Szlovákia / Felvidék » Pálos központból tüdőszanatórium – Felsőelefánt

A felvidék egyik legimpozánsabb történelmi épülete a Szlovákiában található felsőelefánti Edelsheim-Gyulai-kastély, amelyben hatvan évig működött tüdő-szanatórium. Az épület hét éve üresen áll és egyhamar nem is lesz benne semmi. Tulajdonosa, a nyitra-zobori légúti- és tüdőbetegségeket gyógyító Szent Szórád Kórház nem használja, de el sem adhatja. Csak a fenntartásra évente több tízezer eurót költ.

A Felsőelefánthoz tartozó Szentjános-birtokon álló kastély története 1369-ben kezdődött, amikor Elefánty Mihály helyi földbirtokos megalapította a helyi pálos rendházat. Az elefánti pálosokat egyre több ajándékkal és adománnyal támogatták a Felvidék birtokos családjai. Az alapító földesúr fia, ifj. Mihály folytatta atyja adományozó kedvét, különböző helyeken földeket, malmokat és szőlőt adva a kolostornak. Mellé még mások is sorakoztak, így a kolostort a 14. század végén a Baracskai-Ugróczi fivérek, majd a ghymesi Forgáchok, a 15. században a ghymesi Forgáchok nagyszabású adományain kívül Dobozi Bánffi Endréné, Korosi Pálné, Molnár Tamás nyitrai polgár, Herbolti Liptai Bálint, Vicsápi Sándor, Praznolchi Péter, Elefánthy Benedek adományai erősítették. A pálosoktól nyert lelki kegyelmekért és vigaszokért a gyarló ember anyagi viszonzással akarta háláját kifejezni. Miként láttuk, a 14. és 15. században, de később is igen sokan gyarapították a kolostor vagyonát és birtokállományát.

A török hódítás előnyomulásával nagy veszélynek volt kitéve a kolostor. Kolostorukat egyre több ízben fenyegette portyázás közben a török s bár nem pusztította el, a 16. század végén mégis jónak látták, hogy elhagyják Felsőelefántot. Pedig a kolostor a század folyamán még éppen fekvése miatt a rendi kincsek rejtekhelye volt. Idehordták a budaszentlőrinci monostor kincseinek egy részét, amit nem vihettek már Lepoglavára.

Irodalmi kincseink közül például a Jordánszky-kódexet őrizték itt. Innen került Nagyszombatba, Jordánszky Elek püspök tulajdonába. Az atyák tehát a 16. század végéig kitartottak. Ekkor azután bérbeadták kolostorukat minden tartozékával együtt a tudós Mossóczy Zakariás váci püspöknek, aki ezért 114 forint bért küldött Máriavölgybe a vikáriusnak. Ide menekültek tehát az elefánti pálosok. Kolostoruk pedig belekerült a század hatalmaskodóinak birtokpolitikái, birtokharácsolási sodrába.

Hol a Forgáchok, hol a Tapolcsányiak, majd Illésházy és mások zálogosítják el birtokait és jövedelmeit az Apponyiaknak, a Vízkeletieknek és másoknak. A pálosok megismételt tiltakozása egyelőre természetesen eredménytelen maradt. Szenvedett kárukért a hithű katolikus felvidéki családok kisebb-nagyobb adományaikkal kárpótolták őket a békésebb századokban. Innen érthető, hogy a pálosok e kolostorának vagyoni helyzetében a reformáció és a török háborúk viharai nem okoztak oly nagy kárt, mint más délibb fekvésű rendházuknak. Oka ennek még az is, hogy a pálos remeték, mihelyt alkalom nyílt, rögtön visszatértek Felsőelefántra. A 17. században tudomásunk is van arról, hogy már ők védték meg kolostorukat a törökkel szemben, így 1663-ban, amikor nagyobb portyázó csapat vette körül a várszerűen megerősített kolostort, a vitéz vikárius, Nagy Miklós kicsiny fegyveres csapatával fölvette a küzdelmet. Az újabb meg újabb támadások miatt azonban a kolostor lakóinak száma erősen megcsökkent. Egy újabb ellenséges támadás alkalmával már csupán a vikárius és néhány szolga védte a kolostort. Nem is csoda, hogy ezúttal sikerült a török szándéka. Elfoglalta a kolostort, kirabolta, de a rejtekhelyéről előhurcolt vikáriust és embereit, nyilván hősiességükért, szabadon bocsátotta.  

