések eltávolítását.60 II. Ulászló 1498-ban visszaállította a monostor hiteleshelyi tevékenységét. Guzsik Tamás szerint a szentjobbi pálos monostor titulusa Szent István, illetve Szent Jobb volt. 1501-ben meghalt Váradi Péter, a pálosok pedig továbbra is háborítatlanul éltek Szentjobbon. 1510-ben Tolnai Máté pannonhalmi főapát megkísérelte a szentjobbi monostor visszaszerzését a bencés rend számára. Mint a rend elnöke a rendi vizitátorokkal együtt panaszt nyújtott be II. Gyula pápához (hivatali ideje: 1503-1513) a pálosok foglalása miatt. A pápa hiába küldött megbízottakat az ügy elrendezésére, a monostor a pálosok kezén maradt. A szentjobbi pálosok megvásárolták Petenyeházi Mátyástól Ónad nevű birtokát. A fizetett pénz kárba ment, mert a megnevezett birtokot Telegdi István tárnokmester Balázs deák, a pálosok piskolti tisztjének tiltakozása ellenére elfoglalta.

Gyöngyösi Gergely az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés okán tudósított a szentjobbi pálosokról: „1514-ben Magyarországon föllázadtak a keresztesek, s megszámlálhatatlan embert, nemest és falusit öltek meg. Városokat, falvakat, várakat és templomokat égettek föl, pusztítottak el. A szentjogi kolostorból egyik testvérünket elhurcolták és Várad közepén lefejezték. De Isten akaratából ugyanebben az évben a kereszteseket tekintetes és nagyságos János úr, erdélyi vajda [Szapolyai János, erdélyi vajda 1510-1526 között] és az ország nemesei legyőzték, lemészárolták és teljesen megsemmisítették. Ki akartak irtani és el akartak pusztítani minden főnemest, vezetőt és nemest az országban. Tisztelendő Tamás esztergomi érsek úr [Bakócz Tamás, esztergomi érsek 1491-1521 között, 1500-tól bíboros] és pápai követ, amikor visszatért Rómából, kihirdette és bemutatta a keresztesek bulláját. Bárcsak sohase ment volna Rómába, és azt a kegyet, sőt az ország lerombolását Magyarországra ne hozta volna.” Lehetséges, hogy a szerzetesi épületek megrongálódtak, de erre vonatkozó konkrét adataink nincsenek. Az 1514-es parasztfelkelés nyomán a szentjobbi apátsághoz tartozó 25 faluból már csak 5 marad meg a monostor birtokában.

Az 1522-es ecsegi oklevélből kitűnik, hogy Péter testvér, generális vikárius volt a szentjobbi pálos monostor perjele. A szentjobbi monostor birtokaira vonatkozólag 1523-ban Báthory András Luthánházay Demeter és Chure Gáspár vallomása alapján a pálosok ellen pert indított. Ekkor a monostor javait jelentette: Szentjobb mezőváros, birtokrészek: Penésztelken (Szabolcs vármegyében; ma Penészlek, község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyíregyházától mintegy 67 kilométer távolságra, a román határ mentén), Szentmiklóson, Tóttelken (település Bihar vármegye északi határrészén, Székelyhídtól északra, Érmihályfalva mellett; Tótfaluként is ismerték; a 16. században Mihályfalvába olvadt), és Marhatelken (Szabolcs vármegyében). 1525-ben a pálosok megvették Szentmiklós birtokot, falut. 1530-ban csak hét község birtokával rendelkeztek. Szentjobb, Szentmiklós, Csohaj, Csanálos, Sárszeg. Mind a monostor közelében voltak és összefüggő birtoktestet alkottak. Távolabb volt Piskolt és legmesszebb Ecseg, ahol a szentjobbi pálos monostornak részbirtoka volt. A jobbágytelkek száma elérte a 126-ot. Piskolton 82, Szentjobbon 15, Csohajon, Csaná-loson és Sárszegen együttesen csak 11 jobbágytelek feküdt. Utóbbiakban a monostorhoz közel eső és jó földeket azért nem osztották ki a jobbágyok közt, mert a szerzetesek házi gazdaságot folytattak rajta. 1531 előtt Tar András debreceni polgártól örökmisék fejében a szentjobbi pálosok Debrecenben, a város főterének keleti felén egy kőházat nyertek adományként. Ezt 1531-től Debrecen mezővárosa bérelte tőlük évi 20 forintért. A szerződés 1555-ig maradt érvényben.

