A budapesti Gyermekvasút Szépjuhászné megállója közelében található, a városból kifelé menet a Budakeszi út jobb oldalánál. Az állagmegóvási munkálatoknak köszönhetően ma még látható a háromhajós templom romja a déli oldalkápolnával és a templom északi részéhez csatlakozó Remete Szent Pál sírkápolnával. A háromhajós templom déli oldalkápolnájának eredeti téglapadlója 1934-ben, sőt még 1949-ben is megvolt. Mintás darabjaiból mára már csak néhány maradt meg. A díszített téglák egy része még a használat idején tönkre mehetett, ezeket azután sima padlótéglákkal pótolták, amit ma is láthatunk.
1300 körül a pálos rend negyedik elöljárója, Lőrinc prior, a korábbi kis kápolna körüli remete-telepet kolostorrá szervezte, majd 1309-ben a rend székhelyét a klastrompusztai Szent Kereszt monostorból ide helyezte át. Első adományozói között volt Károly Róbert király is. Mint a rend főmonostora adminisztratív teendőket látott el, de sem kulturális, sem művészeti téren nem volt kiemelkedő. Komoly fellendülése Nagy Lajos király pálos-barát politikája nyomán indult meg, amikor is 1381-ben itt helyezték el a rend névadójának, Remete Szent Pálnak az ereklyéit. A Torinói béke kitétele értelmében Velencének az ereklyéket át kellett adni Magyarországnak, így Nagy Lajos Budaszentlőrincre szállíttatta, és a pálosok főkolostorában helyezték el, amely ezután búcsújáró hellyé vált.
A további királyi és egyéb bőkezű adományok a monostor újabb és újabb átépítését és bővítését eredményezték, míg végül, a 16. század elején már egy háromhajós templom, a Remete Szent Pál kápolna, a déli oldalon a Budai Kovács Márton által épített családi kápolna volt megtalálható, valamint az emeletes kolostorépület északról csatlakozott a templomhoz. A 16. századi átépítés során keletkezett az egykori rendfőnöki kápolna helyén egy tízszögű, csillagboltozattal fedett gyűlésterem (káptalanterem?). Zolnay László az 1964-72 években végzett ásatásai során tisztázta, hogy a kolostor 15.000 négyzetméter kiterjedésű, nem csak Budapest, hanem Magyarország legnagyobb monostora volt. Kiterjedése és lakóinak 300-500 között mozgó lélekszáma egy akkori mezővároséval(!) vetekedett. 1847-ben Henszlmann Imre, 1934-től Garády Sándor, majd Zolnay László, végül 1985-től Bencze Zoltán folytatott ásatásokat és állagmegóvási munkálatokat a területen.
Forrás:
Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon (Budapest, 2003.)