A nagy felszabadító hadjárat után, amikor már Buda is felszabadult a török iga alól, a pálosok felsőelefánti kolostorukat újraépítették. Néhány békés esztendő elegendő volt ahhoz, hogy a hitélet és a gazdasági tevékenység újra a régi kerékvágásba zökkenjen. Csakhamar a szomszédos Zobor-hegyen letelepített kamalduliakkal meleg barátságba kerültek. Komoly szellemi érintkezés támadt itt a két rend között. Erre vall az a sok könyv, amely a pálosok elefánti könyvtárába a zobori kamalduliaktól származott át. Az elefánti kolostor ezekben az években ismét nagy jelentőségű őrhelye lett a pálosoknak. Népszerűségüket és megbecsülésüket biztosította az az áldozatos hősiesség, amellyel a török háborúk idején vállalták a pasztorálással és különösen a pestises betegek ápolásával járó küzdelmeket, veszélyeket. Személyes továbbképzésükről sem feledkeztek meg. Egy ideig itt volt az 1530-ban Sajóládról áthelyezett noviciátusuk. Majd a magasabb teológiai stúdiumok kerültek hosszabb-rövidebb ideig Elefántra. A kolostor jelentőségét bizonyítja az a körülmény is, hogy itt tartották az első magyar tartományi választókáptalanjukat 1701-ben. Ezen kívül még kétszer tartották itt a század folyamán káptalanjukat. (1717 és 1744.)

A kolostor épülete annyi viszontagság után a 18. század végén alakult ki a maga teljességében. 1774-ben már kétemeletesre húzták fel. Különösen azonban templomát alakították át nagy gonddal. Belsejét freskókkal díszítettek s a kiváló férfiak hamvait rejtő sírokat megújították. Ekkor építették a kórusra vezető erős tölgyfalépcsőt s a hétváltozatú orgonát is rendbe hozatták. A templom tornyát rézzel fedték, keresztjét pedig bearanyoztatták. Művészi szószéke és remekbe faragott márvány oltárai valóban méltóvá tették templomukat azután arra, hogy a pálosok pompás templomai között fény és gazdagság tekintetében rangsorban a harmadik helyet foglalja el. Kár, hogy a kolostor mellett épült Fájdalmas Szűzről nevezett kápolnát az idő vasfoga teljesen eltüntette. Erről nem is igen tudunk mást, mint azt, hogy létezett…

A monostor 1774-ig a pálosok egyik legfontosabb központja volt, ekkor II. József megszüntette a rendet. Az épületben egy ideig szeszfőzde működött, majd 1836-ban megvásárolta Gyulai Ferenc tábornok. Halála után fogadott fiára, Edelsheim-Gyulai Lipótra hagyta a kastélyt, aki barokk stílusban építtette át. Lipót báró volt Magyarország főhadparancsnoka, szolgálati kötelezettségei miatt soha nem élt az elefánti kastélyban, de fia, Lipót már itt telepedett le. A Magyar Gyermekvédő Liga elnökeként ő alakíttatta át árvaházzá a család vadászkastélyát. Fia, a sorrendben harmadik Edelsheim-Gyulai Lipót volt a kastély utolsó ura. Három lánya közül a legfiatalabb, Ilona, 1940-ben Horthy Miklós fiához, Istvánhoz ment feleségül.

Pálos kolostorból tüdőszanatórium

Az Edelsheim-Gyulai család 1948-ig tudhatta sajátjának a hatalmas kastélyt, utána államosították, és Ivan Stodola orvos, A Tuberkulózis Elleni Liga képviselője százhúsz ágyas tüdőszanatóriumot hozott létre az épületben. Kezdetben csak nőket gyógyítottak az elefánti intézetben, elsősorban a háború utáni népbetegségből, a tbc-ből, vagy ahogy akkor nevezték, szárazbetegségből. „Évente százezer lakosra háromszáz új megbetegedés jutott, ma 360 új eset jut az ország ötmilliós lakosságára. Akkoriban főleg a tiszta levegő, a napfény és a vitaminokban, kalciumban gazdag étrend gyógyító erejében bíztak, mert az 1942-ben az USA-ban feltalált tbc elleni gyógyszerekhez nehéz volt hozzájutni. Beteg viszont annyi volt, hogy 1960-ban új pavilont építettek a kastély mellé. Még a hetvenes években is több mint 200 férőhellyel működött a tüdőszanatórium, amelyet 2004-ben csatoltak hozzánk” – mondta Daniel Magula, a nyitrai Szent Szórád Kórház igazgatóhelyettese.