A debreceniek 1556-ban már nem fizettek bért (az összeget a debreceni zarándokszálló szegényeinek fenntartására fordították), ebből gondolhatjuk, hogy addigra a szentjobbi monostor elnéptelenedett. Ugyanebben az évben a kolozsvári végzés kimondta az egyházi javak lefoglalását. Ekkor a mohácsi vészt (1526) követően az új hitre áttérő Telegdi Pál János Zsigmond parancsából fegyveresen megtámadta a pálos szerzeteseket. Ötöt megölt közülük, hárman pedig Lengyelországba, Czestochowába menekültek, a lengyel pálosok monostorába. Más álláspont szerint Telegdy Miklós tört rá a szerzetesekre és megölt közülük hetet. A pálosok elmenekülése Szentjobbról bizonyos, míg a templomot a protestánsok foglalták el. A szájhagyomány szerint a pálosoknak a menekülés előtt annyi idejük maradt, hogy a Szent Jobbot becsomagolják. A többi értéket, szentelvényeket, a Szent László által készített ereklyetartót a monostor pincéjében ásták el. 1556-ban a szentjobbi monostor elhagyott birtokait (Bunyitay szerint a szentjobbi remeték ecsegi részbirtokát Külső-Szolnok vármegyében, az Erdélyi Fejedelemség területén kívül) I. Ferdinánd király (ur. 15261564) Paulóczy Sebestyénnek és Taróczy Istvánnak adta, hogy védelmezzék és használják. Azt az utasítást kapták, hogy ha a szerzetesek visszatérnének, akkor a birtokokat adják nekik vissza. Az intézkedés 1557. január 19-én kelt, tehát a szerzetesek ekkor már nem voltak Szentjobbon.

A 16. században Szentjobbot mint bihari apátságot emlegették. 1562-ben Oláh Miklós esztergomi érsek (hivatali ideje: 1553-1568) a nagyszombati zsinatra meghívót küldött a bihari apátnak is. Nyilván a szentjobbi apátra gondolt, de ennek is a neve mellé azt kellett írnia, mint sok más esetben, hogy „távol van” vagy „nincs kinevezve”. Miután már többször is használták hadi célra, a szentjobbi monostort 1550 körül várrá alakították. Az okot a török elleni háború vagy a polgárháború jelentette (16-17. század). Mikó Árpád szerint a homályos adat, mely szerint Nyakazó Antal váradi kapitány (1557) építtette volna ezt a várat a 16. század közepén, alighanem téves.

1563-ban a szentjobbi vár Némethy Ferenc tulajdonában volt, aki 1565-ben halt meg. A Lengyelországba került pálosok a szepesi káptalan előtt tiltakozásukat fejezték ki Némethy Ferenc foglalása miatt. A szentjobbi vár egy ideig még Némethy gyermekeinek tulajdonában maradt. 1580-ban a leleszi konvent előtt Kristóf, a máriavölgyi perjel és a pálos rend felső-magyarországi vizitátora a török közelségének okán eladta a pusztává vált szentjobbi monostor debreceni kőházát a városnak 500 forintért, és elengedte az 1556-tól fennálló bérdíjat. Ebből az épületből később, 1725 körül a városi szenátus székháza vált. 1584-ben, Csáky Dénes halálakor a szentjobbi várat Csáky végházai között említik. Ezek, vagyis Körösszeg, Szentjobb, Adorján „elegh épülethlenek és zertelenül vadnak”.Csáky Dénes fiainak korai halála után a vár és a monostor birtokai a Kendyekhez kerültek. Kendy Ferenc kivégzését követően, tehát 1594 után Szentjobb vára Bocskai Istvánhoz (későbbi erdélyi fejedelemhez) került. 1595-ben rendelkezik róla. Az ezt megelőző évtizedben vagy Bocskai birtoklása idején a vár jelentősen kiépült, mert Bocskai 1598-1599-ben sok időt töltött itt és castellumként, arxként említette tartózkodási helyét. 1604-ben a szentjobbi várat Jakab János foglalta el, de Bocskai hamarosan visszavette tőle.

Forgách Zsigmond 1607-ben azt írta, hogy Bocskai Szentjobb várát Rhédey Ferencnek adta. Tudjuk, hogy Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem (ur. 1607-1608) 1607. május 7-én Bocskai magtalansága miatt Szentjobb várát birtokaival együtt Rhédey Ferencnek (Bocskai magyarországi generálisa és mezei főkapitány, Rhédey Ferenc erdélyi fejedelem apja) juttatta. 1607-ben a szentjobbi várhoz a következő birtokok tartoztak: Szentmiklós, Csohaj, Sárszeg, Véd (egykori település Bihar vármegye északkeleti részén Székelyhídtól északkeletre, ma puszta Albis – Bihar megye – határában délnyugatra) és Piskolt Bihar vármegyében, valamint birtokrészek Semjénben (település Bihar vármegye északi részén Székelyhídtól északra; Újsemjén, majd Érsemjén néven is ismerték; talán részei voltak Nagysemjén és Kissemjén), Kolonon, Penészleken Szatmár megyében. Rhédey alatt Szentjobb Várad után a legfontosabb környékbeli erőddé vált. Ő hozatta rendbe a monostor régi templomát is (protestáns templommá téve). Halála után ide temették el, reprezentatív síremléket, vörös márvány tumbát készítettek neki, és innen származik két zárkő is, az egyiken Rhédey Ferenc, a másikon felesége, Károlyi Kata címerével és az 1621 -es évszámmal. 1658-ban II. Rákóczi György fejedelem (ur. 1648-1660) Csanálost Serédy Istvánnak és nejének, Kamuthy Katalinnak adományozta.

1661-ben a török ostrom nélkül elfoglalta Szentjobb várát is és 1667-ben megerősítette. A pápai intézkedés, mely Szentjobbot pálos monostorrá tette, eltörölte benne az apáti méltóságot. Mégis 1673-ban Szentjobbot javadalmas címzetes apátsággá nyilvánították, 1691-től címzetes apáti címeket kezdtek adományozni (legjelesebb címzetes apátja talán Fraknói Vilmos történetíró – élt 1843-1924 között – volt). 1685-ben Caraffa tábornok háromnapi ostrommal bevette Szentjobbot, Várad elővárát. Ezt követően a kincstár kezelte a megmaradt apátsági birtokokat, Szentjobbot, Csohajt és Sárszeget (Vajnóthi Pál kincstári kezelő neve ismert e kapcsán). Összeírások voltak 1689. február 27-én, 1695. február 28-án és szeptember 8-án, II. Rákóczi Ferenc utasítására 1703. december 12-én. 1711-ben a várat az alispán, Komáromy György jelenlétében lerombolták. A szentjobbi címzetes apát, Winkler Mátyás szepesi kanonok fegyverjog címén az apátsági birtokokat magának a királytól megszerezte. Benkovics Ágoston nagyváradi püspök (hivatali ideje: 1692-1702) engedélyével az apátság szentmiklósi birtokát is megkapta. 1719 előtt építkezést is folytatott a vár területén. 1719. november 20-án Benedek, a sátoraljaújhelyi pálosok perjele a váradi káptalan előtt jelenti, hogy leégett a pálosok egykori háza Debrecenben. 1725 körül a szentjobbi pálosok vitát kezdeményeztek, azt állítva, hogy az 1531. évi szerződés értelmében az ő birtokuk a Debrecen város tanácsa által birtokolt ház. Benkovics utóda, Csáky Miklós (váradi püspök 1737-1747 között) 1736-ban a szentjobbi vár egyik sarkán belül templomépítésbe kezdett. Az épülethez a vár köveit és a Rhédey Ferenc készítette protestáns templom (vagyis a régi monostor) köveit is felhasználta. Csáky folytatta vagy talán bővítette Winkler épületeit. 1755 körül, mint szenttobbi apát, Dietrichstein Károly Hannibal birtokolta Szentjobbot, Csohajt és Sárszeget. Szentmiklóst a váradi püspökség, Bárándot és Péterszeget a váradi káptalan szerezte meg magának.