Mivel a tüdőbetegek száma a védőoltásoknak és a kötelező röntgenvizsgálatoknak köszönhetően a nyolcvanas évekre minimálisra csökkent, az elefánti kastélyban a Szent Szórád Kórház geriátriai és utógondozói intézetet rendezett be. Ez tíz évig működött, de 2009-ben a kórház vezetése úgy döntött, inkább a nyitrai intézetet bővítik új épületszárnnyal, és az elefánti kastélyt bezárják. Az indok az volt, hogy a hatalmas épület fenntartása nem gazdaságos, de most sem ússzák meg kiadás nélkül, mert évente mintegy 40 ezer euróba kerül a fenntartása. Mivel az épület műemlék, nem hagyhatják teljesen a sorsára, a tüdőkórház 2009 óta több mint félmillió eurót költött rá. Felesleges terhet jelent számára, de 2024-ig nem adhatja el, sőt, bérbe sem adhatja. Az állam eredeti szándéka ezzel a megkötéssel nyilván az volt, hogy ne kerülhessen végrehajtók vagy spekulánsok kezébe a műemlék épület, de most úgy látszik, csak a kastély pusztulását éri el vele.

Hogy az épület fenntartási költsége ne növekedjen, évek óta nem fűtik, a falakról itt-ott pereg a vakolat, megjelentek a penészfoltok, néhol a tető is beázott. Egyedül az egykori ebédlőtermet temperálják, ahol a mennyezeten Johann Bergl Szent János életének jeleneteit ábrázoló öt freskója látható. Az osztrák mestert 1774-ben a pálosok bízták meg a templom díszítésével, de a kastély átépítésekor Edelsheim-Gyulai báró vízszintesen kettéválasztatta a templomot és két hatalmas ebédlőt nyert. A freskók a felső reprezentációs termet díszítik, ebben elektromos fűtőtesttel szabályozzák a hőmérsékletet. Látogatókat azonban nem engednek be a kastélyba, így már nyolcadik éve senki nem csodálhatja meg a páratlan szépségű alkotásokat, és további hét évig nem is fogja. Akkor lesz eladható, vagy bérbe adható az épület, ha egyáltalán akad érdeklődő.

Még a kastélynál is szomorúbb sorsa jutott az Edelsheim-Gyulai család kriptája, amelyet a sorrendben második Lipót építtetett tábornok édesapja 1893-ban bekövetkezett halálakor a kastélyparkban. Az ország legnagyobb, kilenckamrás, klasszicista stílusú sírboltjában a család hét tagját helyezték örök nyugalomra, de épp az örök nyugalom nem adatott meg az elhunytaknak. Az ötvenes években az erdőben mulatozó részeg társaság betört a kriptába: lefeszegettek és elvittek néhány márványtáblát és rézfogantyút, amit tudtak, szétvertek, a koporsókból kiráncigált holttestekből pedig máglyát raktak és meggyújtották. Nemesemberek földi maradványainak meggyalázásáról lévén szó, ezt a vétséget akkoriban nem büntették szigorúan, mindössze annyi történt, hogy a helyi nemzeti bizottság befalaztatta a kilenc sírkamra ajtaját. Az élelmes látogatók számára azonban ez sem jelentett akadályt, egyszerűen kibontották a téglafalat, és elvitték a mozdítható márványlapokat. A tégla is jó árucikk volt, mert minden darabba elefántmintát égettek. Valakik a hatalmas szarkofágok fedőlapjait is megpróbálták elgörgetni vasrudak segítségével, de nem sikerült nekik. 1996-ban műemlékké nyilvánították a mauzóleumot, de a ranghoz pénzt nem adott az állam, ezért már ez sem segített rajta. A nyolcvanas években beszakadt a teteje, azóta beázik, és még 1996-ban is betörtek a sírkamrákba.

A nyitrai pedagógiai főiskola egyik, történelem iránt érdeklődő diákjának kellett 1990-ben meglátnia a szörnyű pusztítást ahhoz, hogy legalább az emberi maradványok méltó helyre kerüljenek. A somorjai Mészáros Péter mindent lefényképezett, pontos leltárt készített a kriptában fellelhető tárgyakról, és felkutatta a még élő leszármazottakat. Igyekezetének köszönhetően a helyi önkormányzat beleegyezett, hogy a kriptában fellelhető emberi maradványokat méltó módon a Csarada család a helyi templom melletti kriptájában helyezi el, egy közös koporsóban. A költségeket a külföldön élő Edelsheim-Gyulai lányok állták, a mintegy háromszáz emberi csontot Mészáros Péter gyűjtötte össze – az állam nem tett és azóta sem tesz semmit az Edelsheim-Gyulai örökség megóvásáért. A mauzóleum ugyan a község tulajdona, de annak még arra sincs pénze, hogy őriztesse. A műemlékvédők két-három évente megnézik a lepusztult épületet, de mindig csak arra jutnak, hogy ki kellene húzni a műemlékek listájáról. És ha ez megtörténik, mi vár erre a nagy múltú épületre…?

Forrás:
Dr. Kisbán Emil: A felsőelefánti pálos monostor
ujszo.com