Mária Terézia a Szent Jobbot, a kézfejet annak 1771-es Raguzából Magyarországra való hozatala alkalmából selyemre lefestette. A festményt a császárnő személyesen 1771. október 10-én Somogyi Dániel pannonhalmi főapátnak ajándékozta. A főapát később, 1777-ben a legilletékesebbeknek, a szent-jobbiaknak juttatta megőrzés végett. A selyemre festett kezet aranyozott keretbe foglalták. A keret felső részén díszes, aranyozott keretbe foglalva a magyar korona hű mása van. A festmény teljes épségben és szépségben látható a Kisboldogasszony tiszteletére (1736 után) felszentelt szentjobbbi római katolikus plébániatemplom szentélyében, a főoltár bal oldalán, felakasztva a falra, a császárnő írásos ajánlásával és aláírásával. A Szent Jobbot a budapesti Szent István-bazilikában lévő Szent Jobb-kápolnában őrzik, már nincs rajta a szentjobbi apátság pecsétjén is szereplő gyűrű.

A szentjobbi monostor téglaköveinek egy részét a város építésére fordították, a 16. században tornyot emeltek a Berety-tyó partján. A többit 1745-ben a falu plébániatemplomába építették be. Bunyitay szerint a szentjobbi monostor templomának ikertornya volt az apátság királyi alapításából és a királyi monostorok építészeti szokásai alapján. A 19. század végén a szentjobbi plébániatemplomban még őrizték az apátság középkori, 15. századi, Mátyás korabeli harangját. Gót, minuszkulás felirata a következő: „o rexglorie veni cum pace” („ó, dicsőség király, jöjj békével”). A felirat alatt a harang négy oldalán négy kis medál állt a keresztre feszített Jézus és szentek képeivel, melyeket megrongáltak. A szentjobbi református egyház jegyzőkönyvében a következő bejegyzést tették a harangról: „Szép szavú harang. 1748-ban a Reformatusok tornyából vétetett el. azért, mert az azon találtatott Szentek, Krisztus képe és az inscriptio azt mutatták, hogy a Római Katholika Ekklézsiához tartozott. Bizonyosan, mert az egész Szentjobb reformálódván, a harangot tovább is megtartották. Próbálták ugyan róla lereszelni a nevezett képeket, de a materiának jó és kemény volta miatt rá nem mehettek. Igaz, hogy, amint mondják, kínáltak érte (a katholikusok) 300 Rénes [rajnai] forintokat, de ők (a reformátusok) el nem fogadták s törvény által kívánták vissza harangjokat… még sem nyerték meg, sőt a törvény a pénzt sem ítélte meg, és így se pénz, se harang.”

1771-ben két pálos szerzetes, Raffaics László és Kolarits Joachim a pálos monostort kereste, de csak Rhédey Ferenc síremlékét és a két címeres zárókövet találta meg a monostor helyén. A dombon, ahol a 19. század végén temető volt, nem kezdtek ásatásba, bár Henszlmann Imre 1887-ben ezt fontosnak vélte. Rómer Flóris, amikor Storno Ferenccel Szentjobbon járt, nem tartotta valószínűnek, hogy a középkori monostor a temetőben kiásható. Bunyitay Vince szerint egy ép téglát sem lehetett már ott találni. A két 17. századi címeres zárókövet 1878-ban (vagy akár előbb) a Biharvármegyei Múzeumnak ajándékozták. A vörös márvány síremléket 1808-ban (vagy korábban) Nagyváradra, a Rhédey család múzeumába szállították. 1903 áprilisában a Műemlékek Országos Bizottsága kiküldte másodépítészét, Sztehlo Ottót a Bihar vármegyei Szentjobbra, hogy vizsgálja meg az apátság hajdani várépületének ásatása során felszínre került maradványokat. A helyszínről visszatérve ezt a jelentést tette: „Az alapfalak egy négyszögben csak néhány méterrel 10-15 (sic!) kiemelkedő fennsík területén találtattak, melyik egyik sarkán az újabb kori templom áll, többi része pedig Fraknói püspök gazdasági udvarához tartozik. E 100 méter hosszú és 80 méter széles területen állt a 16. században egy díszesebb várépület, olaszos korai renaissance styllben. Az egyes napfényre került faragott kőrészletek, a nyírbátori hasonló stylű emlékek kezelésére emlékeztetnek. A várpalota a mellette folyó Berettyó vizéből táplált vízárokkal volt körülvéve. A feltárt alapfalak tisztán téglából készültek. A külső alapfalak vastagsága közel 200 cm, ezek alatt többnyire még egy terméskő falazatból készített talp fordult elő. Az alapfalak hosszuk irányában tölgyfából készült falkötőkkel voltak szilárdítva. A jelzett faragott köveken kívül még téglaburkolatul használt nyolcszögletes circa 14 centiméteres padlókövek is találtattak”. A jelentéshez mellékeltek egy túlságosan vázlatos rajzot, melyen az ásatás helyszínrajza és hét kőfaragvány látszik: a 14. századi eleji kapubéllel-fragmentumon kívül az összes többi reneszánsz töredék. Feltételezhetően a kövek Nagyváradra kerültek, a Bihar vármegyei és Nagyváradi Múzeumba. Két korábban felbukkant faragvány Szentjobbról a múzeumba került. Ez a két darab nem a Berettyó mocsarai közt fekvő várból került elő.

Az ásatások a vár négyszögén belül azt a sarkot célozták meg, ahol 18. századi épületek is álltak, úgyhogy a leletek vagy a visszafoglalást követően kerültek oda, vagy pedig eredeti helyükön lehullva kellett megtalálják őket. A kapubéllet töredéke a legkorábbi lelet, 14. század eleji, vagyis a bencés monostortól kellett származzon (a várat 1475-ben említették először). A padlótéglák is lehettek középkoriak. A három klasszikus tagolású nyíláskeret-töredék és a kannelúrázott lizénatörzs három építési periódust képviselhet. Az egyik építészeti periódus lehetett Rhédey idejében, azonban ez valószínűtlen, mert az akkori egyszerű kerettípusok nem voltak ennyire gazdagon profilozottak, a reprezentatív nyíláskeretek is más felépítésűek voltak. A másik építészeti periódus 1584-1598 között lehetett, Csáky Dénes idején a vár kiépületlen volt és Bocskai sokat időzött kíséretével együtt Szentjobbon. Bocskai és Kendy is építkezett más erdélyi birtokán. A nyíláskeretek a 16. század utolsó évtizedeiben is készülhettek. A nyíláskeretek megrendelőiként számba vehetők a pálosok is akár az 1514-es parasztfelkelés után (amikor a monostor épületei megrongálódhattak), akár azután, hogy szert tettek a bencés monostorra (1499 után). A keretkövek Jagellókoriak (1490-1526) is lehetnek. A „levéldíszes töredék”, a felül simán ívelő, alul hullámosan fodrozódó, visszakunkorodó végű levelekkel, amelyek a sudáran felszökkenő szárról ágaznak szét, kétfelé, leginkább a Jagelló-korra vallanak. Váradi Péter, a szentjobbi pálosok védnöke a királyi udvarban divatozó all’ antica (kora reneszánsz) stílusban maga is építkezett. Éppen ezért lehetséges, hogy az 1480-as évek végén romlott állapotban levő monostort vagy a monostorhoz tartozó leromlott várat az új stílus jegyében felújították. A faragványok Sztehlo Ottót szerint a nyírbátori református templom reneszánsz részleteivel mutattak rokonságot.

A monostor helyén széthordott téglafalak helye, téglatörmelékek voltak megfigyelhetők még 2016 elején is, azaz egy felismerhető kolostorhelyről beszélünk. Az alapfalak Szentjobb község temetőjének szélén, fűvel borított helyszínen, a föld alatt rejtőznek. Az apátság helyét a temetőben egy feltűnő halom jelöli. A halom tetején egy hatalmas kőkereszt áll. A Szent István király Jobbjáról nevezett szentjobbi apátság(B. M. V: de S. Dextera S. Stephani Regis Hungariae, seu de Szentjobb) reális apátja (1982-től) Tempfli József nyugalmazott nagyváradi megyéspüspök (1931-). 2016. júliusától kezdődtek ásatások a helyszínen…

Erődített, öles kőfalak, reneszánsz kályhacsempe- és kerámiatöredékek regélnek a múltról a Bihar megyei Szentjobbon, amelynek várában júliusban kezdődtek régészeti ásatások a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Bihar megyei Körösvidéki Múzeum szervezésében, hogy adatokat gyűjtsenek a szentjobbi apátság 18. századi kúriájának felújításához és a 16. századi reneszánsz vár romjainak feltárásához, helyreállításához. A középkori eredetű vár dél-nyugati bástyájába először 2004-ben kapott bele a markológép, amikor a római katolikus Caritas gyermekotthonának gazdasági épületeit kezdték építeni. A Lakatos Attila régész vezette feltárások már akkor arra engedtek következtetni, hogy a reneszánsz vár területén állhatott az a bencés kolostor és templom, amelyben Szent István király Jobbját őrizték a középkor folyamán, miután Marcurius apát, Árpád-házi I. István szentté avatását követően a Berettyó vidékén rejtette el a becses karereklyét. A Szent Jobb a magyar kereszténység egyik legjelentősebb központjává tette a települést: védelmére már Szent László király famonostort építtetett a Berettyó mentén, ezt bővítették és erődítették meg kőfalakkal a középkor folyamán, hogy egyes tudományos vélemények szerint a tatár betörésekig – amikor is Raguzába menekítették – más vélemények szerint azonban egész a 16. századig e falak oltalmazzák a kettéosztott karereklyét.

A római katolikus templom és a 18. századi romosodó kúria alkotta apátsági birtokon ismét kutatóárkok sorakoznak. Dél-nyugat felé a bástyafal záródását, dél-kelet felé a kúria alapozását vizsgálják a kutatók és lehetőség szerint azt a középkori réteget keresik, amely a monostor nyomait rejti. „Az egyik kutatóárokban Árpád-kori falmaradványokat találtunk, és az onnan előkerülő Árpád- és Anjou-kori kerámiatöredékek is egyre inkább azt igazolják, hogy a községben élő makacs hagyománnyal ellentétben, miszerint a középkori monostor a falu felett dombon állott, a korai bencés apátság is itt, a Berettyó szomszédságában épült fel” – vélekedik a feltárásokat irányító Lakatos Attila. A jelenlegi ásatások igazolják a kutatók korábbi feltételezéseit is, miszerint a 18. századi kúria a vár dél-keleti bástyáján, a falu katolikus temploma pedig az észak-nyugati védvonalon nyugszik. A dél-nyugati bástyafül feltöltése pedig ontja magából a 17. századi restaurálható kerámiát és a szebbnél-szebb lovas, oroszlános és egyéb virágdísszel ellátott polikróm, illetve zöld színű reneszánsz kályhacsempe töredéket.

Szentjobb a középkortól fogva a kommunizmus térhódításáig a régió legjelentősebb Szűz Mária zarándokhelyének számított. Ez ösztönözte Böcskei László püspököt arra, hogy a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kiemelt zarándokhelyévé tegye ismét a települést a szentjobbi apátsági kúria zarándok- és lelkigyakorlatos házzá, a várromok és a sánc régészeti parkká való átalakításával. Az idei ásatásokkal egy időben megkezdődött a község római katolikus templomában őrzött 18. századi Szűz Mária kegykép restaurálása is. A szentjobbi fekete Madonna a Kárpát-medence legjelentősebb Szűz Mária kegyképének, a brünni Szűzanyának a másolata. A falu templomát építtető Hanibal Dietriechstein salzburgi kanonok szentjobbi apátsága idején adományozta a festményt a korabeli szentjobbi Mária kegykápolna számára. Az egyházmegyében egyedinek számító kegykép teljes pompájában a Kisboldogasszony-napi búcsúünnepre kerül vissza újdonsült helyére, a római katolikus templombeli oltárra. Felújítását Florian Heredea, a Körösvidéki Múzeum restaurátora végzi.

Szentjobb az utóbbi években került föl a Mária Út szerteágazó térképére, mint Mária kegyhely és Szent István zarándokhely. Az Európai Unió támogatásával tervezett egyházmegyei programtól azt remélik, hogy ismét ezrek zarándokolnak majd Szentjobbra, hogy fejet hajtsanak a Szűzanya és a királyszent előtt.

Forrás:
Bélfenyéri Tamás: Pálos monostorok a mai Romániában
varad.org

Fotó:
Balla Tünde/varad.org